Életmód

2022.12.05.

A 2022-es Év Szaloncukra kedvenc téli italunkat rejti magában

Nosalty profilképe Nosalty

A mai napon kihirdették a 2022-es Év Szaloncukra verseny győzteseit: a civil kezdeményezésként megrendezett esemény keretében 186 különböző édességet kóstolt meg több mint 300 kóstoló. Megannyi izgalmas ízű csokoládé érkezett a zsűri elé, akik végül 12 kategóriában választottak nyerteseket.

Idén újra megrendezték civil kezdeményezésként Az Év Szaloncukra versenyt. A megmérettetésre meghívást kapott az összes hazai kicsi és nagy gyártó. A gyártók szabadon dönthettek az ingyenes versenyen való részvételről, illetve hogy nevezés esetén hányféle szaloncukrot indítanak el a versenyben.

A gyulai Kézműves Cukrászda Forralt boros szaloncukra, a nyertes

A piac változásait és a fogyasztói igényeket figyelembe véve határozták meg idén is a kategóriákat, melyek összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége nyújtott segítséget. Az Év Szaloncukra mellett a kézművesek külön is megmérkőztek és továbbra is külön versenyezhettek az alacsonyabb árú (699Ft/100g alatti) kategória szaloncukrai is. Az idei évben a fenntarthatóság jegyében kiemelt kategória volt a vegán szaloncukrok kategóriája. A múlt évben nagy sikert aratott “ízek versenye” sikerén felbuzdulva a legkedveltebb ízek legjobbjait idén is megkeresték, de az új ízekkel kibővített “ízek versenyében” ízenként csak egy győztest hirdettek ki idén is.

A zsűrizésben a meghívott zsűritagok mellett az Év Szaloncukra Facebook és Instagram követői közül többeknek is lehetőséget biztosítottak a kóstolásra, továbbá a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa a MAVEG Magyar Vegán Egyesület és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítségére voltak a csapatnak.

Kovács Ádám és Kovács Gergely a verseny szervezői elmondták, hogy a verseny idén tovább növekedett és pár érdekes számot is megosztottak a versenyről:

Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gyulai Kézműves Cukrászda Forralt boros szaloncukra végzett, amit budapesti boltjukban is megtalálnak majd az érdeklődők.A második helyen a balatongyöröki Promenád Kávéház „Frizzy” mogyorós-robbanócukorkás szaloncukra végzett, míg a harmadik helyen idén harmadik alkalommal is a maklári Stühmer győzött, ám ezúttal a Körtezselés-muskotályos szaloncukrával.

Az Év Szaloncukra kézműves kategóriájában a keszthelyi Sütibolt Mézeskalács ízesítésű szaloncukra ropogós kekszdarabokkal lett az első, a második a sütemény újragondolásával már korábban is sikert arató veresegyházi Sulyán Cukrászda Sacher torta inspirálta szaloncukor végzett, a harmadik pedig a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda fehércsokoládés pisztáciakrémes szaloncukra lett.

Az idei évben először meghirdetett Év Vegán Szaloncukra kategória első helyezettje a székesfehérvári Damniczki Cukrászda birsalmás szaloncukra lett, a második helyen a Lissé Kft. meggyes zselés vegán szaloncukra végzett, a harmadik helyezett pedig a LIDL citromos-narancsos vegán szaloncukra lett.

Az Év Vegán Szaloncukra kategória első helyezettje, a székesfehérvári Damniczki Cukrászda birsalmás szaloncukra

A kedvező árú (699Ft/100g alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a TESCO karamella krémmel töltött szaloncukra, második lett a Chocofive robbanócukros szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Penny Market Penny Market - Choco'la Belga étcsokoládéval mártott meggyes laktózmentes vegán szaloncukorra lett hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel.

Az „ízek versenyében” a kókusz, marcipán, mogyoró, karamell ízek mellett, idén új ízkategóriaként jelent meg a tej/vajkaramella, a pisztácia és a narancs. A legjobb marcipános szaloncukor a veresegyházi Sulyán Cukrászda mézes narancsos marcipán szaloncukra, a legjobb kókuszos szaloncukor a nagyatádi Forfino kókuszkrémmel töltött tej csokis szaloncukra lett, a legjobb karamellás szaloncukor a balatongyöröki Promenád Kávéház „Karamella Gold” szaloncukra lett, a legjobb mogyorós szaloncukor a Gyulai Kézműves Cukrászda Giandujas szaloncukra, a tej/vajkaramella kategóriában a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda tejkaramellás szaloncukra lett. A legjobb narancsos szaloncukor kategóriában a kiskunlacházi Demeter Chocolate narancs-karadamomos szaloncukra lett a győztes és a pisztácia kategóriában a keszthelyi Sütibolt fehércsokis pisztáciás meggydarabos szaloncukra nyert.

A Piros Mogyorós Tejkrémes tejcsokoládé szaloncukra robbanócukorral és aprított mogyoróval lett az Év Új íze, amit az idén először megjelenő új termékek közül választottak ki.

A díjazottak:

Az Év Szaloncukra győztesei:

1. Kézműves Cukrászda Gyula - Forralt boros szaloncukor
2. Promenád Kávéház - „Frizzy” mogyorós-robbanócukorkás szaloncukor 3. Stühmer - körtesztelés-muskotályos szaloncukor

Az Év Kézműves szaloncukrai:

1. Keszthelyi Sütibolt - Mézeskalács ízesítésű szaloncukor ropogós kekszdarabokkal
2. Sulyán Cukrászda - Sacher torta szaloncukor
3. Szent Korona Cukrászda - pisztáciakrémes szaloncukor fehér csokoládéban

Az Év Vegán szaloncukrai:

1. Damniczki Cukrászda birsalma szaloncukor
2. Lissé - meggyes zselés vegán szaloncukor
3. LIDL - citromos-narancsos vegán szaloncukor

Az Év kedvező árú szaloncukra (699 Ft/100g alatti árkategóriában):

1. Tesco - karamell krémmel töltött szaloncukor
2. Chocofive - robbanó cukros szaloncukor
3. Penny Market - Choco'la Belga étcsokoládéval mártott meggyes laktózmentes vegán szaloncukor, hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel

A legjobb kókuszos szaloncukor: Forfino - Kókuszos krémmel töltött tejcsokoládés szaloncukor
A legjobb mogyorós szaloncukor: Gyulai Kézműves Cukrászda Gianduja szaloncukor
A legjobb karamellás szaloncukor: Promenád Kávéház - Karamell Gold szaloncukor
A legjobb tej/vajkaramellás szaloncukor: Szent Korona Cukrászda: tejkaramellás szaloncukor
A legjobb marcipános szaloncukor: Sulyán Cukrászda - mézes narancsos marcipán szaloncukor
A legjobb narancsos szaloncukor: Demeter Chocolate - narancs-kardamomos szaloncukor
A legjobb pisztáciás szaloncukor: Keszthelyi Sütibolt - pisztáciás szaloncukor fehércsokoládéban meggydarabokkal
Az Év Új Íze: Piros Mogyorós - Tejkrémes tejcsokoládé szaloncukor robbanócukorral és aprított mogyoróval

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept