Otthon

2020.11.30.

11 tipp, amitől hatékonyabb lesz az otthoni munkavégzés – Így legyen saját lakásod!

Nosalty profilképe Nosalty

Lakás és háztartás, az egyik nem létezik a másik nélkül. Először kell egy saját otthon, aztán indulhat a sütés-főzés-takarítás! Így oszd be az időd, hogy mindenre jusson!(x)

Mi mindenre kell odafigyelnie annak, aki háztartást vezet, sorolni is nehéz. De ahhoz, hogy ezt megtehesse, elsősorban egy lakásra van szüksége. Most megmutatjuk, hogyan találhatod meg a számodra legkedvezőbb lakáshitelt, és hogy hogyan szervezd a napi teendőid, hogy ne ússz el az otthoni feladatok tengerében:

1. Ne kapkodj, tervezd meg!

Először is vedd számba, hogy az aktuális napon milyen teendőid vannak, erről készíts egy listát. Írd minden pont mellé, melyik mennyi időt vesz igénybe. Így már fel tudod állítani a sorrendet, mivel kell kezdened illetve folytatnod.

2. Nagybevásárlás

Intézd hétvégén a nagybevásárlást, így hét közben csak egyszer-kétszer kell beugranod a boltba friss kenyérért és tejért.

3. Indíts mosással

Ha mosnod is kell, érdemes legelőször a mosógépet beindítani. Úgyis fel kell túrnod a szennyestartót, válogasd ki a következő mosás alanyait is, és tedd a mosógép közelébe. Amikor elkészült az első mosás, rakd a gépbe a következőt. Ha van helyed a teregetéshez, mosd ki a második adagot is, ha nincs, hagyd holnapra.

4. Szedd le a száraz ruhákat

A mosás beindítása után szedd le a már száraz ruhákat a teregetőről, ne akkor kelljen, amikor a sok vizes ruhával állsz a kezedben.

+ 1 ötlet: Hasonlítsd össze, hol igényeld a lakáshiteled!

A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleket a minősítést elnyert bankoknál, takarékszövetkezeteknél, vagy ezek közvetítőinél igényelhetik az érdeklődők. Az egyes hiteltermékek közvetlenül is összevethetők egymással itt, a Termékösszehasonlító menüpont alatt.

5. Jöhet a főzés

A főzés hatékonyságáról már több cikket írtunk, most inkább csak a házimunkákba való beintegrálásáról adunk pár praktikus tanácsot: főzés közben folyamatosan pakolj el magad körül, és mosd el a koszos edényeket.

6. Süss többször

Amit lehet, tedd a sütőbe, állíts hozzá órát, oda ne égesd. Közben több helyed marad a tűzhelyen, kevesebb mindenre kell egy időben odafigyelned. Így sok mindent jóval kevesebb zsiradékkal tudsz elkészíteni.

7. Főzz lépésről lépésre

Ha olyan ételt készítesz, amit nem szoktál gyakran, akkor olvasd el a receptjét az elejétől a végéig, és a lépéseket próbáld meg memorizálni. Minden hozzávalót helyezz a pultra, nehogy kimaradjon valami az ételből.

9. Teríts meg előre

Mielőtt elkészül az étel, terítsd meg az asztalt, hogy azon melegében tálalni tudj.

10. Este örömmel, reggel körömmel

Az étkezés után ne légy rest, mosogass el, pakolj el a pultról, és törölgess el mindent. Sőt, egy villám felsöprés is férjen bele. Legközelebb jó lesz tisztaságra belépni a konyhába.

11. Légy multifunkcionális

Ha van gyermeked, főzés közben kérdezd ki tőle a házi feladatot, ne hagyjátok vacsora utánra.

Tudj meg többet az MNB Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel programjáról itt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept