Gasztro

2020.11.30.

11 étterem, ahonnan nem néznek ki a gyermekeddel

Nosalty profilképe Nosalty

Nincs erre hivatalos szabály, mi számít gyerekbarát helynek. Inkább hagyatkozzunk saját döntéseinkre, és döntsünk amellett, ami nekünk személy szerint pont megfelelő.

Nehéz lehet egy kisgyerekkel beülni valahova, hiszen ilyenkor azt is figyelembe kell venni, hogy ő is jól érezze magát. Ha a gyerek még nem szereti a konfitált kacsacombot vörösboros jus-vel, akkor érdemes olyan helyre vinni, ahol ő is tud választani az étlapról.

Anyaszoba legutóbbi cikkében, arról ír, hogy mire készüljünk, ha gyerekkel megyünk étterembe, így most

bemutatunk néhány klassz helyet, ahova az egész családdal mehettek:

A budapesti Szent István Park és a Pozsonyi út környezete már önmagában jó családi program lehet. Ha szeretnénk valahova beülni, enni egy finom sütit vagy inni egy jó kávét, remek lehetőség a Briós. A felső emeleten játszósarok várja a gyerekeket, színezővel, kirakóssal és sok-sok mesekönyvvel.



Briós kávézó

Ha Budán járunk, mindenképpen érdemes ellátogatni a Villa Bagatellebe. A külső ne tévesszen meg minket, ez egy igazán gyerekbarát hely gyereksarokkal, kifestőkkel, színes ceruzákkal, ha pedig jó idő van, a kinti faházikóban is játszhatnak a kicsik.



Villa Bagatelle

A Március 15. téren lévő étterem már évek óta a közösségi kezdeményezéseiről híres. Ha szeretjük a minőséget és a jó ételeket, de nem akarunk senkit otthon hagyni, akkor ez a mi helyünk. A "sharing concept"-tel szinte a saját ebédlőnkben érezhetjük magunkat, hiszen ilyenkor mi merhetjük ki a családnak az ételeket, a többit pedig intézi az étterem. A gyerekek jól ellesznek a benti nagy térben vagy az étterem előtt lévő téren. Nyáron aTeraszon lévő babzsákban pedig élvezhetik a napsütést.



Kiosk Budapest

A Bib Gourmand-díjas étterem tökéletes program lehet a család részére. Nem kell izgulni, a gyereknek van etetőszék, játszósarok, a mozgékonyabbakat pedig egy játszótér várja.



Náncsi Néni Vendéglője

A Budapest III. kerületében található étterem egy igazán családi hely. Az étterem kialakított egy komplett főzősarkot a gyerekeknek, így a szülők szemmel tarthatják a serénykedő csöppségeket.



Pastrami étterem

Becsapós lehet, de most mi nem az újonnan Bib Gourmand-díjjal kitüntetett budapesti étteremre gondoltunk. Érdekessége ennek a hamarosan újra nyíló helynek, azon kívül, hogy gyerekbarát, hogy Mede Ádám lesz a konyhafőnöke, aki egyenesen a Michelin-csillagos Onyxból érkezik.



Fricska Étterem Veszprém

Sopronban a Deák téren lévő étterem szinte fogalom a soproniak számára. Az éttermet 2011-ben felújították, 2014-ben pedig elnyerte a Magyar Turizmos Zrt. Minőség díját. Bátran ajánljuk minden családnak, baráti társaságnak, vagy annak, aki éppen Sopronban jár.



Deák Étterem Sopron

Végre egy fine bistro, ahol gondolnak a gyerekekre is. A debreceni IKON étterem nemcsak azokat a felnőtteket várja, akik érdeklődnek a különleges ételek iránt, hanem gondolnak arra is, hogy a csöppségeknek se kelljen otthon várni anyura meg apura.



IKON Debrecen

Balatoni nyaralásunk során mindenképpen ejtsük útba Köveskált és az ottani Kővirágot. Modern, hangulatos kis falusi étterem folyamatosan változó étlappal, amiben egy nyüzsgő család is megtalálja a kedvére valót. Az étterem mellett egy szálloda is működik. Az idei Dining Guide kalauz az év Top 100 étterme közé választotta.



Kővirág Köveskál

Ha hirtelen nem tudnád, hol van Hosszúhetény, semmi baj. Ebben a Pécshez közeli kisvárosban bújik meg ez a kis vidékies, családi hangulatú étterem. Az étterem nemcsak ételeiről és vendégszeretetéről híres, hanem tartozik hozzá egy Malommúzeum - egy tökéletes családi program lehet.



Almalomb Étterem Hosszúhetény

Még ne hagyjuk el Pécset, mert a kedvenc helyünket hagytuk legutoljára. A Mecsek szívében található szálloda, a Bagolyvár, a csodálatos kilátásával, a szőlődűnéivel és a matyóhímzéseivel egy felejthetetlen élményt tud nyújtani.



Bagolyvár Pécs

Ezeket olvastad már?

Itt a 10 legjobb vidéki étterem

Gasztro

Itt a 10 legjobb vidéki étterem

Nehogy azt higgyétek, csak a budapesti éttermek teljesítettek jól az idei legjobbak listáján. Itt jönnek a vidéki menők, ezeket a helyeket kell végiglátogatnod az év során!

Nosalty

Magyarország elbukott egy Michelin-csillagot

Gasztro

Magyarország elbukott egy Michelin-csillagot

Március 6-án Brüsszelben jelent meg a legújabb Michelin-kalauz, és sajnos rossz hírünk van, egyik neves budapesti éttermünk elveszítette csillagát. Mutatjuk a magyar listát!

Nosalty

Eper és mangalica - eszméletlen ínyencségekkel jön az idei Fesztivál

Gasztro

Eper és mangalica - eszméletlen ínyencségekkel jön az idei Fesztivál

Eper és mangalica, hogy mi közük van egymáshoz? Ez lesz az idei Gourmet Fesztivál két fő alapanyaga. Kóstolj bele, a most már régiós éttermek kínálatával bővülő választékba!

Nosalty

Ezek 2017 legjobb magyar éttermei

Gasztro

Ezek 2017 legjobb magyar éttermei

Tegnap este kihirdették az idei Volkswagen-Dining Guide Év Étterme győztesét. A tíz legjobbat és a különdíjasokat a Terem Budapestben ünnepelte a szakma apraja-nagyja.

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept