Vásárlás

2020.11.30.

3 egyszerű lépés a környezetbarát konyháért

Nosalty profilképe Nosalty

Az élelmiszer-pazarlás problémájára és a fogyasztói tudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet az IKEA és a Felelős Gasztrohős Alapítvány.

Az élelmiszer-pazarlás napjaink egyik legnagyobb globális, társadalmi és környezeti problémája. Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyéni cselekedeteink nem sokat számítanak a klímaváltozás tekintetében, már az otthonunkban, ezen belül a konyhánkban is sokat tehetünk a bolygónkért, és pár egyszerű megoldással jelentősen csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat.

A kidobott élelmiszereinkkel nagyban hozzájárulunk a klímaváltozáshoz, hiszen, egyrészt a termeléshez szükséges energiát, vizet, állatok esetében a takarmányt is elpazaroljuk, másrészt a szemétre kerülő szerves anyagok bomlásuk során gyorsítják a globális felmelegedést. Tudtad, hogy a háztartásokban az élelmiszereknek akár egyharmadát is kidobják?

Szabó Eszter a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs munkatársa elmondta:

„Európában az élelmiszer-pazarlás körülbelül 70%-áért a háztartások felelősek, a maradék 30% pedig a kereskedelem, utaztatás, termelés során származik. A világon megtermelt élelmiszerek 1/3-a a kukában landol, s a legfrissebb hazai adatok szerint a magyar háztartásokban fejenként évi 68 kilogramm étel kerül a kukába.”

Az élelmiszer-pazarlás megelőzése az egyik legegyszerűbb lépés, amivel tehetünk a klímaváltozás ellen, ehhez pedig nem kell több mint pár megoldás beépítése a mindennapjainkba:

  1. Legkézenfekvőbb, ha szezonális élelmiszereket vásárolunk, így elkerülhetjük, hogy az importálás folyamán megromoljon az áru, s emiatt a szemetesben landoljon.
  2. A vásárlást követően a felhasználásról is dönthetünk tudatosan. A megvásárolt zöldségek-gyümölcsök héját számtalan kreatív módon felhasználhatjuk, ami mindamellett, hogy környezetkímélő, pénztárcabarát és ízletes is. Pillanatok alatt készülhet belőle alaplé, ropogós chips, az almahéjából tea, sok zöldség leveléből pedig saláta vagy pesto. A hús vásárlás esetében érdemes egész állatot vásárolni és minden részét felhasználni.
  3. Az élelmiszer-pazarlás egyik leggyakoribb oka az otthoni ételtárolás szervezettségének hiánya. Ételtárolók segítségével azonban könnyen átláthatóvá tehetjük a hűtőnk és szekrényeink tartalmát, illetve hermetikus zárásuknak köszönhetően az ételek hosszabb ideig megőrizhetik minőségüket.

Sokan úgy gondolják, hogy ez az életmód drága és körülményes. Minimális odafigyeléssel azonban akár pénztárcánknak is kedvezhetünk, hiszen tudatos vásárlóként csak a szükséges termékeket fogjuk leemelni a polcról, ezáltal a megvásárolt ételeink nem a kukában fognak landolni.

„Vannak, akik kételkednek az egyéni aktivizmus hatékonyságában, de én hiszem, hogy a világnak nem egy maroknyi tökéletes környezetvédőre van szüksége, hanem több milliónyi tökéletlenre.” – emelte ki Antal Éva, aki a közösségi médiában ismert „Vászonzsákoslány”-ként igyekszik motiválni és tippekkel segíteni a követőit.

Vágj bele te is!

Itt a Műanyagmentes Július: 10 tipp, hogy lépésről lépésre letedd végre a műanyagot

Erről az IKEA sem gondolkodik másképp, ezért is indította el fenntartható életmódra buzdító nemzetközi kihívását az IKEA Better Living alkalmazáson belül, mely hazánkban is nagy sikert aratott. A több mint 1300 fő részvételével történő kihívás eredményeként csupán 10 nap alatt 47 700 kg CO2-t, 3400 kg hulladékot és 451 900 liter vizet takarítottak meg a résztvevők. A legnépszerűbb tevékenységek az alábbiak voltak:

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Szívmelengető kezdeményezés indult az ovisoktól Bálint gazda emlékére

Zöld

Szívmelengető kezdeményezés indult az ovisoktól Bálint gazda emlékére

Bálint gazda emlékére indult egy tündéri és megható kezdeményezés, amely során óvodákat, iskolákat kérnek arra, hogy ültessenek fákat...sokat! Csatlakozni bármikor lehet!

Brecz Judit

Meguntad a régi bútoraidat? Az IKEA mától visszaveszi őket - itt a pontos lista!

Család

Meguntad a régi bútoraidat? Az IKEA mától visszaveszi őket -...

Az IKEA újabb lépést tesz a körkörös működés felé, és június 15-én Magyarországon is elindítja a Bútorok második élete elnevezésű használtbútor-szolgáltatását. 

Nosalty

5 karbonsemleges alapanyag, amit megéri enned vagy termesztened

Zsebkertem

5 karbonsemleges alapanyag, amit megéri enned vagy termesztened

Tudtad, hogy bizonyos ételek fogyasztásával vagy termesztésével még véded is a bolygót?

Antal Éva Ráhel

6 kérdés és tévhit, ami sokakat érint, akik szelektíven gyűjtik a szemetet

Zöld

6 kérdés és tévhit, ami sokakat érint, akik szelektíven gyűjtik...

Egyre több háztartásban válik alapvetővé a hulladékok szelektív gyűjtése, ami szuper. Azonban vannak tévhitek a szelektálással kapcsolatban, amiket jó, ha ismerünk!

Antal Éva Ráhel

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept