2020.11.30.
12 féle baromfivirslit teszteltünk - Az ízük mellett a hústartalmukra is kíváncsiak voltunk
Két termék a hústartalma, egy pedig az íze és állaga miatt bukott el a teszten.
A virsli nemcsak szilveszterkor, de nyáron is nagy népszerűségnek örvend. A strandokon hot dog készül belőle, de a grillen is jól mutat, főleg ha egy korsó sör is van az elfogyasztásához. De nem csak a népszerűsége miatt döntöttünk a baromfivirslik tesztelése mellett.
Augusztus elsején hatályba lép a Magyar Élelmiszerkönyv húskészítményekre vonatkozó változtatása. E szerint a virsliknek minimum 51% húst kell tartalmaznia.
Ha ennél kevesebb hús van egy termékben, az nem nevezhető virslinek. A boltokban már meg is jelentek a különböző fantázianevekkel árusított termékek, például a "Hot Dog", a "rudacska" és a mindenféle "készítmények". Fontos változás még, hogya ***csontról mechanikusan lefejtett hús (MSM)***mennyisége nem haladhatja meg a 10 százalékot.

A teszt során tehát nemcsak a virslik ízét és külső jegyeit vizsgáltuk, hanem azt is megnéztük, mennyi az egyes termékek hústartalma. Összesen 12 féle baromfivirslit vásároltunk, van köztük bécsi, frankfurti és füstölt is. A vakteszten hatan vettünk részt, és 0-5-ig pontoztuk a termékeket, így a maximálisan elérhető pontszám a 30 volt.A végeredmény szubjektív, a lenti táblázatban látható.
A most következő részletes felsorolás nem a végső sorrendet tükrözi:
1. S-Budget füst ízű pulykavirsli 18/30

**Hústartalom:**42% pulykahús, 20% csontról mechanikusan fejtett pulykahús
**Állag, külső jegyek:**kemény külső réteg, szép szín, kocsonyaszerű belső, kemény és roppanós, jó illata van
**Íz:**fűszeres, fura mellékíze van, pépes, enyhén sós
Hol vettük: Spar
Ár: 189 Ft / 140 g
2. Hercsi füstölt bécsi virsli 15/30

**Hústartalom:**75% csirkehús, víz, csirkebőr
**Állag, külső jegyek:**kicsit sápadt, gumis, fakó, rágós héj, túl világos, látszódnak a paprikaszemcsék, roppanós
**Íz:**krinolinos-párizsis íz, löncshúsra emlékeztet, íztelen, gyenge
**Hol vettük:**Spar
**Ár:**499 Ft / 350 g
3. Sága Füstli 28/30

**Hústartalom:**65% pulykahús, sertésszalonna
**Állag, külső jegyek:**gusztusos, egészséges szín, nem annyira roppanós, héj erős, húsos, kellemes illatú
**Íz:**füstös, sajtos utóíz, finom pulykaíz, ízletes, magas hústartalom érződik az ízén
**Hol vettük:**Tesco
**Ár:**299 Ft / 140 g
4. Orsi baromfi virsli 23/30

**Hústartalom:**63,4% baromfihús, baromfibőr
**Állag, külső jegyek:**parizerállag, sötét, kicsit pirosas színű, puha, nincs jó illata
**Íz:**paprikás íz, elmegy, sós, nagyon finom, parizeres íz
**Hol vettük:**Tesco
**Ár:**399 Ft / 240 g
5. Tesco Pulykavirsli 22/30

**Hústartalom:**41% pulykahús, csontról mechanikusan lefejtett pulykahús, csibebőr
**Állag, külső jegyek:**nagyon gumis, kicsit kemény, semleges, rózsaszín külső és belső, csirkés illat, roppanós
**Íz:**finom, kellemes utóíz, száraz íz, füstös, húsos
**Hol vettük:**Tesco
**Ár:**189 Ft / 140 g
6. Kaiser Arany Pulyka virsli 21/30

**Hústartalom:**63% pulykahús, csontról mechanikusan lefejtett hús 27%
**Állag, külső jegyek:**szép a színe, illata kellemes, roppanós, lyukacsos, nagyon sötét
**Íz:**valamiért érezni rajta egy kis disznóhúsízt, füstös, finom, porcos, kicsit fura fűszerezésű
**Hol vettük:**Tesco
**Ár:**259 Ft / 140 g
7. Pikok Frisli 28/30

**Hústartalom:**65% pulykahús, sertésszalonna
**Állag, külső jegyek:**szép, roppanós, egészséges színű, gumis kicsit, nagyon jó
**Íz:**füstölt íz, hús íz, finom füstös, éppen jól fűszerezve, kellemes, pont olyan, amilyennek egy virslinek lennie kell
**Hol vettük:**Lidl
**Ár:**189 Ft / 140 g
8. Ponnath bécsi baromfi virsli 19/30

**Hústartalom:**72% pulykahús, pulykazsír
**Állag, külső jegyek:**halvány belső szín, húsos, erős héj, roppanós külső és puha belső, krinolinos jelleg
**Íz:**nincs sok íze, semleges, rossz, szójás íz, krinolinhoz hasonló, nyers hús ízű
**Hol vettük:**Aldi
**Ár:**999 Ft / 400 g
9. (Minek nevezzelek) Pulykavirsli 8/30

**Hústartalom:**56% pulykahús, baromfibőr
**Állag, külső jegyek:**szörnyű, szétomlik a szádban, petyhüdt, paprikás szín, mű, nagyon nem szép, borzalmas illat
**Íz:**konzerves mű íz, löncsös íz, nagyon rossz paprikás íz
**Hol vettük:**CBA
**Ár:**189 Ft / 200 g
10. CBA füstölt frankfurti baromfi virsli 19/30

**Hústartalom:**67,9% baromfihús, baromfibőr
**Állag, külső jegyek:**pont jó vastagságú, puha, kicsit gumis, furcsán sötét, nagyon szemcsés
**Íz:**nagyon erős utóíze van, édeskés és fűszeres egyben, borsos, sós, avas utóíz
**Hol vettük:**CBA
**Ár:**219 Ft / 140 g
11. Orsi hámozott füstölt virsli 14/30

**Hústartalom:**62,3% baromfihús, baromfibőr
**Állag, külső jegyek:**keményebb, roppanós, homogén, szép húsos
**Íz:**nagyon borsos, erős mellékíz, löncshús ízű, műíz, májkrém jellegű, szegfűszeges
**Hol vettük:**CBA
**Ár:**265 Ft / 140 g
12. Dárdás füstölt ízű virsli 20/30

**Hústartalom:**65% pulykahús, sertésszalonnát is tartalmaz
**Állag, külső jegyek:**jó állagú, roppanós, a belsejében szétroppant valami, amiben víz volt, kellemes színű
**Íz:**érezhetően magas a hústartalma, édeskés, enyhén fűszeres és sós
**Hol vettük:**Penny
**Ár:**189 Ft / 140 g
A teszt során két termékről - a Tesco és Spar saját márkás pulykavirslijéről - derült ki, hogy nem felel meg az augusztus elsejétől életbe lépő előírásoknak.
A márkajelzés nélkül árusított pulykavirsli egyértelműen elhasalt a teszten. Nem túlzás azt mondani, hogy életünk legrosszabb virslije volt.
Végezetül íme a részletes eredmény:

...ezeket láttad már?
Ezeket olvastad már?
Mutatjuk, mely húskészítmények összetétele és ára változik meg keddtől
Augusztus 1-jén lép hatályba a Magyar Élelmiszerkönyv változtatása, s ezzel több hústermék összetétele is más lesz.
Ilyen borzasztót még nem láttál: így készül a virsli!
Nem csak Amerikában, itthon is nagy népszerűségnek örvend a hot dog és az azt rejtő virsli. Mégis kevesen tudják, hogy ez a csábító húskészítmény nem az, aminek látszik!
16 legkülönbözőbb hotdog-variácó a hot dog világnapjára
Mondhat bárki bármit, a hot dog igenis JÓ! Persze nem mindegy, hogy otthon készíted, vagy a sarki árusnál veszed meg. Most otthon-kompatibilis recepteket hoztunk!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















