2020.11.30.
200 kalória uzsonnára - nem mindegy, hogy miből!
Az alábbi összeállításban három egészséges és három kevésbé egészséges uzsonnaváltozatot hasonlítunk össze.


Nem szoktam véka alá rejteni, hogy számomra nagyon fontosak a kisétkezések, azaz a tízórai és az uzsonna. Hiszek abban, hogy a gyakori, kisebb mennyiségű étkezések kedvezően hatnak szervezetünk működésére. A hozzám fordulókra általában jellemző, hogy naponta háromszor vagy akár mindössze kétszer étkeznek, a köztes időszakban pedig bekapnak valamit, nassolnak.
Ebben az összeállításban hatféle uzsonnaváltozatot válogattam össze - három „egészségeset” és három „kevésbé egészségeset”. A képeken megjelenített mennyiségek mindegyike 200-200 kalória*. A tízórai és az uzsonna egyenértékű étkezéseknek tekinthetőek, úgyhogy a bemutatott ételek mindkét alkalomra bátran fogyaszthatóak.
Szerintem már ránézésre látszanak a különbségek, de nézzük meg tételesen, milyen érvek szólnak az „egészséges” verziók mellett:
- Táplálkozás-élettanilag nem a legfontosabb tényező, de szerintem igenis fontosak a színek. Feldobják az étkezést, akár az egész napot is.
- Könnyen összeállíthatók - nem kell hozzájuk más, csak egy gyors vizit a zöldségesnél és a kisboltban - minden alapanyagot beszerezhetünk akár a hét elején, és a munkahelyen is elfogyaszthatjuk. Nem lehet kifogás, hogy „nincs időm uzsonnázni!"
- A zöldségek és a gyümölcsök magas élelmi rost-, vitamin- és ásványianyag-tartalmúak, a tejtermékek pedig hozzájárulnak a napi teljes értékű fehérje- és a kalciumszükségletünk biztosításához. Most natúr joghurtot párosítottunk színes zöldségekkel, de a joghurtot ízlés szerint lehet fűszerezni is - például friss vagy szárított zöldfűszerekkel.
- A csoki-fánk-ropi kombinációk gazdagok gyorsan felszívódó, egyszerű szénhidrátokban (cukorban), így magas energiatartalmúak, ellenben telítőértékük alacsony, azaz elfogyasztásukat követően hamar újra megéhezünk. Az édességek cukortartalma károsan befolyásolja a fogak egészségét, nem tartalmaznak élelmi rostot, sem vitaminokat, ásványi anyagokat, a ropi ráadásul magas só-tartalmú, ami szintén kedvezőtlen egészségünkre nézve.
- Vegyük észre a mennyiségbeli különbségeket is! Milyen hatalmas a paprika-uborka halom, míg a csokikockák elvesznek a tányéron.
A fenti érvek természetesen nem jelentik azt, hogy alkalmanként nem szabadna csokoládét vagy fánkot enni. Szerintem azonban érdemesebb ezeket az ételeket az ebéd harmadik fogásaként, desszertként fogyasztani, heti egy-egy alkalommal. Tízóraira és uzsonnára válasszuk inkább az értékes tápanyagokban gazdag, ízletes, színes ételeket!
Pluto salátája
Rukkolás céklasaláta
Chilis-korianderes mártogató
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















