2020.11.30.
10 isteni SÜTŐTÖKÖS recept októberre
Az ősz egyik legnagyobb sztárja, a sütőtök - már tele vannak vele a piacok, mutatjuk is, mi mindent készíthetsz belőle!
Már a sütőtök színétől is jobb kedve lesz az embernek, nem? A vidám narancssárga árnyalatot a karotinoknak köszönheti, és számos vitamint, ásványi anyagot is tartalmaz egy-egy szelete, ezt nézd!

A sütőtök a kabakosfélék családjába tartozik, többek között a cukkinival tökkel és uborkával is rokonságban állnak. És hogy mi minden készülhet belőle azon kívül, hogy a sütőben megsütöd? Levesek, sütik, köretek - receptjeinkkel mindjárt te is meglátod, mennyire változatos alapanyag. Jól kijön a chilivel, kókusztejjel, baconnel, csirkével, és egészen tél végéig kapható szinte mindenhol. Jelenleg 2-300 forint körül van kilója, fog ez még lejjebb is menni, ahogy haladunk előre a szezonban.
Ne feledd, hogy Halloweenkor sütőtököt faragni nagyon jó móka, ez az Amerikából származó ünnep nálunk is egyre népszerűbb, már október elejétől megjelennek a díszek, kiegészítők az ajándékboltokban. Szinte minden nagyobb hipermarketben találsz faragni való tököt, legkésőbb október közepétől már válogathatsz köztük!
Lássuk az ősz 10 (talán) legfinomabb sütőtökös receptjét:
-

Baconös-tökmagos sütőtökkrémleves
1adag
Idő
25p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
303
Kalória
7.5g
Fehérje
27g
Szénhidrát
18.5g
Zsír
-

Sütőtökös gnocchi zsályával
1adag
Idő
43p
Költség
megfizethető
Nehézség
közepes
549
Kalória
11.8g
Fehérje
75.5g
Szénhidrát
22.9g
Zsír
-

Sütőtökkrémleves kókusztejjel
1adag
Idő
40p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
289
Kalória
6g
Fehérje
21.9g
Szénhidrát
21.5g
Zsír
-

Sütőtökös brownie
1adag
Idő
35p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
929
Kalória
10.9g
Fehérje
116g
Szénhidrát
48.6g
Zsír
-

Baconbe tekert sütőtök
1adag
Idő
35p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
291
Kalória
9.4g
Fehérje
14.7g
Szénhidrát
22.2g
Zsír
-

Paleo sütőtökös lepény
1adag
Idő
45p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
111
Kalória
5.5g
Fehérje
8.1g
Szénhidrát
6.8g
Zsír
-

Sütőtökös rizottó
1adag
Idő
45p
Költség
megfizethető
Nehézség
közepes
574
Kalória
14.2g
Fehérje
69.9g
Szénhidrát
25.1g
Zsír
-

Sütőtökös pite Halloweenra
1adag
Idő
55p
Költség
megfizethető
Nehézség
közepes
514
Kalória
9.3g
Fehérje
69.6g
Szénhidrát
23.2g
Zsír
-

Sütőtökös muffin
1adag
Idő
40p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
518
Kalória
7.5g
Fehérje
72.4g
Szénhidrát
22.7g
Zsír
-

Sütőtökcsipsz
1adag
Idő
40p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
118
Kalória
1.1g
Fehérje
12.3g
Szénhidrát
8.1g
Zsír
Ezeket olvastad már?
Így használd fel a SERTÉS egyes részeit - karaj, tarja,...
A sertéshúst is ki kell ismerni - most segítünk neked, hogy mit kérj a hentesnél, és hogy a rántott karajon kívül mit tudsz még belőle elkészíteni.
31 étel, amit októberben el kell készítened
Ha a vénasszonyok nyara nem édesítené meg eléggé napjainkat, az itt felsorakozott édességek biztosan segítenek túllendülni az őszi borongáson!
Ez lett a 12 legjobb magyar TEJFÖL
Tejfölből nem lehet eleget enni - aki szereti, mindenre rápakolja. A Nébih most arany fokozatú Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyeket osztott szét 12 tejföl között.
9 parádésan jó SAJTOS muffin
A muffint nem lehet megunni! Ez a 8 extrán finom sajtos változat téged is le fog venni a lábadról. Készítsd el sorban mindegyiket!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















