2020.11.30.
17 dolog, amit semmiképp ne tegyél a komposztáló ládába!
A háztartásokban rengeteg olyan hulladék keletkezik, amelynek a szemetesen kívül is lenne helye. A komposztálás rengeteg előnnyel jár, és otthon is meg tudod csinálni! (x)
Komposzt az a morzsalékos, sötétbarna színű, földszerű anyag, amely szerves hulladékokból, maradványokból elsősorban mikroorganizmusok tevékenységének hatására jön létre, megfelelő körülmények és hatások mellett (oxigén, nedvességtartalom). Talajjavításra, tápanyag-utánpótlásra – kicsiben is - használható.
A konyhában is nap mint nap nagy mennyiségű szerves hulladék (biohulladék) keletkezik. Krumpli-, zöldséghéj, stb. ezt ne dobd a szemetesbe, hanem kezdj el ezzel komposztálni! Így nem árad majd kellemetlen szag a szemetesből, felére csökken a háztartási hulladékod és lesz mivel feljavítanod szoba- és balkonnövényeidet vagy a kertedet. Ez kényelmes, és ráadásul jó érzéssel is eltölthet, de ezeken túlmenően még pénzt is megtakaríthatsz.
Hogyan kezdjünk neki a komposztálásnak?

-
Szerezzünk be egy komposztládát!
Szerezzünk be egy komposztládát! Ilyeneket már a lehetőségeidhez mérten találsz a neten (vesszőből, fából, raklapból, műanyagból), amit vagy megvásárolsz, vagy saját magad összeállítasz.
-
Hová tegyük a komposztálót?
Félreeső, árnyékos helyre, vagy a balkonra (már beltéri komposztálókat is lehet vásárolni, vagy kialakítani). Biztosítani kell a komposztáló jó szellőzését alul, felül (lent akár úgy,hogy raklapot helyezünk le és arra tesszük, a fedelét pedig kissé kinyitjuk).
Így töltsd fel a komposztládád!
- A zöld és barna hozzávalók ideális aránya: 50-50%.
- A gyorsabb lebomlás érdekében ajánlatos a komposztálóba kerülő anyagokat 5 cm-nél kisebb darabokra aprítani.
- A komposztáló aljára tegyünk valamilyen durva anyagot, pl. faaprítékot, hogy a levegőzést alulról biztosítsuk. Erre rétegezzünk a konyhából és a kertből kikerülő különböző fajtájú szerves hulladékokat. Zöldebb, nedvesebb, nitrogénban gazdagabb hulladékra fásabb, szárazabb, tehát szénben gazdagabb anyagokat rétegezzünk.
- Komposztkészítésnél fontos a keverés és az átrakás. A bomlási folyamat első szakaszának a végén (5-6. hét) keverjük ismét jól össze a komposzthalmunkat. Hogy jobb minőségű komposztot kapjunk, a keverést 6-8 hetente ismételjük!
- Várjunk egy ideig! Körülbelül 6-8 hónapot vesz igénybe, mire a komposztunk “beérik”. A tetejére időről időre továbbra is adhatunk hozzávalókat.
- Amikor a komposztunk roskatag, sötét anyaga egy nyirkos, tömött talajra emlékeztet, megérett a használatra.
Ezek mind mehetnek a komposztba!
Kezdjük a kerti zöldhulladékokkal, amik gyorsan rothadásnak indulnak, és biztosítják a szükséges nitrogént és nedvességet a talajnak:
- Állati trágya szalmával
- Egynyári gyomok
- Mezei szulák
- Saspáfrány
- Kelbimbó tönkje
- Sárgarépavégek
- Citrusfélék héja
- Kávézacc
- Feketenadálytő-levelek
- Vágott virágok
- Nadragulya
- Gyümölcshéj és –pép
- Gyümölcsmagvak
- Lekaszált vagy lenyírt fű
- Széna
- Vágott sövény
- Szobanövények
- Borostyánlevelek
- Csalán
- Elöregedett ágyas növények
- Évelő gyomok
- Mérgező növények
- Rebarbaralevelek
- Tengeri moszatok
- Lemetszett puha ágak és növénytörmelékek
- Zöldséghéj és -pép
Tudtad?
2017. november 18-26. között kerül megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét, melynek célja, hogy egyéni és önkéntes akcióötletek megvalósításán keresztül a környezettudatos életmódra, hulladékképződés megelőzésének fontosságára és lehetőségeire irányítsa a figyelmet – tudj meg róla többet itt!

Sőt, még ezeket is beleteheted!
Nevezzük őket barna hozzávalóknak: lassabban indulnak rothadásnak, biztosítják a szükséges szenet és rostokat, valamint segítik a komposzt „légzését”.
- Avar
- Kartonpapír
- Karácsonyfa
- Felaprított pamuttörlők
- Lemetszett cipruságak
- Tojástartók és –héjak
- Örökzöldek
- Haj, szőr
- Természetes parafa
- Diófélék
- Papírzacskók
- Fagyal
- Szalma
- Kukoricacsövek
- Tealevelek és –filterek
- Paradicsom
- Használt konyhai papírtörlő
- Porszívózsák tartalma
- Tűzifa hamuja

Amiket viszont SOHA ne tegyél a komposztba!
- Csontok
- Kenyér
- Macskaalom
- Cigarettacsikkek
- Háztartási fólia
- Szén elégetéséből származó hamu
- Rágcsálnivalók csomagolása
- Tejtermékek
- Eldobható pelenkák
- Kutyaürülék és –eledel
- Üdítős dobozok
- Hús- és halmaradékok
- Olívaolaj
- Műanyagzsákok, -szatyrok
- Szennyezett szövetek
- Nejlonzacskók és egyéb műanyagok (óvatosan a teafilterekkel!)
A komposztálás során gondoskodni kell arról, hogy a lebontó szervezetek jól érezzék magukat, tehát megfelelő körülményeket kell számukra biztosítani:
- A komposztálás során a mikroorganizmusoknak megfelelő mennyiségű vízre is szükségük van. A kedvező nedvességtartalom 40-60 %: ha vízhiány lép fel, a spórás mikroorganizmusok eltűnnek (ilyenkor a komposzt szétesik a kezünkben), ha viszont túl magas a nedvességtartalom, rothadási folyamat indul meg (ilyenkor összenyomva víz folyik ki a komposztból).
- Ha a nyersanyag levegőtlenné válik (összeáll), elszaporodnak benne az oxigénmentes (anaerob) környezetet igénylő baktériumok, és a komposzt rothadni kezd. Ezért az anyagnak olyan lazának kell lennie, olyan gyakran kell átforgatni, és annyi fanyesedéket kell tartalmaznia, hogy benne a levegőáramlás folyamatos legyen.
Ha "beérett" a komposzt
- Óvatosan emeljük meg a ládát, vagy nyissuk ki az oldalán lévő ajtót, s kerti villával vagy ásóval kotorjuk ki a komposztot!
- Ne aggódjunk, ha a komposzt kissé csomósnak tűnik a gallyak és tojáshéjak miatt, ettől még tökéletesen megfelelő!
A komposzt felhasználása az érettségi fok alapján történik. A megfelelő ütemű forgatás és friss komposztanyag betöltése következtében a komposzt (kb. 3-4 hónap alatt) alulra kerül ez már talajjavításra alkalmas és 6-8 hónap után pedig talajként felhasználható, érett komposztot kapunk. Ez utóbbit használhatjuk talajjavításra, fák telepítésekor ültető gödörbe helyezve, virágcserepekbe, balkonládákba, stb. Tápláljuk vele zöldségeinket, dísz- és takarmánynövényeinket, a fákat és bokrokat!

Ezeket érdemes még tudnod
- A komposztládát különféle futónövényekkel, örökzöldekkel takarhatjuk el.
- A mérgező növények az emberre ugyan veszélyesek, a komposztálás során azonban nyugodtan használhatjuk őket. Tévhit, miszerint a diólevelek nem alkalmasak komposztálásra.
- Kis mennyiségű avarral könnyen egyensúlyt teremthetünk, ha túl sok zöldet használtunk. Azonban nagy mennyiségben inkább külön komposztáljuk!
- A túl sok zöld hozzávaló eredménye egy sáros, bűzös massza lesz.
- A komposztot minden növények alá kerülő földhöz lehet keverni.
- Felhasználhatjuk kertben talajjavításra, fólia alatti termesztéshez, virágkiültetéshez, zöldségágyásokhoz, fák telepítésekor az ültető gödörbe helyezve, a lakásban virágcserepekbe, balkonládákba.
Tudj meg többet az Európai Hulladékcsökkentési Hétről itt!
Még több információt a komposztálásról az alábbi linkeken találsz:
www.okopack.hu/hu/komposzt-kas
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















