2020.11.30.
22 boltban és piacon kapható epret vizsgáltak be - tényleg a piaci a legjobb?
22 különböző, a hazai szupermarketekben és piacokon kapható szamócát vizsgált be a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Két piacon vásárolt és egy áruházi gyümölcs végzett az élen.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 22 különböző a hazai kereskedelmi láncokban árult földieper növényvédőszermaradék-tartalmát vizsgálta meg. A teszt eredményei azt mutatják, hogy érdemes kivárni a szezont, és inkább piacon vásárolni, ugyanis a bolti eprekben többször annyi vegyszer is lehet mint a piaciban.

A mintákat két különböző időszakban szerezték be, ugyanis arra is kíváncsiak voltak, hogy van-e különbség a primőr és az idényáru között:
- Az első körben, április közepén 8 különböző szupermarketben vásárolt termékek mindegyike import, primőráru volt.
- A második, május közepi mintavételbe került 8 szupermarketben és 6 piacon vásárolt eper többsége - az eladók elmondása szerint - a hazai gazdaságokból származott.
A teszt során vizsgált 22 földieper közül 19-ben a laborvizsgálat kimutatott növényvédőszer-maradványokat, jó hír viszont: mindegyik messze az EU-s határérték alatt volt. A szervezet szerint azonban sajnos ez sem elhanyagolható tényező, ugyanis az ún. koktél-hatás miatt a még kis mennyiségben jelen lévő vegyszermaradványok hatása együttesen megsokszorozódhat.
Epres finomságok:
Epres habos
Epres süti sütés nélkül
Epres pite ahogy Mercedes készíti
A felmérés során két piacon (Fehérvári úti és Lehel téri) árult, feltételezhetően hazai eredetű, szabadföldi termesztésű földieperben, illetve a Tesco spanyol eredetű primőr termékében egyáltalán nem volt kimutatható növényvédő szer, ezek a termékek maximális, 20-20 ponttal zárták az értékelést. A vegyszertartalmat tekintve a lista végén az Aldi, Auchan és a CBA terméke végzett, az elején pedig a Lidlé és a Tescóé.
Ezeket olvastad már?
Szedd magad: 3 érv amellett, miért érdemes saját kezűleg leszüretelnünk...
Összeszedtünk nektek három meggyőző érvet, miért éri meg melózni egy kicsit azért a finom gyümölcsért, amiből utána még finomabb lekvárt tudunk főzni.
Az örök dilemma: kell-e a lekvárba tartósítószer vagy elhagyható?
Hogyan tudjuk megőrizni a lekvárjaink frissességét akár évekig is? Muszáj tartósítószert használnunk?
Top 11 cukormentes epres desszert
Itt az eperszezon, használjuk ki, készítsünk csodálatos cukormentes desszerteket!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















