Zöld

2023.01.14.

2023 szuperélelmiszerei a tenger mélyéről érkeznek majd

Szász Nóri profilképe Szász Nóri

A tengerből származó alapanyagokat a Föld bizonyos területein már évezredek óta használják, és mára már nálunk is megjelentek, de a szakértők szerint ezek a szuperélelmiszerek az idei évben fognak igazán berobbanni a köztudatba.

Avokádó, chiamag, acai bogyó - klasszikus szuperélelmiszerek, amiket a legtöbben ismerünk, pedig ezeken túl sokkal színesebb az egészséges élelmiszerek világa. Rengeteg magyar szuperélelmiszer létezik, sőt, az igazi újdonság a szakértők szerint 2023 legnagyobb durranásai nem a szárazföldről, hanem a tenger mélyéről érkeznek majd. Mutatjuk, mely alapanyagok lesznek az év slágerei!

Hínárfélék

Akár kulináris, akár gyógyászati célokról beszélünk, a tengeri hínárt évezredek óta használják például Kelet-Ázsia. Tehát nem újdonság, hogy a tenger mélyéről a tányérra kerülnek ezek az alapanyagok, de 2023-ban a szakértők szerint még inkább beépülnek a köztudatba.

2023 szuperélelmiszerei a tenger mélyéről érkeznek majd

A gazdag sós ízű hínárt használhatjuk arra, hogy sósabbá tegyünk egy ételt, de akár főszereplőként is megállja a helyét, vagy köretként is funkcionálhat. A kulináris szerepén túl azonban előnyös élettani hatásai miatt is érdemes lesz algával gazdagítanunk a táplálkozásunkat. Rhiannon Lambert, regisztrált táplálkozási szakértő és a The Science of Nutrition című könyv szerzője a Delish-nek elmondta, hogy a tengeri hínár számos olyan tápanyagot is tartalmaz, amelyek szükségesek szervezetünk optimálisan működéséhez.

Sok tengeri hínár nagyszerű jódforrás, amelyre a pajzsmirigyünk normális működéséhez és a fontos pajzsmirigyhormonok termeléséhez van szükségünk. Ezek számos, a szervezetben zajló folyamathoz, például a növekedéshez, az agy fejlődéséhez és a csontok fenntartásához is elengedhetetlenek

– mondja.

Kombu

Ez egy ehető hínár, amely sós, szinte gombaszerű umami ízzel rendelkezik. Nina Matsunaga, a Sedbergh-ben található Black Bull chef patronja szerint: "Egyesek a kombuhoz hasonló hínárt halak pácolásához vagy zöldségek erjesztéséhez is használják. Mi a Kombut dashi készítéséhez használjuk, majd újra felhasználjuk a hínárt, amelyet finomra vágunk vagy mártásokba keverünk. Soha nem megy kárba.”

Kombu

Dulse

Hallottál már a dulse-ról? Magyarul vörös pálmaalgának hívják, ami rostokkal, fehérjével és antioxidánsokkal van tele. Emellett a vitamintartalma sem elhanyagolható, A-, B- és C-vitamin is van benne. Általában szárítva, egészben, por vagy pehely formájában lehet hozzájutni.

Nori

A norit biztosan sokan ismerik, már csak a sushi miatt. A norival leggyakrabban vékony, ropogós lapok formájában találkozunk, mivel a betakarítás után megszárítják. Íze enyhén sós, ami a tengernek köszönhető, és a sushin túl a japán gasztronómiában többféleképpen, például köretként is használják.

Nori chips

chips

Nori chips

Töltött nori tölcsérek

sós kosárkák

Töltött nori tölcsérek

Színes zöldséges és lazacos sushi tekercsek porcelán tányéron, pálcikával

sushi

Sushi egyszerűen

Matsunaga szerint az olyan óceáni összetevők, mint a nori, "tökéletesek" arra, hogy a misztikus umami ízzel gazdagítsuk az ételeinket

Azt mondja, salátákhoz, susihoz is remekül használható, sőt, még tengerimoszat-kekszekhez vagy puffasztott norihoz is használhatod.

Ír moszat

Bár leginkább vörös színéről ismert, valójában a lila, zöld, sárga, barna és fekete különböző árnyalatai is előfordulhatnak. A szuperélelmiszert leggyakrabban természetes ételsűrítő anyagként használják, mivel karragént tartalmaz. De önmagában, turmixokban vagy tabletta formájában is fogyasztható, mivel természetes jódforrás. Ráadásul bőrápolási termékekben is megtalálható, mivel antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik.

A legbiztosabb, ha ázsiai boltok polcain vagy bioboltokban keresed ezeket az alapanyagokat.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több tipp nektek:

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept