Gasztro

2020.11.30.

16 ezret kell fizetnie egy lánynak, mert a BKK járatán fagyizott

Nosalty profilképe Nosalty

A BKK járművein szigorú szabályok vannak érvényben.

16 ezer forintra büntettek egy lányt a BKK egyik járatán. Az eset a napokban bejárta a közösségi médiát. A lány nem kívánt nyilatkozni a történtek kapcsán, de a 24.hu megkereste a közlekedési központot, akik a következőről tájékoztattak:

"Tilos a járműveken, valamint a metróhálózat, a HÉV és a fogaskerekű utasforgalmi területein fagylaltozni, ételt és italt fogyasztani, és csomagolatlan vagy nem visszazárható csomagolású élelmiszerrel, itallal utazni."

Az, aki a szabályt megszegi, pótdíjat köteles fizetni. Az alappótdíj összege **16 ezer forint.**Ha az utas a helyszínen vagy a pótdíjazástól számított két munkanapon belül rendezi a tartozását, akkor ennek az összegnek csak a felét, 8 ezer forintot kell kifizetnie.

A BKK járművein már régóta érvényben van az étkezési, italozási tilalom, aminek célja, hogy a szolgáltató védje az utasok ruházatának, poggyászának és a mozgó járművek, valamint azok berendezéseinek a tisztaságát. Állítják, hogy a szabály a nyári kánikulában megengedőbb, akkor lehet vizet fogyasztani.

A BKK kéri az utasokat, hogy amennyiben olyan ételt, italt vásárolnak, amelyet a járműre felszállva nem tudnak elcsomagolni, azt még a megállóban, az utazás megkezdése előtt, vagy a metró területére való belépés előtt fogyasszák el.

Ezeket olvastad már?

Búcsút inthetünk az igazi retró lángosnak? - A Nébih csaphat le a szabálysértőkre

Otthon

Búcsút inthetünk az igazi retró lángosnak? - A Nébih csaphat...

Áprilistól változtatni kell a lángos sütésén. Ezentúl 175 fokos bő zsiradékban, olajban kell sütni a lángost, aranysárgára.

Nosalty

Ha vettél ebből a tejből a Tescóban, akkor gyorsan vidd vissza

Gasztro

Ha vettél ebből a tejből a Tescóban, akkor gyorsan vidd...

Biztonsági okokra hivatkozva hívják vissza az egyik magyar tejet a boltokból.

Nosalty

Itt az Auchan idei nagy dobása

Gasztro

Itt az Auchan idei nagy dobása

Új koncepcióval debütál az áruházlánc Magyarországon.

Nosalty

6 megúszós kaja, ha nyomi vagy, és nincs kedved főzni

Gasztro

6 megúszós kaja, ha nyomi vagy, és nincs kedved főzni

Elkapott a tavaszi fáradtság, és nincs kedved főzni? Ha nagyon levert vagy, akkor itt van néhány megúszós kaja...

Fenes Gábriel

via 24

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Apró burgonyák egészben, krémes tejszínes mártásban szalonnával és újhagymával.

krumpliköret

Tejszínes krumpli

Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tesco

Vásárlás

A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...

A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Selymes forró csokoládé chilivel

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...

Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!

Macsuga Viktória

hazafelé gyalogló nő számolja a lépéseit

Gasztro

Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...

Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.

Nosalty

útifűmaghéj kanálban, vízben oldva

Gasztro

5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást

Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!

Brecz Judit

További cikkek

hájas tészta

Gasztro

Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...

November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.

Erdélyi csorba

Gasztro

Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek

Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!

Hurka

Gasztro

Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken

Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!

Még több cikk

Top Receptek

hajas-teszta

hájas sütemény

Hájas tészta

Nevezhetnénk a „legbűnösebb levelesnek” is, olyan mennyiségű sertéshájjal készül ez a lemezes, ropogós, foszlós sütemény. De el kell ettől tekinteni, hiszen tényleg felejthetetlen ...

isteni-kakaos-suti

kakaós süti

Isteni kakaós süti

Ezt a receptet a párom nagynénjétől kaptam, mert nála ettem ilyet először, és azóta is a kedvencem.

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept