2020.11.30.
10 vásárlótípus, akit jobb elkerülni a kasszánál
Valószínűleg mindenki találkozott már valamelyik vásárlói kategóriával, vagy ő maga tartozik valamelyikbe.
Ma reggel bementem az egyik élelmiszerboltba, ahol egy mindenbe és mindenkibe belekötő vásárlóba futottam sorban állás közben. Elgondolkoztam, vajon voltam-e már rosszabb helyzetbe, vagy találkoztam-e már korábban hasonló esettel. Valószínűleg igen, és nem csak velem fordult elő ilyen. A kollégák segítségével összegyűjtöttem pár vásárlói típust, akikkel nem csak mi, vásárlók, de a bolti eladók sem szívesen találkoznak.
1. A türelmetlen
Essünk túl rajta rögtön az elején: ez lennék én! Utálok várni, mert általában sietek. A sorban morgolódok, és értetlenül állok az előtt, miért csak egy kassza van nyitva, ha öt van összesen. Ráadásul ott van a többi vásárló, aki valamivel feltart.
2. Apróval fizető
Hónapokon át kuporgatta az 5-10-20-50-100-200 forintosokat, és ahelyett, hogy a postára vagy a bankba vinné beváltani, leugrik vele a boltba. Hát persze, hogy pont előtted borítja, és fizeti ki vele a dolgait. Az eladó nem tud mit csinálni, tágra nyitott szemekkel számolja a sok aprót, ami lehet, hogy ha máskor jön a boltba, még jól is jött volna neki...
3. Mindenen akadékoskodó
Semmi nem jó nekik. Nem szeretik, hogy a bolti eladó megfogja a pénzt, majd az árut. Elégedetlenek a termék árával. Hányszor halljuk: "A polcra nem ez volt kirakva". Néha igazuk is van. A gond az, hogy ezeknek pont előttünk, a pénztárnál adnak hangot.
4. Utalványos
A leggyakoribb eset, hogy valaki Erzsébet-utalvánnyal fizet a boltban, majd előkerül a maradék készpénz, apró. Vagy, ami rosszabb, hogy az illető nem tudja, hogy bizony az utalványból nem adnak vissza a boltban, és azzal tartja fel a sort, hogy megpróbálja győzködni az eladót, hogy márpedig neki adja vissza azt a kétszáz forintot, amit nem vásárolt le az utalványból. Neked mindezt végig kell nézned és hallgatnod...
5. Számlás
Áfás számla lesz - hangzik el előtted a kérés, és következnek a hosszú percek. Szerencsére pár boltban már pillanatok alatt, egy kártyával is elintézhető a számlaadás, de vannak még múlt századi helyek is, ahol jelentős időt vesz igénybe, hogy kiállítsanak egy számlát, ennek pedig te iszod meg a levét.
6. Büdöske
Nem kellemes érzés végigállni úgy egy hosszú sort, ha előtted egy mosdatlan, vagy éppen pia-, cigiszagú ember áll...
7. Kocsi helyett a táskába pakol
Beállsz egy ember mögé, akinek teli a kocsija, de gondolván, csak ő van előtted, hamar sorra kerülsz, mert a többi sorban jópáran állnak kocsikkal és kosarakkal. Tévedsz, mert biztosan ő lesz az, aki a kasszás által lehúzott dolgokat nem a kocsijába pakolja, hanem szépen lassan a bevásárló szatyorba. Végül a fizetés után is várhatsz, amíg mindent el nem tesz, mert a kasszás nem szeretné, hogy a te és az ő dolgai összekeveredjenek.
8. Nagymami
Félreértés ne essék, szeretjük az idősebb korosztályt, néhányuknak viszont a bevásárlás olyan, mintha tűt kellene keresniük a szénakazalban. Mire megszoknák, hogy minek hol van a helye a szupermarketben, addigra átrendezik a boltot. Ráadásul téged kérdeznek meg, hol a rizs. A kasszában állva is kérdezgetnek, majd mikor sorra kerülnek, értetlenkedve tapasztalják, hogy a felvágott nem is volt olcsóbb, pedig tegnap este azt írták az akciós újságban.
A másik eset, amikor betolakodnak a sorba, mert sietnek...
9. Aki elmeséli a fél életét
Mit is mondhatnék. Van, akik sokat szeretnek beszélni. Mindennek megvan a helye és ideje, a panaszkodás és sztorizgatás viszont aligha érdekli az eladót és a vásárlókat.
10. Mérési gondokkal küzdő
Velem elég gyakran fordult elő, hogy az előttem álló nem mérte le a zöldséget, gyümölcsöt. Szerencsére a szupermarketek is felismerték, hogy ez nem mehet így tovább, ezért a legtöbb boltban már a kasszánál mérik le az árut.
Nektek van saját kategóriátok? Kit hagytunk ki?
...ezeket láttad már?
Ezeket olvastad már?
8 durva történet, amit a pincérnek végig kellett néznie és...
Munkájuk során a pincérek néha olyan dolgokat is hallanak, látnak, amiket nem szabadna. Összegyűjtöttük a legbizarrabb eseteket...
11 igen idegesítő dolog, amit egy étteremben átélhetsz - neked...
Nem akarunk senkit megsérteni, de összeszedtünk pár tipikus, közhelyesen idegesítő dolgot, amit egy étteremben átélhetünk...
14 dolog, amit kizárólag újdonsült szülőként érthetsz meg
Ahogy szülővé válsz, addigi gondjaid olyan messzire kerülnek, hogy utólag csak röhögni tudsz rajtuk. A fiatal szülői lét nem habostorta, na!
5 szexi és sármos férfi séf, akinek nem csak a...
Ha létezik tökéletes férfi, akkor valószínűleg ők azok. Nem elég, hogy sármosak, még a konyhában is megállják a helyüket.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















