2020.12.08.
27 kilót fogyni csakis edzéssel együtt lehet – folytatódik szerkesztőnk, Lilla története
Sorozatunk második részében szerkesztőnk elárulja, hogy bizony mozogni is kell, ha fogyni szeretnénk.
Az első részben – amit egyébként ITT olvashattok, ha lemaradtatok volna róla – , leginkább arról meséltem, miken kellett változtatnom az étrendemben, hogy beinduljon a fogyás. Most viszont arról szeretnék írni, milyen mozgásformákat iktattam be, hogy könnyebb és hatékonyabb legyen a folyamat.
Mindig is furán viszonyultam a testemhez. Emlékszem, már gyermekkorom óta küzdöttem a súlyommal és azzal, hogyan nézek ki. Sok bántás ért már az oviban is, és igazából sosem tetszett az, amit a tükörben láttam. Valahogy azt éreztem, fölösleges megmozdulnom, mert ennek a testnek úgyis mindegy.
Aztán jött a fordulópont, amikor is egy csúnya beszólás miatt végleg úgy döntöttem, hogy változtatok, és mindent megteszek azért, hogy megbékéljek a testemmel. És utólag visszatekintve őszintén úgy gondolom, hogy sportolni nemcsak azért kell, hogy tónusosabbak legyünk, hanem azért is, hogy megismerjük, megszeressük a testünket.
Kilencvenhat kilósan megmozdulni nem éppen leányálom
Már egy nagyobb séta is komoly gondokat okozott, nemhogy egy 1,5 órás kardióedzés. Emlékszem, az elején titkon reménykedtem, hogy elég lesz csak diétáznom ahhoz, hogy lefogyjak, a program elindításánál azonban a fitneszgurum rögtön leszögezte, hogy szeretné, ha heti négyszer lejárnék edzeni. Ebből egy az ő keddi órája, a többi három pedig edzőtermi súlyzós edzés legyen.
Mondanom sem kell, hogy az első 1,5 órás kőkemény aerobik után azt hittem, meghalok, annak ellenére is, hogy sokat elcsaltam belőle. A személyi edzésnél azonban erre nem volt lehetőségem, még úgy sem, hogy kiscsoportban edzettünk, hiszen a mentorom minden egyes mozdulatomat figyelte. Szavakkal nem tudom leírni, milyen érzés volt, amikor teljesítettem az első két órás, súlyzós edzést. Emlékszem, hogy a végén odajöttek a többiek pacsit adni, és megkönnyeztem, mert annyira büszke voltam magamra.
Az első két hét borzalmasan nehéz volt
Állandó izomláz gyötört, volt olyan is, bevallom, hogy a sírás kerülgetett a hatalmas fájdalom miatt. Aztán valahogy átlendültem a holtponton. Eleinte mindig nyávogtam, hogy edzésre kell mennem, de két-három hét után már vártam. Minden egyes nappal könnyebb volt egy-egy mozdulatot végrehajtani, és nemcsak azért, mert növekedett az állóképességem, hanem mert a súlyom is folyamatosan csökkent. Emellett javult a tartásom, és az energiaszintem is sokkal magasabb lett. Soha nem gondoltam volna, hogy élvezetet okoz majd az edzés.
Ráadásul remek stresszlevezető
Én sajnos sokáig bele-belecsúsztam abba a hibába, hogy ha rossz kedvem volt, akkor ettem valamit. Ebben az időszakban azonban megszűntek a falási rohamok, és szerencsére azóta sem tértek vissza. Egyszerűen megtanultam őket kezelni.
Persze valószínűleg az érzéshez az is sokat hozzátett, hogy az edzőterem, ahová jártam, egy viszonylag picike terem, ahol mindenki ismer mindenkit, így egymást is biztatjuk és támogatjuk**.** És persze az Instámon is rengeteg pozitív üzenetet kaptam, különösen azután, hogy kikerült rólam az első előtte-utána kép.
Sokkal tónusosabb lettem
Talán soha életemben nem voltam még olyan feszes, mint akkor. Bizony, még most sem. Én sokáig azt hittem, hogy csak a vékony lányoknak érdemes edzenie, pedig fantasztikusan formál mindenkit. (Tudom, hogy ez egyértelmű, nekem valamiért mégsem volt az, vagy egyszerűen csak jó kifogás volt.)
Aztán volt egy pár hónapos visszaesés, kicsit elhanyagoltam az életmódváltást, mert jobban lekötöttek a magánéletemben felmerülő problémák. Mégis, amikor úgy döntöttem, hogy újra belevágok a fogyókúrába, tudtam, hogy az edzéseket is szeretném visszavezetni az életembe.
Leginkább a karantén miatt, de elkezdtem futni. Bár minden egyes mozdulat fájt, valahogy ez a fajta testmozgás volt az, ami annyira kikapcsolta az agyamat, hogy csak erre tudtam koncentrálni. Tudni kell, hogy nálam kicsit bonyolultabb a futás témaköre: 14 éves koromban eltört a síp- és a szárkapocscsontom, ezért azt mondták az orvosok, sosem fogok tudni rendesen, fájdalmak nélkül futni. Mégis, valahogy kifejlesztettem egy módszert, amivel sikerül körülbelül 3 kilométert teljesítenem. De nyilván az is közre játszik, hogy közel 30 kilóval kevesebben sokkal könnyedebb bármifajta sportot űzni...
A futás mellett pedig igyekeztem rengeteg hasizomgyakorlatot végezni, mivel az alhasam igencsak megereszkedett. Sajnos gyorsan kiderült számomra, hogy hiába végzek 100 felülést és hasprést, ez bizony nem lesz elég.
És hogy ilyenkor mit lehet tenni? A következő részből kiderül!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezeket olvastad már?
10 kedvenc kajajelenetünk klasszikus karácsonyi filmekből
Karácsonyi, illetve gasztronómiai témájú filmekről többször írtunk már, így nem maradt más hátra: összegyűjtöttük a kedvenc ételközpontú jeleneteinket karácsonyi filmekből!
Gyorsabban érik a banán ezzel az 5 perces trükkel
Csak zöld banánod van, de szeretnél azonnal érett, édes gyümölcsöt enni? Elmondjuk, hogyan érlelheted meg a banánt a leggyorsabban, akár percek alatt.
Így készülj elő a karácsonyi sütésre a konyhádban, ha jót...
Ha imádsz sütni, és alig várod a karácsonyi időszakot, mutatunk néhány egyszerű trükköt, hogy le is tudd nyűgözni a családot, de mégse töltsd a konyhában az ünnepeket.
Így készül szerintünk a tökéletes, omlós HÓKIFLI
A karácsonyi időszak egyik legkedveltebb süteménye a hókifli. A porcukros, puha és omlós süteményt már akár december első napjain is elkészítheted, mutatjuk, szerintünk hogyan érdemes.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















