Még egy kis plusz

2020.11.30.

100% Balaton!

Kaba profilképe Kaba

Létezik az a csoda, amiért képes vagyok hajnalok hajnalán felkelni úgy, hogy ébredéskor meg sem fordul a fejemben, hogy inkább mégis a dunyha ölelését válasszam.

Csütörtök volt, hajnali öt, amikor minden korábbinál határozottabban nyomtam ki a telefonom ébresztőjét. Gyors mosakodás, egy falat csokoládé, kalap-kabát és már autóban is ültem, hogy a megbeszélt időre a szerkesztőséghez érjek a többiekért. Éreztem, ez most nagyon jó lesz. Akármi lesz, jó lesz. Egy szüret csak jó lehet! És mi szüretre voltunk hivatalosak, Paloznakra, a Homola pincészetbe.

Lecsordogáltunk hát a rakparton az álmos Dunával karöltve és viszlátot intettünk az ébredező Budapestnek, hogy az M7-es autópályán mihamarabb abba a messzi-messzi galaxisba érjünk, ahol a városi fülnek zavarba ejtő az a csend, amit szinte tapintani lehet. Nagy ott ilyenkor a nyugalom, főleg, hogy a nyárnak már nyoma sincs, a csopaki strandon is csak a kacsák nyújtóznak, ügyet sem vetve az olyan bolondokra, mint amilyen én vagyok, aki fittyet hányva a naptárra, csak azért is megmártózott a Balaton vizében. De ne szaladjunk ennyire előre.

Rövid időutazás, röpke kávészünet Aligánál, majd megérkeztünk Paloznakra, ahol régi vágású turisták módjára megálltunk a falu központjában, hogy megkérdezzük a helybéliektől, hogy mégis, merre az arra?

A válasz pedig egyértelmű volt, egyenesen, kicsit balra, majd jobbra, fel a kálvária dombon, majd azon is túl kicsit, megint balra. És ez pont így volt. Megérkeztünk hát Homola Szabolcs birtokára, aki megálmodta és persze megépítette a Homola pincészetet, ahol Homonna Attila főborász épp intézkedett.

Vitorlázók bora nem csak vitorlázóknak! >>>

És nem úgy van az ám, hogy megjöttek a vendégek, onnantól pedig róluk szól minden, a szőlő meg majd bemegy magától a hordóba. De nem ám! A jó szüreti vendéggel könnyebben megy a munka, vagy legalább ugyanúgy, mint nélküle. A jó vendég tudja, hol nincs útban. A jó vendég csak akkor kérdez, ha annak ideje van és nem terheli buta kérdésekkel a dolgos borászt. A jó vendég, ha éhes, eszik anélkül, hogy kéretné magát és amit talál, abból megkínálja az ugyancsak éhes borászt. Cserébe ő pedig nem hagyja szomjan veszni az olyan vendégeket, akik szeretik az ő borát. És mi szerettük!

Finomságok szüretre >>>

Szerettük a Rosét és a Rizlinget és ezeket csupa nagybetűvel. Estefele már szerettük a Kékfrankost is, azt az asztalnál baráti beszélgetés közben. De ne szaladjunk ennyire előre.

A sorok között sétálva Attila mesélt a tőkékről, a metszés, permetezés mikéntjéről, egyszóval a szőlőtermesztésről úgy, ahogyan azt ő a legjobb tudása szerint végzi. Mert nincs szentírása a szőlőművelésnek. Ki erre, ki meg arra esküszik – és ez így van jól. Engem meggyőzött, hogy ahogyan ő csinálja, az jó, éspedig mert alázattal és szeretettel van a szőlő iránt. Pontosan tudja mit akar. Azt, hogy milyen legyen a bor, Szabolccsal együtt álmodják meg. Egyikük irányt mutat, másikuk kóstol. Azután rábólintanak.Tökéletes harmónia. Mint kiderült, Attila nem helybéli, saját birtoka Erdőbénye határában van, de ez majd egy másik történet lesz. Most maradjunk Paloznakon.

A mindig úton lévő borász birtoka >>>

Sok mindenre rácsodálkoztunk még azon a napon és estén, de hadd említsem meg azokat, akiknek munkáján ugyancsak sok múlik. Ők a szüretelők. Na, kérem szépen, nem úgy van az ám, hogy csak nekiesünk a sornak, aztán dobáljuk bele a ládába ami a kezünk ügyébe akad. Hát itt nem, pedig láttam én már olyat is. Itt érezni kell, hogy mi mehet a ládába, és mi marad a tőkén.

Megértettem, Attila miért volt velem olyan udvariasan elutasító, amikor be akartam szabadulni a sorok közé, hogy szüreteljek. Hát ezért! Több hasznom vette a ládamosásnál és az legalább olyan fontos, mint bármi más. A tisztaság alapkövetelmény a Homola pincészetnél. Ezt jól megtanultam.

Maga a feldolgozás teljesen modern és automatizált. Itt már nem tapos senki szőlőt, de még csak kézi daráló vagy prés sincs még mutatóban sem. Nem is olyan rég úgy idegenkedtem ettől az egésztől, mint a csavaros kupaktól a palack nyakán. Ma már nem! Ha ezek nem lennének, akkor nem lenne a méltán népszerű 100% Balaton, és a Rizling sem a jelenlegi arcát mutatná.

Belekóstolhattunk a fejlődő bor minden fázisába. Amin csap volt, az nyitottuk, amiben dugó, azt húztuk.

Idővel, ahogyan leszállt az este, amikor már az ajkai szüretelők is hazatértek, és a ládákat mind elmostam, Attilát és a jobbkezét, Gábort is – aki ugyancsak kivette részét a mesterségből – sikerült asztalhoz ültetni.

Elérkezett az ideje a jó szüreti kvaterkázásnak. Szó szót követett, palack pedig palackot. Kicsit talán még a világot is megváltottuk, mélyenszántó gondolatokat görgettünk magunk előtt a pince mélyére tévedve, amikor a fahordókat méltattuk csendes magányukban, gyertyafénynél.

Azután egyszer csak ránk virradt. Attilát várta a szőlő, ami ugye magától nem kerül a hordóba, az ajkai asszonyok pedig már rég a sorokat rótták. Minden a helyén volt, ugyanúgy, mint amikor megérkeztünk.

Mi pedig lassan szedtük a sátorfánkat és útra keltünk, oda, ahonnan jöttünk. Menni kellett, pedig még maradtunk volna. Kimondatlanul is ugyanarra gondoltunk, hogy az élmény, amiben részünk volt a Homola-birtokon, az 100% Balaton!

Minden, amit a Homola pincészetről még tudni érdemes >>>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept