Fogyókúra

2020.11.30.

13 mondat, amit soha ne mondj egy fogyni vágyónak

admin profilképe admin

Egy igazán fogyni vágyó ember életében kulcsfontosságú a környezet támogatása. Vigyázzunk, mert néha ártalmatlannak tűnő mondatok is visszavethetik őket elhatározásukban.

Szinte biztosan van olyan a baráti körünkben, aki éppen fogyókúrázik, és persze szeretnénk segíteni. Mégis sokszor olyan dolgokat mondunk neki, amivel megbántjuk vagy esetleg megingatjuk az elhatározásában.

Ha lehet, kerüljük az alábbi megjegyzéseket:

1. Kóstold meg ezt a csokis kekszet (rántott húst, chilis babot stb.)! Csak a te kedvedért készítettem!

A bűntudat keltése nem túl jó ötlet, a diétázók rendszerint be is adják a derekukat a fenti kérésnek, mert nem akarják megsérteni a másik érzéseit.

2. Nem is vagy kövér!

Ha valaki megosztja velünk, hogy fogyókúrázik, az még nem jogosít fel minket arra, hogy kommentáljuk a külsejét. És ne használjuk a kövér szót, egyeseknek ez csak egy szó, másoknál már sértés is lehet.

Olvastad már?

"Egészséges" uzsonnák a fogyókúrád útjában

3. Azt szeretem, ha van rajtad mit fogni!

Ez a felkiáltás általában a férj, a partner szájából hangzik el és alapvetően jó szándék vezérli. Ha partnerként érintettek vagyunk, akkor sokkal többet teszünk kedvesünkért, ha támogatjuk célja megvalósításában. Ahogy jönnek majd az eredmények, kedvesünk jobban fogja érezni magát a bőrében testileg és lelkileg is, és ez a kapcsolatra is jó hatással lesz.

4. Szerintem nem kéne fogynod!

Bár ez a megjegyzés elsőre ártalmatlannak tűnik, de gondoljunk bele: ha tényleg van mit fogyni, akkor csak kárt okozunk egy ilyen mondattal, hiszen ő is tudja, hogy nem mondunk igazat. Ne kérdőjelezzük meg a döntését, inkább ajánljuk fel a támogatásunkat!

Édes avokádókenyér IR diétához

reform muffin

Édes avokádókenyér IR diétához

Fitt csirkemellsaláta

csirkesaláta

Fitt csirkemellsaláta

Chilis-édespaprikás csirke

zöldséges csirke

Chilis-édespaprikás csirke

5. Már megint fogyózol?

Az ilyen típusú kérdést is érdemes hanyagolni, mert arra utal, hogy a korábbi kísérletek kudarcba fulladtak. Inkább ismerjük el a kitartását.

6. Próbáltad már a vércsoport/dukán/paleo/90 napos stb. diétát?

Remélhetőleg a válasz nem. A divatdiéták jönnek-mennek, időlegesen lehet velük eredményeket elérni, de hosszú távon rendszerint nem egészségesek, nagyon nehéz, vagy lehetetlen betartani a szigorú előírásokat és nem is működnek.

7. Én úgy fogytam, le hogy….

Ha a barátunk nem kéri a tanácsunkat, akkor inkább tartsuk magunkban, hiszen felnőtt emberként valószínűleg képes önállóan döntéseket hozni. Ráadásul teljesen egyéni, hogy kinek milyen változtatásokra van szüksége a táplálkozásban, és milyen testmozgás felel meg az igényeinek.

Olvastad már?

Fogyni szeretnék: este 6 után már nem eszem!

8. Szerintem egyszerűen csak ne egyél annyit!

Oké, nyilván ez már neki is eszébe jutott, és ha csak ennyiből állna a fogyás, nem küzdenének vele rengetegen. A fenti tanács gyakran olyanoktól jön, akiknek sosem kellett harcolni a kilókkal.

9. Ezt nem kéne megenned, biztos nem fér bele a diétádba!

A kajarendőrség szerepét kár magunkra venni. Hagyjuk barátunkra a döntést!

10. Csak egy falatot egyél belőle, attól nem dől össze a világ!

Megállni egy falat után a kedvenc ételből mindenkinek nehéz, annak is aki nem diétázik.

11. Hány kiló is vagy most?

Na ezt egyébként sem kérdezzük meg senkitől sem, igaz?

12. Na végre, hogy elkezdted!

Még ha évek óta figyeljük is, hogy a barátunkra rakódnak rá a kilók, és tényleg fogynia kellene, akkor se mondjunk ilyesmit, mert csak megbántjuk vele. Ha már kitüntetett minket azzal, hogy megosztja velünk a tervét, bátorítsuk, biztassuk, támogassuk!

13. Ugye tudod, hogy bármit csinálsz, a hasadon már csak a plasztikai sebész segíthet?

Azt hiszem ez a megjegyzés nem igényel magyarázatot.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept