2020.11.30.
12 tipp eperszezonra
Eperszezon a nyakunkon – lássuk, mit is tudnak az apró, piros finomságok! Illatos, csábító, de mihez lehet használni azon kívül, hogy hamarjában bedobáljuk a szánkba az összes szemet?

Talán ez az a gyümölcs, melynek a legnépesebb a rajongótábora: általában bármilyen beszélgetésben konszenzus alakul ki azt illetően, hogy az eper isteni finom. Ha a spárga a zöldségek, akkor az eper a gyümölcsök királynője lehet. Éppen elkezdődött a szezon, 900 forintért már láttam vidéki és fővárosi piacon is belőle, persze olyat is, ahol még 2000-ért mérnek egy kilót a piros szemekből. Vásárláskor nem árt ügyelni rá, hogy egészséges, szép, érett darabokat válasszunk, mert a még fehéres-zöldes eprek nem az igaziak, csakis a pirosak nyújtják a jól ismert és imádott ízt.
Eperdzsem
Tejberizses epertorta
Mascarponés epertorta
Vessünk egy pillantást az epres rekeszekre abból a szempontból is, hogy nem sérültek-e a gyümölcsök, nincsenek összenyomódva, ne adj isten, megpenészedve, mert akkor a hűtőben sem fognak elállni. Tovább friss marad az eper, ha frissen tartó dobozban rakjuk be a hűtőszekrénybe, így akár 5 napot is kibír minőségromlás nélkül. Hamarosan nyitnak a szedd magad!-eperföldek is, itt ráadásul jól be is lakmározhatunk és többet, olcsóbban tudunk vásárolni a gyümölcsből, meg persze programnak sem utolsó egy gyümölcsszüretelős délután.
Oroszkrémtorta 2.- eperrel
Epermisu golyók
Epres-joghurtos túrótorta
Az eperben C- és B-vitamin nagy mennyiségben, kalcium, kálium és magnézium is van, és jó hír, hogy kiváló antioxidáns a benne található flavonoidoknak köszönhetően. A legjobb minden gezemice nélkül, a maga egyszerűségében fogyasztani, torták, sütik nagyon kedvelt alkotója, de előszeretettel készítenek belőle turmixokat, joghurtokat is.
Bizonyos húsételekhez is adják az éttermekben az epret – jó érzékkel párosítva tökéletesen kiemeli az étel ízét. Leveléből régóta főznek teát, pezsgővel párosítva pedig randevúk fényét emeli. Személy szerint a legeslegkedvesebb nyárindítóm, még koktélokat, limonádékat is gyártok belőle, bár a gyümölcssaláták nem a kedvenceim, de ha eper van valamelyikben, nem kell kérlelni, bármikor örömest elpusztítom.
Túrós eperfalatkák
Gyümölcsös ricottakocka
Habcsókos eper
Epres tiramisu torta
Háromszínű kockák
Epres-csokis mascarponekrém
Leggyorsabb tippem az eperhez a joghurttorta tejszínnel, zselatinnal, natúr joghurttal, kevés cukorral és rengeteg eperrel. Végtelenül egyszerű, gyors, könnyű és nagyon finom torta lehet belőle, de ha hosszabban van kedvem elidőzni és gyönyörködni az epres mutatványokban, akkor a Pavlovát választom. A habcsóktorta elkészítése szemet gyönyörködtető folyamat, s ha mindent jól csinálunk, a rácsodálkozás pillanata, meg a bókok sem maradnak el. A Dobd össze! rovat legfrissebb cikkében pavlovát készítünk!
Még többet olvasnál szezonális alapanyagokról? Kattints ide! >>
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



























