2020.11.30.
10+1 nyújtó gyakorlat, hogy jól induljon a reggel
Egy pihentető alvás után felszabadító érzés jól megnyújtóztatni az éjszaka során elgémberedett izmokat. Nem mindegy viszont, hogy mikor és hogyan nyújtózkodsz!
Alvás közben a szervezeted, így az izmaid is regenerálódnak, ráadásul órákon keresztül nyugodt, elernyedt állapotban vannak, épp ezért merevebbek is, amikor felébredsz. Sokszor előfordulhat az is (különösen egy intenzívebb, talpalós nap után), hogy amikor felébredsz az izmaidat merevebbnek és nehezebbnek érzed, vagy elalszod a nyakad, beáll a vállad, mert egész éjjel a fejed alatt tartottad. Erre is kiváló megoldás, ha a napot egy nyújtó gyakorlatsorral kezded, hiszen így a fájdalom nagy része elmulasztható, ráadásul egész nap sokkal frissebbnek érzed magad. Testben és lélekben is.

Így mássz ki az ágyból!
Akármennyire sietsz is, akkor is érdemes ezt a két perces rituálét beépíteni a mindennapjaidba gerinced védelme érdekében. Miután felébredtél:
- Fordulj a hátadra, csukd be a szemed, emeld a páros kart magastartásba, vegyél egy nagy levegőt!
- Majd kilégzésre nyújtózz meg a karjaiddal felfelé, lábaiddal pedig lefelé, mintha két irányból húznának. Ezt ismételd meg még egyszer, majd fordulj arra az oldaladra, amelyik irányba fel fogsz ülni.
- Térdeidet hajlítsd be és húzd fel a hasadhoz.
- Az alul lévő karod maradjon behajlítva a fejed alatt, a másikkal pedig a mellkasod előtt támaszkodj meg.
- Vegyél egy mély levegőt és kilégzésre told föl magad ülő helyzetbe!
Olvastad már?:
Így erősítheted meg a törzsizmaidat! - edzőnk tippjei
Nyújtózz meg alaposan!
Reggeli előtt érdemes még egy pár perces, mindent átmozgató nyújtó gyakorlatsort is beépíteni a programodba, ha van rá időd, hiszen ez sokat segíthet abban, hogy a reggeli derék- és hátfájásod jelentősen csökkenjen, vagy akár meg is szűnjön. Fontos tudnod, hogy a porckorongok (melyek feladata, hogy csökkentsék a gerincet érő mechanikai behatásokat és biztosítsák a gerinc rugalmasságát) reggel sokkal sérülékenyebbek, mivel miközben alszunk és több órán keresztül fekvő helyzetben vagyunk, a porckorongok magukba szívják a folyadékot a környező szövetekből, amellyel a szükséges tápanyagok is bejutnak. Ennek következtében megduzzadnak és ez a porckorong gyűrűs részében feszülést okoz. Ez különösen akkor okozhat fájdalmat, ha a porckorong már nem teljesen ép - éppen ezért nagyon fontos, hogy már arra is figyelj oda, hogy kelsz ki az ágyból.
Bármennyire is furcsa, nagyon fontos, hogy mozgásspecifikus bemelegítésre egy tíz perces nyújtó gyakorlatsor előtt is szükség van. Ezt semmiképpen ne csípd le a reggeli tornádból, mert a hideg izmok nyújtása mindig nagyobb sérülésveszéllyel jár.
Cukkinimuszaka
Töltött csirkemell fűszeres vajban sütve fetás salátával
Zöldbabos-darálthúsos egytálétel
Gyakorlatsor reggelre:
- Álló helyzetben húzd ki magad, térdeid legyenek egy picit hajlítva, a hasad behúzva, fenék megfeszítve, a vállaid pedig leengedve. Szívd be mélyen a levegőt és közben emeld a páros kart magas tartásba, kilégzésre nyújtózz meg, engedd le a kart és végezz egy vállkört hátra, majd told le a vállad. Ismételd meg háromszor.
- A következő belégzésnél maradj magas tartásban, majd váltott karral nyújtózz felfelé úgy, hogy a sarkad lent maradjon.
- Ülj le egy jógamatracra/polifoamra és ülő helyzetből lassan, csigolyáról csigolyára gördülj le hanyatt fekvésbe. Ehhez segítség lehet, hogyha az egyik térdedet behajlítod és úgy gördülsz le a talajra.
- Hanyatt fekvésben húzd fel mindkét lábat, a talpaidat pedig helyezd a talajra. Nyújtsd ki a jobb lábad, feszítsd vissza a lábfejed, nyújtsd ki a jobb karodat magas tartásba, majd a bordakosárba vegyél egy mély lélegzetet és kilégzésre nyújtózz meg mindkét irányba (sarkaddal lefelé, karjaiddal felfelé). Ismételd meg két légzésen keresztül, majd húzd be a jobb karod és nyújtsd ki a balt. (Ellentétes karod és lábad legyen kinyújtva.) Így nyújtózz meg újra három légzésen keresztül, majd nyújtsd a páros kart és a jobb lábat. Ismételd meg ugyanezt a másik oldalra is.
- Hanyatt fekvésben húzd fel mindkét lábat, majd szorítsd le a derekad a talajra úgy, hogy ne emelkedjen fel. Ezt úgy tudod helyesen végrehajtani, hogyha bordakosárba szívod a levegőt (belégzésnél a mellkasod emelkedik és nem a hasad), majd kilégzésre lassan behúzod a hasadat, egészen addig míg a derekad bele nem simul a talajba. Következő kilégzésre lazíts, majd ismételd meg ötször a gyakorlatot. Ez a gyakorlat a gerinced ágyéki szakaszát nyújtja meg, megdolgoztatja a mély hasizmot és ami talán a legfontosabb: megtanít arra, hogyan kell felvenni a kiinduló helyzetet a hanyatt fekvésben végzett hasizom gyakorlatokhoz.
- Fordulj oldalra, húzd fel a térdeidet. A felül lévő karodat és lábadat nyújtsd ki, szívd be mélyen a levegőt és nyújtózz meg, majd kilégzésre húzd be a térded és a karod, gömbölyödj össze. Ismételd meg a gyakorlatot négy légzésen keresztül, majd végezd ugyanezt a másik oldalra is.
- Ülj fel és nyújtsd ki mindkét lábadat, a két karod legyen leengedve, tenyered a talaj felé nézzen. Engedd le a vállad és nyújtott ülésben kezdj el fejtetővel fölfelé, tenyereddel pedig a talaj felé nyújtózkodni. Fontos, hogy az álladat ne szegd fel, és ne told előre.
- Húzd fel az egyik térdedet, hajlítsd be és keresztezd át a másikon, majd az ellentétes karoddal húzd olyan közel a mellkasodhoz amennyire csak tudod úgy, hogy a térded a könyökhajlatodba illeszkedjen.
- A másik tenyereddel támaszkodj meg a törzsed mögött a talajon, ujjaid hátrafelé nézzenek. Szívd be mélyen a levegőt, majd kilégzésre nyújtózz meg fejtetővel fölfelé, és amikor a levegőt kiengeded lassan kezd el csavarni a törzsed.
- Gyere fel térdelő támaszba. Ügyelj rá, hogy kezeid vállszélességben, térdeid pedig csípőszélességben legyenek a talajon. Szívd be a levegőt, majd kilégzésre domboríts (cica hát). Kezd az alsó csigolyáktól, csigolyáról csigolyára fokozatosan, egészen a nyaki csigolyákig (a fejed lehajtásával fejezd be a gyakorlatot). A következő belégzésre ugyancsak a farokcsonttól indítva óvatosan homoríts. Utoljára emelda fejed. Ismételd meg a gyakorlatot ötször egymás után.
- Told hátra a feneked, nyújtózz meg, majd gyere vissza térdelőtámaszba. Nyújtsd ki először az egyik, majd a másik lábad, told fel a feneked és lassan sétálj fel. Csigolyáról csigolyára lassan emelkedj fel. Utoljára emeld a fejed. Vegyél még egy mély lélegzetet, és már indulhat is a nap!
A nyújtózás során a vérkeringésed felpezsdül, az izmok megnyúlnak, csökken az ízületi fájdalom, merevség, ráadásul a gerincproblémákat is megelőzheted, de csak akkor, hogyha jól időzíted és helyesen hajtod végre a gyakorlatokat, ezért mindig érdemes szakember segítségével begyakorolni a mozdulatsorokat!
Nézd meg kapcsolódó videónkat!:
Nehéz a reggel? Videón mutatunk 5+1 átmozgató gyakorlatot!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















