Gasztro

2020.11.30.

3 legrosszabb pénzégető szokás, amivel sokat árthatsz magadnak

Fenes Gábriel profilképe Fenes Gábriel

Rossz szokásainkra néha rámehet a gatyánk is. Lehet, hogy ideje lenne levetkőzni őket?

Valószínűleg nagyon sokan jártatok már úgy, hogy hónap végén bajban voltatok, mert kifogytatok a pénzetekből. Sokszor egy-egy rossz szokás, vagy egy rosszul meghozott döntés áll a pénznélküliség hátterében. Szerintünk ezen a három dolgon érdemes változtatni:

1. Mértéktelen vásárlás

Hónap elején nagy az öröm, megkapjuk a fizetésünket, és rögtön rohanunk a boltba vásárolni, feltölteni a hűtőt, ruhatárat. Nincs ezzel baj, csak tegyük okosan!

Sokan botlanak abba a hibába, hogy a boltban nem gondolják át, mennyire érnek rá majd főzni, vagy otthon enni, és annyi mindent vásárolnak, mint ha nem lenne holnap. Ilyenkor az alapanyagok egy része, a gyorsan romló felvágottak, zöldségek a kukában landolnak.

Ezzel a rossz szokással nem csak magunknak, hanem másoknak is ártunk, hiszen azt az ételt, amit kidobunk, más is megehette volna. Ha megvettél valamit, amiről tudod, hogy nem lesz időd megenni, akkor azt add inkább rászorulóknak, és a vásárlásaidat tervezd meg jobban a jövőben.

A ruhavásárlást is érdemes jól meggondolni. Sokszor olyan darabokért is fizetünk a boltokban, amikre valójában semmi szükségünk sincs. Aztán csak fő a fejünk vásárlás után, hogy miért költöttünk annyit... ismerős, nem igaz?

2. Ételrendelés és menzázás

Tapasztalataim azt mutatják, hogy a legtöbbet az étkezéseken lehet spórolni. Ha okosan intézzük a bevásárlásokat, és a főzéseket, rengeteg pénz maradhat a pénztárcában. Ellenben, ha egész hónapban ételt rendelünk és az irodai menzába járunk, rosszabbul járunk. Néha belefér, amikor nincs időnk főzni, de ne váljon rendszeressé.

Ezeket készítsd el inkább otthon:

Szaftos brassói aprópecsenye

brassói

Szaftos brassói aprópecsenye

Hagyományos bolognai ragu sárgarépával

bolognai

Hagyományos bolognai ragu sárgarépával

Krémsajtos csirkemell spenóttal és póréhagymával

ragu

Krémsajtos csirkemell spenóttal és póréhagymával

3. Áruhitelek

Hazánkban divatja van a különböző hiteleknek. A bankok mindenféle feltételekkel, apró betűs részekkel kínálnak hiteleket. Van olyan élethelyzet, amikor ezek jól jöhetnek, például egy lakás vásárlásánál. Az áruhitelekkel viszont csak a felesleges kiadásokat halmozzuk havonta. Ha már mindképp részletre szeretnél valamit megvásárolni, akkor először nézz körül több áruházban, majd válaszd azt a helyet, ahol 0% THM-mel kínálják a részletfizetést.

Ugyanakkor bánj ezekkel az ajánlatokkal is óvatosan, ne halmozz fel több részletfizetést magadnak, mert így hónap végére biztosan üres lesz a pénztárcád. Légy minden esetben körültekintő, mielőtt döntést hozol!

Ezeket olvastad már?

10 megfontolandó tanács vásárlásnál, hogy ebben a hónapban több pénz maradjon a pénztárcádban

Kifőzde

10 megfontolandó tanács vásárlásnál, hogy ebben a hónapban több pénz...

Némi tervezéssel, és pár trükk betartásával elkerülheted, hogy a hónap végén az üres pénztárcádban kelljen kotornod egy kis apró után. Feltéve, hogy az marad benne.

Fenes Gábriel

Összeszedtük: így tutira spórolhatsz a nyaralás előtt és alatt a kaján

Utazás

Összeszedtük: így tutira spórolhatsz a nyaralás előtt és alatt a...

Itt a dögmeleg, a szabadságok, pénzed meg alig van. Van pár alapvető ötletünk, hogy spórolj a kaján a nyaralás előtt illetve alatt.

Brecz Judit

Ha vettél ebből a termékből az Aldiban, akkor gyorsan vidd vissza

Otthon

Ha vettél ebből a termékből az Aldiban, akkor gyorsan vidd...

Nem biztonságos az Aldi által árusított függőszék. Az áruház a vételárat blokk hiányában is visszatéríti.

Nosalty

5 okos tipp, hogyan hűtsd le magad, ha nincs pénzed légkondira

Otthon

5 okos tipp, hogyan hűtsd le magad, ha nincs pénzed...

A légkondi drága, a beszerelése macerás? Szerencsére, számos olyan házi praktika van, ami segít, hogy a kánikulában nélküle is kellemesen hűsölhessünk.

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept