Otthon

2020.11.30.

10 dolog, amivel nem készülsz ki a Black Friday-en

Nosalty profilképe Nosalty

Ha te is már tülkön ülve várod a hétvégét a hatalmas akciók miatt és tervezed is, hogy bevásárolsz, akkor ezeket a dolgokat érdemes figyelembe venned. 

Idén a magyarok átlagosan 57 ezer forintot terveznek elkölteni Black Friday ideje alatt, így várhatóan több mint 40 milliárd forint folyik ki a kezünk közül csak ezen az egy napon. Hogyan vértezzük fel magunkat a túlzott költekezés ellen, mire figyeljünk, ha már mindenképp vásárolunk? És mi köze van mindehhez a Ne vásárolj semmit! napnak?

A hazai vásárlók 2016-ban adták meg magukat a Fekete pénteknek. Ez volt az első olyan év, amikor (ha az élelmiszereket nem számítjuk) az eladások tekintetében a november volt az év második legerősebb hónapja. Viszont a decemberi forgalom a boltokban ugyanúgy nőtt, mint a többi hónapé, a Black Friday tehát nem a decembertől happolta el a vásárlókat.

2018-ban 800 ezren vásároltak a Fekete pénteken, és megközelítőleg 40 milliárd forintot költöttek. A szakemberek arra számítanak, hogy idén ennél is többen, várhatóan több mint egymillióan vásárolunk a Black Friday akciók kapcsán, és a tavalyi dupláját, akár 80 milliárd forintot is elkölthetünk.

Habár az akciók hatására már a Fekete péntek előtti hetekben is megugrik a vásárlási kedv, a fogyasztás pénteken csúcsosodik ki. Magyarországon 2018-ban ezen a napon az eladások 1377 százalékkal ugrottak meg, egy átlagos forgalommal bíró naphoz képest a Black Friday Global adatai szerint.

A magyarok által leginkább kedvelt termékek

Az elmúlt évek adatai szerint a ruhaneműk, elektronikai felszerelések, cipők és kozmetikai termékek a legnépszerűbb termékkategóriák. Akik készülnek a Fekete péntekre, átlagosan 4 terméket kívánnak megvenni.

A GfK felmérése szerint az összes termék közül 2018-ban a legnagyobb értékben TV-t, kávéfőzőt és mosógépet vettek a magyarok. A 47. héten a TV forgalom 5,3 milliárd volt, a mosógépeké valamivel több, mint egy milliárd és a kávéfőzők esetében több mint félmilliárd forint.

Túlméretezett háztartási gépet veszünk a jobb minőségű helyett

Az Extreme Digital ügyvezetője szerint a legtöbben még mindig a "mennyiségre" mennek. Ez elektronikai, háztartási cikkeknél azt jelenti, hogy rászánnak egy adott összeget a termékre, mondjuk egy hűtőgépre 100-120 ezer forintot. Az adott intervallumba eső termékek közül a legnagyobbat veszik meg, tehát a legnagyobb hűtőtérrel rendelkező hűtőt, a legnagyobb kapacitású mosógépet. Még akkor is, ha esetleg akkora méretű gépre nincs is szükségük, azaz elég lenne egy kisebb, de jobb minőségű termék.

A Fekete péntek a környezetvédőknél a Ne vásárolj semmit! nap

Környezetvédő szervezetek évek óta a Fekete pénteken rendezik meg a Ne vásárolj semmit! napot, amellyel a túlzott fogyasztás veszélyeire hívják fel a figyelmet. Magyarországon 2004-ben volt először Ne vásárolj semmit! nap, amelyet akkor a Tudatos Vásárlók Egyesülete szervezett. Azóta számos civil szervezet és informális csoport csatlakozott a kezdeményezéshez.

A kezdeményezés oka, hogy sokszor valós szükségleteinken messze felül, nyakra-főre vásárlunk. A megvásárolt dolgok vagy otthon halmozódnak, vagy rövid úton a kukában kötnek ki. A Ne vásárolj semmit! nap a túlfogyasztás elleni jelképes tiltakozás.

A Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát, mikor jön el a túlfogyasztás napja.

Míg 1970-ben december 23-ig használtuk el az évi „kvótát”, 2019-ban már csak július 29-ig tartottak ki a Föld idei évre való erőforrási, vagyis az év második felében már a tartalékokat emésztjük fel. A Ne vásárolj semmit! nap arra is alkalmas, hogy az egész évre jellemző vásárlási, fogyasztási szokásainkat is átgondoljuk és stratégiát váltsunk.

A fogyasztóvédők 10 tippje a Black Friday-re és a karácsonyi vásárláshoz

Csak akkor vásárolj, ha tényleg muszáj. Csak azért, mert akciós egy mosógép vagy más elektronikai kütyü, még nem biztos, hogy szüksége van rá a megajándékozottnak vagy nekünk, főleg, ha már van belőlük otthon.

Ha szükségünk van egy konkrét dolog megvásárlására, ne hagyjuk magunkat eltéríteni. A Black Friday akcióknál könnyen belefuthatunk abba, hogy mire a boltba érünk, „elfogy” az adott termék. Mivel ekkora már kialakult bennünk a vásárlási szándék, a boltban könnyen rávehetők leszünk arra, hogy a kiszemelt termék helyett egy kevésbé jót, drágábbat vagy nem szükségeset megvegyünk. Ne dőljünk be ennek a trükknek! Ha már nem kapható a kiválasztott akciós termék, inkább adjunk magunknak pár nap haladékot, és nyugodt körülmények között gondoljuk át a felkínált „soha vissza nem térő” lehetőséget. Lehet, hogy higgadt fejjel már nem is fog olyan kihagyhatatlannak tűnni.

Ha tehetjük, válasszunk használt terméket, így nem csak olcsóbban kijövünk, de a környezetnek is jót teszünk.

Ha mindenképp a vásárlás mellett döntünk, gondoljuk át, hogy megéri-e 30%-kal olcsóbban venni egy terméket, amelyik

Vásárlás előtt tájékozódjunk gyártóktól független forrásból. A Tudatos Vásárlók Egyesülete gyártóktól független, egységes módszerrel végzett labortesztjeivel, több ezer termék teszteredményeivel segíti a fogyasztókat, hogy ha már vásárolnak, megbízható információk alapján döntsenek. Több mint 25 termékcsoport több ezer termék adatlapja között böngészhetnek a fogyasztók: kávéfőző, konyhai robotgép, mosógép, mosogatógép, hűtőszekrény, porszívó, szagelszívó, mikro, autós gyerekülés.

A pénzünk szavazat: nem mindegy, hogy milyen gyártót támogatunk a vásárlásunkkal. Ha decemberi slágerterméket, csokoládét veszünk, válasszunk Fairtrade minősítésű terméket, ezzel segítjük, hogy a harmadik világbeli termelők tisztességes jövedelemhez jussanak, és a gyerekeik munka helyett iskolába járhassanak.

Számos olyan élelmiszer, ruházati kiegészítő, lakásdekoráció kapható, amelyeket olyan cégek gyártottak, akiknek a célja a megváltozott munkaképességű vagy hátrányos helyzetű munkavállalók integrálása a munkaerőpiacra. Ilyenek például az autista fiatalok által készített Kockacsoki csokoládéi, a hátrányos helyzetűeket foglalkoztató Igazgyöngy Alapítvány lekvárjai, gyerekrajzokkal díszített táskái, ruházati kiegészítői. A Salva Vita Alapítvány Segítő Vásárlás honlapján olyan élelmiszerek, lakáskiegészítők, dísztárgyak vagy játékok közül választhatunk, amelyeket hazai formatervezők, designerek terveztek, és fogyatékkal élő felnőtteket foglalkoztató szociális műhelyek készítenek.

Ha tárgy helyett szolgáltatást vásárolunk, kisebb az esélye, hogy a megajándékozott kétszer kapja ugyanazt. Ráadásul így kitolódik az örömszerzés ideje, hiszen például egy wellness belépő vagy koncertjegy a karácsony utáni időszakban is örömet szerez a megajándékozottnak. Ráadásul az is biztos, hogy nem kell kerülgetnie még egy kacatot a lakásban.

via GIPHY

Vásárláskor, lehetőség szerint, alaposan vizsgáljuk meg és próbáljuk ki az árut! Ha a próbára nincs lehetőség, vásárlás után minél hamarabb tegyük meg, még ha ajándékba szánjuk is a terméket. Amennyiben ugyanis a vásárlás időpontjában ismertük vagy ismernünk kellett a hibát, akkor szavatossági igénnyel nem léphetünk fel – ez főleg akciós termékeknél gyakori jelenség.

Legyünk tisztában a fogyasztói jogainkkal. Internetes vásárlásnál érvényes a 14 napos elállási jog, vagyis a szerződéskötéstől számított 14 napon belül írásban jelezhetjük a webáruháznak, ha mégse tartunk igényt a termékre, döntésünket nem is kell megindokolnunk, de a visszaküldés postaköltsége már minket terhel. Fontos tudni, hogy ez alól vannak kivételek, nem küldhetjük vissza például, ha kifejezetten a mi megrendelésünkre készült az adott termék, vagy ha higiéniai vagy gyorsan romló termékről van szó.

Arról, hogy mit is jelent pontosan a jótállás, a szavatosság és a termékfelelősség, a Tudatos Vásárló weboldalán tájékozódhatunk.

Őrizzük meg a számlát, blokkot!

Ezeket olvastad már?

3 legrosszabb pénzégető szokás, amivel sokat árthatsz magadnak

Gasztro

3 legrosszabb pénzégető szokás, amivel sokat árthatsz magadnak

Rossz szokásainkra néha rámehet a gatyánk is. Lehet, hogy ideje lenne levetkőzni őket?

Fenes Gábriel

Retro vásárlás: Közért és ABC

Még egy kis plusz

Retro vásárlás: Közért és ABC

Dacota

5 hiba vásárlás közben

Gasztro

5 hiba vásárlás közben

A legtöbb ember lista nélkül bele sem vág, ha mégis, akkor tanácstalanul forgolódik ide-oda csapódva egy szupermarketben, és egy csomó fölösleges dolgot pakol a kosarába. 

Országh Kitti

Rengeteg változás jön az ALDI-nál, amely mindenkire hatással lesz

Család

Rengeteg változás jön az ALDI-nál, amely mindenkire hatással lesz

A dolgozók béremeléséről, a műanyag csomagolás teljes kiiktatásáról és az online vásárlás lehetőségéről adott interjút a Pénzcentrumnak az ALDI magyar vezére. 

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept