2020.11.30.
1 éves lett a Sao!
Egy éves lett a Sao, a belváros felakapott ázsiai falatozója - a születésnapon pedig az étlap legújabb fogásait is megkóstolhattuk!
A Sao egy évvel ezelőtt nyitott - szülei, a divatvilágból ismert Tuan, Phuong és Tao egy vietnámi - kínai fúziós konyhát hoztak létre a Gozsdu udvar szívében. A hely egy év után is folyamatos telt házzal működik, így volt ok az ünneplésre.

Az esemény megünneplésére összegyűltek nemcsak egy remek buliban vehettek részt, de megkóstolhatták az új étlap néhány darabját is.
A kóstolásra kínált új darabok mind egyszerű, kifinomult, különlegesen elkészített fogások voltak - olyanok, amit a legtöbb igényes ázsiai étteremben megtalálhatunk, de megvan bennük az a kis csavar, ami miatt a Sao vendégei rendszeresen visszajárnak az étterembe.

Kaptunk mini csirkenyársakat ázsiai fűszerezésű mártogatóssal, bundázott rákfalatkákat, mini tavaszi tekercseket, rákszirmon tálalt friss salátát rengeteg ropogós zöldséggel, és algába csomagolt fűszeres húsnyársakat - nekem személy szerint az utolsó kettő volt a kedvencem - biztos vagyok benne, hogy a legközelebbi Saozáskor sem fogom tudni őket elkerülni.

Amellett, hogy megkóstolhattuk az új őszi menü darabjait, még egy valódi ázsiai stílusú gyümölcsválogatásból is szemezgethettünk - ha valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nem ízlett volna az étel, a gyümölcskínálat mindenképpen kárpótolt volna. Ha kedvet kaptatok, akkor irány a most már egy éves Sao - kóstoljátok végig az új étlapot, most sem fogtok benne csalódni!

A Sao-ról még több információt itt találsz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
3 baki, amit sokan elkövetünk, amikor kenyeret fagyasztunk le
A kenyér fagyasztásától mai napig sokan ódzkodnak, pedig elképesztően hasznos, és nagyon jól tud jönni, amikor épp nincs otthon, és lazán elő tudjuk kapni a fagyóból. Lássuk azt a három lépést, amit jobb, ha nem hagyunk ki, mielőtt jégre tesszük a kenyerünket.
Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak
Az alma vagy a körte az egészségesebb a bélrendszernek? Megmutatjuk, melyik gyümölcsben van több rost, hogyan hat a pektin a bélflórára, és mikor okozhatnak kedves őszi gyümölcseink puffadást.
Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...
Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.
További cikkek
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















