Életmód

2020.11.30.

17 recepttipp a spárgaszezon idejére

Bodon Judit dietetikus profilképe Bodon Judit dietetikus

Itt a spárgaszezon, vadásszunk a receptek között, mert nem tart sokáig! Mi pedig mutatunk 17 tippet, hogyan fogyasszátok ezt a rendkívül alacsony kalóriatartalmú zöldséget!

Ennél szerintem tényleg nem kell több tavasszal - szezonális, friss zöldség, 100 grammonként mindössze 20 kcal (!) energia- és 4 g szénhidráttartalommal, magas élelmirost- és káliumtartalommal.

Én legjobban simán kicsit előfőzve, grillezve szeretem, ill. leveles tésztán mascarponés krémre fektetve - ez utóbbi kedvenc vendégváró falatom. De változatosan elkészíthetjük levesnek is, rakott zöldségnek is, hús-, halételeink mellé köretként vagy saláta formájában - ezt igazolja az itt összegyűjtött 17 étel receptje is.

A furi szag - az megvan?

Már 300 évvel ezelőtti források is foglalkoztak a spárga vizeletben megjelenő karakteres szagával. Azt mára már kiderítették a kémikusok, hogy maga a szag a spárga emésztése során létrejövő kéntartalmú vegyületek eredménye, amelyek, mivel a lebomlás gyorsan történik, már 15-30 perccel a zöldség elfogyasztása után megjelennek.

Ugyanakkor az is tény, hogy nem mindenki érzi ezt a jellegzetes szagot. Ennek pontos okára azonban még nem sikerült fényt deríteni - egyes kutatók szerint van, akinél nem is jelenik meg ez a szag, mások szerint azonban mindig jelen van, de az egyén szaglóreceptorai nem képesek ezt érzékelni.

Olvasd el!

Top 13 cukormentes epres desszert

  1. Grillezett spárga balzsamecettel

    Grillezett spárga balzsamecettel

    1adag

    Idő

    20p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    127

    Kalória

    5g

    Fehérje

    10.7g

    Szénhidrát

    7.6g

    Zsír

    Még több zöldséges egytálétel

  2. Roston sült spárga

    Roston sült spárga

    1adag

    Idő

    15p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    50

    Kalória

    3.3g

    Fehérje

    8.5g

    Szénhidrát

    1.2g

    Zsír

    Még több sült zöldség

  3. Spárga-édeskömény saláta gyömbéres vinaigrette-tel

    Spárga-édeskömény saláta gyömbéres vinaigrette-tel

    1adag

    Idő

    15p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    165

    Kalória

    5.4g

    Fehérje

    18.9g

    Szénhidrát

    9.5g

    Zsír

    Még több édeskömény-saláta

  4. Spárga velencei módra

    Spárga velencei módra

    1adag

    Idő

    30p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    166

    Kalória

    8.4g

    Fehérje

    5.3g

    Szénhidrát

    12.9g

    Zsír

    Még több tojáskrém

  5. Citromos spárga saláta

    Citromos spárga saláta

    1adag

    Idő

    25p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    167

    Kalória

    3.3g

    Fehérje

    16.8g

    Szénhidrát

    10.8g

    Zsír

    Még több különleges saláták

  6. Párolt spárga buggyantott tojással

    Párolt spárga buggyantott tojással

    1adag

    Idő

    30p

    Költség

    költséges

    Nehézség

    könnyű

    170

    Kalória

    15.6g

    Fehérje

    6.8g

    Szénhidrát

    9.4g

    Zsír

    Még több Egytálételek reggelire

  7. Rakott spárga

    Rakott spárga

    1adag

    Idő

    60p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    428

    Kalória

    27.1g

    Fehérje

    30.5g

    Szénhidrát

    22g

    Zsír

    Még több rakott zöldség

  8. Húsos-sajtos-zöldséges pite

    Húsos-sajtos-zöldséges pite

    1adag

    Idő

    115p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    közepes

    561

    Kalória

    27.3g

    Fehérje

    35.5g

    Szénhidrát

    34.3g

    Zsír

    Még több húsos pite

  9. Spárgakrémleves 7. - mentás-petrezselymes

    Spárgakrémleves 7. - mentás-petrezselymes

    1adag

    Idő

    20p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    90

    Kalória

    3.2g

    Fehérje

    9.3g

    Szénhidrát

    3.1g

    Zsír

    Még több spárgakrémleves

  10. Mentás-mogyorós spárgasaláta

    Mentás-mogyorós spárgasaláta

    1adag

    Idő

    20p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    közepes

    194

    Kalória

    7.4g

    Fehérje

    10.1g

    Szénhidrát

    14.8g

    Zsír

    Még több különleges saláták

  11. Sáfrányos spárgakrémleves piros chilihússal

    Sáfrányos spárgakrémleves piros chilihússal

    1adag

    Idő

    40p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    198

    Kalória

    3.6g

    Fehérje

    6.7g

    Szénhidrát

    15.8g

    Zsír

    Még több spárgakrémleves

  12. Spenótos saláta zöldspárgával és eperrel

    Spenótos saláta zöldspárgával és eperrel

    1adag

    Idő

    11p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    113

    Kalória

    5.6g

    Fehérje

    17g

    Szénhidrát

    4.6g

    Zsír

    Még több spenótsaláta

  13. Zöld spárga hollandi mártással

    Zöld spárga hollandi mártással

    1adag

    Idő

    18p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    nehéz

    336

    Kalória

    4.6g

    Fehérje

    4.1g

    Szénhidrát

    34.5g

    Zsír

    Még több mártogatós tapas

  14. Balzsamecetes zöldspárga krémleves

    Balzsamecetes zöldspárga krémleves

    1adag

    Idő

    25p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    193

    Kalória

    4.9g

    Fehérje

    8.3g

    Szénhidrát

    15.7g

    Zsír

    Még több spárgakrémleves

  15. Spárgás-póréhagymás csirke

    Spárgás-póréhagymás csirke

    1adag

    Idő

    25p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    211

    Kalória

    30.5g

    Fehérje

    7g

    Szénhidrát

    6.5g

    Zsír

    Még több zöldséges csirke

  16. Spárga leveles tésztába tekerve

    Spárga leveles tésztába tekerve

    1adag

    Idő

    45p

    Költség

    megfizethető

    Nehézség

    könnyű

    298

    Kalória

    7.6g

    Fehérje

    29.6g

    Szénhidrát

    17.1g

    Zsír

    Még több zöldséges egytálétel

  17. Citromos-spárgás tészta

    Citromos-spárgás tészta

    1adag

    Idő

    33p

    Költség

    olcsó

    Nehézség

    könnyű

    385

    Kalória

    16.9g

    Fehérje

    44.4g

    Szénhidrát

    15.7g

    Zsír

    Még több citromos tészta

Ajánlott videó

Legújabb receptek

illatos, ázsiai ihletésű csirkés tésztalevest gyömbérrel, szezámolajjal és újhagymával! Melengető, tartalmas fogás egyszerűen

ázsiai levesek

Szezámos-gyömbéres csirkés tésztaleves

Egy illatos, ázsiai ihletésű csirkeleves, amelyben a friss gyömbér, a szezámolaj és az omlós csirkehús találkozik a ramentésztával. Egyszerű alapanyagokból készül, mégis igazán ...

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

kb. negyed kilónként elcsomagolt, előre felszeletelt kenyér a fagyasztóban

KonyhaPro

3 baki, amit sokan elkövetünk, amikor kenyeret fagyasztunk le

A kenyér fagyasztásától mai napig sokan ódzkodnak, pedig elképesztően hasznos, és nagyon jól tud jönni, amikor épp nincs otthon, és lazán elő tudjuk kapni a fagyóból. Lássuk azt a három lépést, amit jobb, ha nem hagyunk ki, mielőtt jégre tesszük a kenyerünket.

Brecz Judit

Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak

KonyhaPro

Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak

Az alma vagy a körte az egészségesebb a bélrendszernek? Megmutatjuk, melyik gyümölcsben van több rost, hogyan hat a pektin a bélflórára, és mikor okozhatnak kedves őszi gyümölcseink puffadást.

Brecz Judit

Sütőtökös rácsos linzer

KonyhaPro

Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...

Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.

Brecz Judit

További cikkek

kb. negyed kilónként elcsomagolt, előre felszeletelt kenyér a fagyasztóban

KonyhaPro

3 baki, amit sokan elkövetünk, amikor kenyeret fagyasztunk le

A kenyér fagyasztásától mai napig sokan ódzkodnak, pedig elképesztően hasznos, és nagyon jól tud jönni, amikor épp nincs otthon, és lazán elő tudjuk kapni a fagyóból. Lássuk azt a három lépést, amit jobb, ha nem hagyunk ki, mielőtt jégre tesszük a kenyerünket.

Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak

KonyhaPro

Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak

Az alma vagy a körte az egészségesebb a bélrendszernek? Megmutatjuk, melyik gyümölcsben van több rost, hogyan hat a pektin a bélflórára, és mikor okozhatnak kedves őszi gyümölcseink puffadást.

Tepsis csirkecombok vele sült hagymával, almával és sütőtökkel

KonyhaPro

Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...

Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?

Még több cikk

Top Receptek

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept