Fogyókúra

2020.11.30.

-27 kg/180 nap a McDonalds menüivel

Bodon Judit dietetikus profilképe Bodon Judit dietetikus

Egy újabb gyorséttermi emberkísérlet: egy amerikai tanár 27 kilót fogyott 2*90 nap alatt - kizárólag McDonalds-os ételeket fogyasztva!

John Cisna, egy amerikai tanár, aki nálunk kb. a biológia-kémia-fizika tárgyakat felölelő "science" (tudomány) elnevezésű tárgyat oktatja, 2014-ben egy különleges kísérletbe fogott. A pár évvel ezelőtt nagy port kavaró Super Size Me c. filmen inspirálódva, ám az ott szereplő Mr. Spurlockhoz képest pont ellentétes egészségi, fizikai állapotból, jelentős túlsúllyal indulva egy 90 napos, étrendi kísérletbe kezdett: 3 hónapig kizárólag McDonalds-os ételeket evett.

Reggel az iskolába menet a helyi gyorsétteremből beszerezte reggelijét és ebédjét, hazafelé pedig beugrott a vacsorájáért.

Mire jutott?

Mr. Cisna 127 kilósan vetette bele magát a kísérletbe, vérképe alapján magas koleszterin- és triglicerid-szinttel. A 90 nap végére 110 kg volt és vérértékei is jelentősen javultak.

Az eredményen annyira felbuzdult, hogy további 3 hónapra meghosszabbította a kísérletet és a 180. napon pedig mindössze 99 kg-t nyomott.

Mr. Cisna ma a McDonalds egyik nagykövete, akinek ma már aktivitásáért a gyorséttermi lánc díjat fizet és aki természetesen, igazi amerikai módra már könyvet is írt történetéről.

Mr. Cisna metamorfózisa

Következtetés?

Ebben a kísérletben számomra nem feltétlenül az a lényeg, hogy gyorséttermi ételeket evett, hanem az, hogy a napi kalóriabevitele 2000 kcal-ban került meghatározásra, illetve, hogy életébe bevezette a rendszeres fizikai aktivitást is. E két tényező fontos pillére a sikeres testsúlycsökkentésnek.

Remélhetőleg senki (?) nem fogja azt a következtetést levonni Mr. Cisna történetéből, hogy ha McDonalds-os ételt eszik, akkor fogyni fog. Szerencsére ezt a tanár úr is hangsúlyozza: ő nem azt szerette volna megmutatni, hogy kizárólag gyorséttermi ételeket kell ennünk, hanem azt, hogy a gyorséttermi kínálatból is lehet testsúlycsökkenésre alkalmas menüsort összeválogatni.

Azért van három gondom.

  1. Egyrészt, hogy húha, ember legyen a talpán, aki 2x90 napig képes gyorséttermi ételeken élni. De tényleg. Számomra ez teljesen elképzelhetetlen, igaz, nem az USA-ban élek. De én biztos megőrülnék a változatosság hiányától és az egyen-ízektől.
  2. Másrészt pedig, ez ugyan nem fogyókúrás kérdés, hanem inkább egészség, élvezeti kérdés - a friss ételeknél szerintem nincs jobb. A friss, magunk (ismerőseink, barátaink, családtagjaink) által gondos munkával, szívvel-lélekkel változatos friss alapanyagokból, fűszerezéssel készített ételek nélkül számomra a kiegyensúlyozott és a testsúlycsökkentő étrend sem képzelhető el.
  3. Harmadrészt - vajon meddig fenntartható ez? Nyilván ha marad a meghatározott (és a testsúlycsökkenéshez igazított) energiatartalom és a fizikai aktivitás, akkor az eredmény tartós és fenntartható lesz. Ha azonban a 180 nap után vége - nem leszünk sokkal beljebb.

(+ 1. Én a napi ötszöri étkezésben hiszek.)

(via)

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept