2023.10.23.
10 ok, amiért nem fogysz
Úgy érzed, te mindent megteszel, a mérleg nyelve mégis elakadt? Gondold végig tippjeinket, és kérj szakértő segítséget!
Van az a rész a testsúlycsökkentés folyamatában, amikor megáll a súly, és nem mozdul tovább lefelé a mérleg nyelve (jó esetben felfelé sem). Mi állhat emögött?

1. Nem mozogsz (eleget)
Egy jól összeállított, kiegyensúlyozott, megfelelő energia- és tápanyagtartalmú étrenddel elérhető bizonyos mértékű fogyás, de a folyamat akkor lesz igazán az egészségünkre kedvező, ha új életmódunk szervez részéve tesszük a mozgást is. Nem érdemes elbliccelni, mert így a testsúlycsökkentés tempója gyorsabb lesz és izmaink tónusának fejlődése is szebb, egészségesebb testképet eredményez majd. A rendszeres fizikai aktivitás emellett javítja a keringésünket, javítja az izom-/zsírszövet arányt, és nem utolsósorban jót tesz a léleknek is.
Ha úgy érezzük, eleget mozgunk, mi mindent megteszünk a rendszeresség terén is és mégsem haladunk a várt irányba, mindenképpen konzultáljunk személyi edzővel, sokat segíthet a mozgásunk megfelelő irányba terelésével.
2. Túl sokat eszel
Ezt persze nehéz eldönteni. A "túl sok" (vagy akár a túl kevés is) relatív, rengeteg tényezőtől függ, pl.: nem, életkor, testmagasság, fizikai aktivitás, jelenlegi súly, célsúly, fogyás ütemezése, fennálló betegségek, hétköznapi életmód stb. Az ezekhez igazított megfelelő energia- és tápanyagtartalmú, a testsúly kiegyensúlyozott csökkenését célzó étrendet dietetikus segít személyre szabottan összeállítani.
Érdemes étrendi naplót is vezetni (erről bővebben korábbi cikkemben írtam), és akár már azzal felkeresni a szakembert.
3. Nem vagy következetes
Néha fogyókúrázol, néha nem. 2 hétig heti háromszor mentél el tornázni, de azóta nem sikerült összehozni. Figyelsz a kajálásra, de tegnap mozi volt (nachos), ma a barátnőd szülinapja (pár koktél), holnap kicsit másnapos leszel, de utána aztán tényleg.
Így tényleg lassan (vagy nem) fog menni. Érdemes kitartani, nem szorongva, nem feszítve, de következetesen, rendesen. Úgy jönnek az eredmények.
4. Hétvégén lelazulsz
Ami még rendben is lehetne, de a lazulás általában azt jelenti, hogy teljesen eltűnik a kontroll. Ilyenkor, a lazulás idején térnek vissza villámgyorsan a régi szokások (nagy ebédek, vacsorák, napközbeni csipegetések, esti TV előtti nassolás.)
5. Türelmetlen vagy
A kiegyensúlyozott testsúlycsökkentés ideális tempója ~fél-1 kg/ hét. Persze ez sem jelent sokat, van, mikor gyorsabb, van, mikor lassabb, ha pedig sikerült a rendszeres mozgást is az életünkbe emelni, akkor izomtömegünk növelésével akár a súly is nőhet (de legalábbis lassabban csökkenhet). Ezért is érdemes szakértő felügyelete alatt fogyni, mert akkor időről-időre van lehetősége nem csak a kilókat és a centiket, hanem a testösszetételt is mérni.
Ne legyünk türelmetlenek. Ha nagy súlytól szeretnénk megszabadulni, jusson eszünkbe, hogy mostani plusz kilóink sem egy év alatt jöttek ránk, ne akarjunk tőlük mindenáron egy év alatt megszabadulni. Haladjunk megfelelő tempóban, határozottan, következetesen előre az úton.
6. Egy betegség is állhat a háttérben
A nagy testsúly illetve az el nem indult/lassult/megállt fogyás hátterében nem csak életmódunk, hanem betegségek is állhatnak. Ezek tipikusan endokrin, azaz a hormonháztartásunkat, és ezen keresztül az anyagcserénket érintő betegségek. Fogyókúránk elején érdemes mindenképpen háziorvossal konzultálni, egy jó étrend egyik alapja amúgy is egy teljes vérkép, és ha nem haladunk előre, keressünk fel endokrinológus szakorvost a további kivizsgálások érdekében.
7. Platón állsz
Ez egy tartósabb állapot, szintén nehéz megtalálni a mögötte álló okot. Lehet, hogy nem jó úton járunk, lehet, hogy csak a szervezetünk jutott el egy egyensúlyi pontra, lehet, hogy a már fentebb említett fegyelemmel van a gond. Érdemes mindenképpen szakemberrel konzultálni, hogy együtt feltérképezhessétek a plató mögötti okokat! Addig is olvassátok dietetikus-edző szakértőnk korábbi cikkét!:
8. Túl sok a stressz
A stressz fokozza a kortizol nevű hormon termelését, ami növelheti az étvágyat, ráadásul hozzájárulhat a hastájéki nem kívánt zsírpárnák növekedéséhez. Ez utóbbi típusú zsírlerakódás pedig az ún. metabolikus szindróma tünetegyüttes kockázati tényezője.
9. Nem alszol eleget
Több kutatás is foglalkozik az alvás és a testsúlycsökkentés összefüggéseivel. Vannak olyan eredmények, amelyek szerint az éjszakánként 5 órát alvó nők kevésbé fogynak, mint a 7 órát alvók. Ennek egyik oka lehet, hogy a kevés alvás hatására megborul az anyagcserénk, és "ok nélkül" éhesen ébredünk. Én ugyan nem voltam alanya ez irányú kutatásoknak, de a saját tapasztalataim ezt megerősítik.
Ráadásul, ha kialvatlanok vagyunk, a közérzetünk is rosszabb, kaotikusabb a napunk, kevésbé tudunk benne rendszert tartani, akár az étkezések terén is, és hajlamosak vagyunk rosszkedvünkért gyakrabban kompenzálni magunkat valami finomsággal.
10. Nem is kell fogynod
Ez az egyik legkeményebb dió. Ha a normál súlyú páciens szeretne fogyni. Egyrészt ilyenkor fontos felrajzolni a reális elvárásokat, másrészt ilyenkor is egyértelműen érdemes áttekinteni a jelenlegi étrendet, hogy azon lehet-e esetleg a kiegyensúlyozottság irányában javítani, illetve egy testösszetételt mérni, hogy van-e teendő az izomszövet/zsírszövet arány javítása érdekében.
(via)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















