2020.12.01.
20 hátborzongató Mikulás, aki elől inkább kifutnánk a világból
Mikulás alkalmával összegyűjtöttük nektek a legborzasztóbb Télapókat, akikkel gyerekek valaha találkozhattak. Mi is sírunk, nem csak a legkisebbek.
Én magam sosem tartoztam azok közé a gyerekek közé, akik szívesen fotózkodtak a Mikulással egy-egy ünnepségen, a szüleim viszont állandóak unszoltak, hogy menjek már oda egy kép erejéig, nem lesz abból semmi baj. Arra is emlékszem, hogy gyerekként sok olyan bajtárssal találkoztam, akik kevésbé bírták az ilyen tortúrákat, és hangos zokogásban törtek ki, ha a kamu Mikulással vagy a Húsvéti Nyuszival kellett spanolni. Bár a mi családi kincstárunkban nincs olyan fotó vagy videó, amely bemutatná, mekkora mosolyt kellett az arcomra erőltetnem a vattaszakállas Télapó mellett, de rengeteg internetes fotó van, amely egészen érdekes történeteket mesél el, hovatovább: RÉMISZTŐEKET!
Íme 20 Mikulás, akiktől biztosan a frász törne ránk
Rögtön repüljünk vissza az időben nagyjából 100 évet. A magas, kifejezéstelen arcú és nagy szakállú Télapó a gyerekeket még nem ijesztette meg, de azért mégis csak úgy tűnik, mintha a képen szereplő fiú és a lány tisztes távolságot akarnának tartani tőle.
Télapó kicsit szétcsúszott a sok bortól a nagy hidegben, valószínűleg el is borulhatott néhányszor a latyakos hóban, legalábbis a kabát ujja és az egykoron talán fehér kesztyűk erről árulkodnak. Vessetek egy pillantást a kisgyerek arcára is... Szegénykém!
Ez az ősrégi fotó tele van titkokkal. A Mikulás annyira talán még nem is lenne ijesztő, a jelmez és a szakáll is elég hitelesnek tűnik, a kép alján lévő felirat azonban rendkívül ijesztővé teszi a képet: *,,Az én kis állatkáim."*Vajon itt mire utalt a kép alkotója?
Mintha a Mikulást keresztezték volna Dumbledore professzorral és egy nyugdíjba vonult bohóccal. Reméljük, hogy az álarc mögött egy kedves és odaadó apuka vagy nagypapa rejtőzködik, aki még véletlenül se akarná ráhozni a frászt minden gyerekre...

Pirospozsgás arc, nagy fehér szemöldökök, barázdált homlok. Elég furcsa Mikulás, de legalább nem rohanunk tőle világgá. Lesz ez még sokkal rosszabb is!
Ez a fotó 1925 környékén készült, és úgy tűnik, a Mikulásnak ekkoriban rengeteg álmatlan éjszakája volt. A gyerekek valamit nagyon figyelnek, a csacsi meg rezignáltan áll (bár ilyen kontraposzt állással lehet, hogy már ki volt tömve), a helyszínt pedig valószínűleg egy szuterén lakás hátsó szobájának sarkában készíthették. Pedig a Mikulás nem egy szuterénben lakik...

Vajon milyen jelenet játszódhatott le a gyerekek és a szülők között a kép készülte előtt? Külön érdemes kitérni a fiatalnak tűnő Télapó sapkájára, valami furcsa sárga folt éktelenkedik rajta.

Kik ezek, és mégis mi történik ezen a fotón? Miért van ott karácsonykor a világ legrettenetesebb nyuszija, és mit keres ott az a bánatos bohóc? A Mikulás fekete, egybeérő szemöldökéről pedig még nem is esett szó, a szakálla pedig, mintha még előző évben belelógatta volna a halászlébe. JAJJ!

Uramisten. Elképzeltem kiskori énem, ahogy szembejön velem ez a lény. A trauma lenne rá a legenyhébb kifejezés.

Kedves monokli, a gyerekek arcán viszont (a képek közül először ezen) őszinte mosoly... vagy mégse? Mikulás... legközelebb tessék időben lefeküdni!

Hát. Nem is tudom, mit mondjak. A halál, horror és betegség szavak ugrottak be elsőre.

Erről a képről sem tudjuk, mit gondoljunk. Mi az a két fordított U betű a bohóc fején (aki amúgy Stephen King híres bohóca is lehetne), és mit nyomhatott a Mikulás, amitől ennyire nehéz jó arcot vágni a kamerának? És még nem értik az emberek, miért félnek annyian a bohócoktól.

Egy kis cowboy elkapta a Jetit! Mi megértjük az egész arcot betakaró "bundát", elvégre Lappföldön egész biztosan hideg van ilyenkor!

A vattaszakáll, a vészjósló szempár és az indokolatlanul pirosra festett orr mind-mind egy-egy ok, hogy a gyerekek rémálma valósuljon meg.

Ööö…ez a Mikulás sem a kedvességével hódít, az tuti. A kislány azonban úgy tűnik, kedveli. Lehet, hogy egy rég nem látott nagypapa, és a találkozás öröme minden félelmét elnyomja.

Úgy tűnik, ez a Mikulás maszk nagy népszerűségnek örvendett egykoron. Ezen a képen legalább boldognak tűnik a kisfiú. Meg a Télapó is.

Csak egy kérdésünk van: minek a kék szemfesték? Ha az nem lenne, ezzel képpel semmi baj nem lenne. Tényleg!

Az egyik személyes kedvencünk!Nem nagyon tudom eldönteni, hogy ezt hogy gondolták a jelmez készítői. A háttér sem semmi, de a lényeg, hogy a gyermek még így is vidám tudott maradni!

Ez a meglepetés sem úgy sült el, ahogy gondolták, azt hiszem. A Télapó unott, a baba pedig zokog. A kislány viszont legalább boldog.

Kicsit gyűrött ez a Télapó, ami pedig igazán ijesztő, hogy még a szemeknek sem vágtak egy-egy lyukat. Az a kislány ott a jobb oldalon valószínűleg sokunk véleményét fejezi ki morcos arcával.
Szerinted melyik Mikulás a legijesztőbb? Reméljük, ti ma csak jókedvű, mosolygós és egyáltalán nem rémisztő Télapókkal találkoztok majd!
Ezeket olvastad már?
Melania Trump karácsonyi dekorációjától eláll a lélegzeted
Tavaly a First lady vérvörös fenyőkkel, és horrorfilmbe illő kórókkal árasztotta el a Fehér Ház folyosóit, idén azonban egészen elképesztő lett az ünnepi díszítés. Mutatjuk!
Hangolódj a karácsonyra 15 perces édességekkel!
Nincsen csak egy negyed órád, de mégis valami édes finomságra vágysz? Ez a 10 extra könnyű édességrecept bármikor jól fog jönni!
15 pazar, MÁKKAL TÖLTÖTT sütemény a karácsonyi asztalra
Ha karácsony, akkor mák és dió – ők tuti, hogy előkerülnek valamilyen formában. Mi most a mákot választjuk, és süteményekbe töltjük.
8 tipp, hogy készülj időben a karácsonyra, hogy elkerüld a...
Valljuk be, a karácsony őrületté tud változni a 24-ét megelőző hetekben – most pár tippel segítünk tisztábban látni, hogy ne tolódjanak fel az ünnepi teendők!
via Buzzfeed, Boredom Therapy, Reddit
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
19 változatos és színes Márton-napi köret, mely tökéletesen passzol a...
Milyen köret illik a Márton-napi libasülthöz? Mutatunk 19 receptet: párolt káposztát, boros almát, különféle krumpliköreteket és édes-sós finomságokat is!
Nem csak a gyömbér segíthet: 6+1 házi módszer, ha hányinger...
Nem minden esetben van szükség gyógyszerre, ha hányingerünk van, enyhébb panaszoknál néhány egyszerű otthoni módszer is segíthet a kellemetlen tünet mérséklésében.
Tű, csavar és szeg: halloweeni édességekben akadtak ezekre az életveszélyes...
Németország több régiójában és az ausztriai Linz városában is veszélyes tárgyakat találtak gyerekeknek adott édességekben. Gyömrőn is hasonló esetekre derült fény, ugyanis öt alkalommal is életveszélyes tárgyakat találtak a gyerekeknek szánt halloweeni édességek között.
További cikkek
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Zöldborsófőzelék - Vicikó konyhájából
A zöldborsófőzelék nagyon sokunk kedvece. Én így készítem, mi így nagyon szeretjük. Rendkívül gyorsan elkészül, és a finomsága mellett ez az előnye nem törpülhet el :-)) Szerintem ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept
























