2020.11.30.
18-féle mikuláscsokit teszteltünk - ezek lettek a legfinomabbak és legszebbek
Mikuláskor elengedhetetlen ajándék a csizmába a mikuláscsoki. Megnéztük, hogy melyek a legfinomabb és legszebb termékek. Elég szoros eredmény született.
Idén is vállalkoztunk arra a feladatra, hogy Mikulás előtt leteszteljük a boltok mikuláscsoki-kínálatát. Elég nagy keresést végeztünk, jártunk Müllerben, Lidlben, Aldiban, Sparban, Pennyben, CBA-ban és Tescóban, így végül 18-féle figurát válogattunk össze. Talán nem meglepő, ha azt írjuk, hogy megerőltető volt ennyi csokoládét megkóstolni, és kisebb cukorsokkot kaptunk a teszt végére. Jó hír, hogy a legtöbb termékkel nincs probléma, abszolút megállják a helyüket a csizmákban.

Az ízteszt előtt megnéztük azt is, hogy meztelenül mennyire hasonlítanak a csokik a csomagoláson látható Mikulásokra. A kóstoláson 4-en vettünk részt, véleményünk szubjektív, nem szakértői, a végső eredménynél figyelembe vettük, hogy milyen volt a mikuláscsokik külseje.
KÖVETKEZZENEK A TERMÉKEK:
Wavi

Ez a csokimikulás szépen ki van dolgozva. Meztelenül szerintünk szebb, mint a csomagolásban. Ízre krémes, nem túl édes, és egészen biztos, hogy nem bevonómasszából készült.
Ár/tömeg: 299 Ft/125 g
Cosmo

Kicsomagolva inkább tűnik Csubakkának a Csillagok háborújából, mint csokimikulásnak. Szegényke elég csúf, ízre egy kissé vaníliás, nagyon édes, kicsit mű.
Ár/tömeg: 149 Ft/60 g
Merci

Aranyos matrjoska külső, mintha kicsit sok kekszet evett volna az ajándékok kiszállítása közben. Krémes, finom, ennek a csokinak jól eltalálták az ízét.
Ár/tömeg: 899 Ft/120 g
Monarc

Nagyon szépen kidolgozott forma, viszont az illata nem a legjobb. Meglepően lágy csoki, korrekt ízzel, de egy kicsit minket a porból készült forró csokoládéra emlékeztetett.
Ár/tömeg: 479 Ft/200 g
Friedel

Kicsi, de egész jól ki van dolgozva. A csoki nagyon vékony, könnyen törik. Sajnos nem túl kakaós, és van egy kis rumos mellékíze is.
Ár/tömeg: 265 Ft/ 60 g
Lindt harangos Mikulás

Van benne csokoládé rendesen, masszív, de inkább emlékeztet egy bibliai alakra, mint a Mikulásra. Finom tejes, kicsit tejszínes, krémes jelleg, jó íze van.
Ár/tömeg: 1290 Ft/ 125 g
Lindt Hello X-Mass

Elég menő a csomagolás, és szerencsére a csokit is sikerült olyanra csinálni. Ez az a csokimikulás, amit a felnőttek csizmájába is raknánk. Lágy ízvilágú, jó a csokoládé minősége.
Ár/tömeg: 1390 Ft/125 g
Tibi

Nem foglalkoztak túl sokat a külsőségekkel, meztelenül teljesen más alak fogad minket, mint a csomagoláson, alig van formázva a csoki. Ízre inkább tejes, kicsit talán túl intenzíven is, a kakaó annyira nem érződik ki.
Ár/tömeg: 319 Ft/60 g
Bonbonetti

Mivel egy gyártó, így talán nem meglepő, hogy küllemre ugyan úgy néz ki, mint a Tibi csokimikulás. Ízre is ugyanolyan, korrekt.
Ár/tömeg: 319 Ft/60 g
Favorina

Ismét egy nagyon szépen megmunkált termék. Bár a csomagolásra nem hasonlít, minden apró részletet kidolgoztak a csokin. Nem túl édes, a kakaó jól érvényesül, lágy és krémes csoki.
Ár/tömeg: 479 Ft/200 g
Chocco Garden

Aranyos kis Mikulás tárul elénk a kicsomagolás után, de kissé befeszültnek tűnik az öreg. A csoki illata furcsa, ízre sajnos nagyon érződik a tejpor, és kissé savanykás is.
Ár/tömeg: 199 Ft/60 g
Linga

És akkor megérkezett soványka kis püspökünk, akinek nem túl bizalomgerjesztő a külseje a kicsomagolás után. Sajnos az íze sem nyerte el a tetszésünket, semmi köze a csokoládéhoz: cukros, zsíros bevonómassza.
Ár/tömeg: 199 Ft/60 g
Pepita

Ez a termék is bevonómasszából készült. Aranyos Mikulás, nem túl biztató illattal. Rossz érzés volt rágni, savanykás íze van. Nem adnánk a gyerekünknek.
Ár/tömeg: 149 Ft/60 g
Milka

Kellemes illatú és szép külsejű Mikulás. Finom ízű, krémes, egy picit talán túl sok cukor került bele.
Ár/tömeg: 399 Ft/50 g
Boci

Nem túl fantáziadús belűről, egyszerűre vették a figurát, de illatra jónak tűnik. Klasszikus csoki íze van, krémes, lágy. A cukor itt is megborult egy picit.
Ár/tömeg: 499 Ft/85 g
Smarties

Itt sem a csokimikulás külsejére helyezték a hangsúlyt, hanem inkább az ízekre. Finom tejes és lágy, jó kakaós.
Ár/tömeg: 349 Ft/48 g
Figaro

Ez a csokoládé megolvadt (bár nekünk nem tűnt annak), vagy a csomagolás során történt vele valami, mert elég ráncos lett. Sajnos ízre sem volt az igazi, hiányoltuk belőle a kakaót.
Ár/tömeg: 749 Ft/110 g
Kinder

Finom illat, aranyos külső. Ez az egy termék könnyen felismerhető volt a fehér belső miatt, de ennek ellenére próbáltuk igazságosan pontozni. Ízre nagyon tejes volt, és finom.
Ár/tömeg: 429 Ft/55 g
A MI VÉGEREDMÉNYÜNK:
Név****Hol vettük?Ár / TömegKilónkénti ár1. MerciALDI899 Ft/120g7417 Ft1. Lindt Hello X-MasMüller1390 Ft/140 g9929 Ft1. MilkaSPAR399 Ft/50 g798 Ft2. FavorinaLIDL479 Ft/200 g2395 Ft2. WaviPenny299 Ft/125 g2392 Ft3. MonarcALDI479 Ft/200 g2395 Ft3. BociSPAR499 Ft/85 g5871 Ft3. SmartiesSPAR349 Ft/48 g7271Ft4. KinderSPAR429 Ft/55 g7800 Ft4. LindtMüller1290 Ft/125 g10320 Ft5. FriedelMüller265 Ft/60 g4417 Ft5. TibiTesco319 Ft/60 g5317 Ft6. FigaroSpar749 Ft/110 g6810 Ft6. BonbonettiTesco319 Ft/60 g5317 Ft7. Chocco GardenLIDL199 Ft/60 g3317 Ft7. CosmoPenny149 Ft/60 g2484 Ft8. LingaCBA199 Ft/60 g3317 Ft9. PepitaCBA149 Ft/80 g1863 Ft
Ezeket olvastad már?
14 camembert sajtot teszteltünk- a legbüdösebb lett a legfinomabb
Milyen egy jó camembert sajt? Kicsi és kemény borítású, szögletes és lágy, esetleg az, aminek a másik szobában is érezzük az „illatát”? A lágy sajtok királynőit teszteltük.
6+2 zselés szaloncukrot teszteltünk
Halványulóban a zselés szaloncukor népszerűsége. Azért sikerült találnunk hat csokiba mártott karácsonyi finomságot, és kettő rendhagyó fajtát is.
8+1 bolti zöld pestót teszteltünk - közel sem a legdrágább...
Az egyik legolaszabb és autentikusabb tésztaszószt, bolti zöld pestót teszteltünk. 8+1 terméket vettünk górcső alá.
7-féle szardíniakonzervet teszteltünk, és ért minket meglepetés
Beruháztunk néhány szardíniakonzervre, és végigkóstoltuk őket - nektek van kedvencetek?
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















