2020.11.30.
3 piac, amit szeretni fogsz
Budapest remek piacokat kínál! Mégis sokszor éri a fővárost az a vád, hogy nagyon nehéz minőségi alapanyagokhoz jutni, azok csak vidéken elérhetőek.
Ennek ellenére most 3 olyan piacot ajánlok, melyekre én is sűrűn járok és szinte mindig elégedetten távozom.A legfontosabb jó tanács a vásárláshoz a körültekintő figyelem mellett az, hogy legyünk nagyon határozottak és sose feledjük el, hogy az eladó van értünk, így nem kell szégyenkezni, ha a fonnyadtabb áru helyett frissről érdeklődünk vagy kóstolót kérünk valamelyik zöldség-gyümölcsből. Persze nem itt kell belakmározni, de például eper vagy cseresznye, de éppenséggel a nemrég szezonját élt spárga esetében végképp nem mindegy, hogy hozzáérhetünk-e az áruhoz.
Fővám téri vásárcsarnok
A Fővám téri csarnok legendás hírű, patinás épület, amit 1994-ben teljes körűen fel kellett újítani. A renoválás óta igazi turistalátványosság, külföldiek százai fordulnak meg itt hétről hétre, hungarikumok után kutatva, a csarnokban mindig fényképezkedik valaki. A földszinten isteni a húskínálat: például a vadak, de az egyik legjobb halas is itt árul, egy hatalmas keleti fűszeres üzlet is színesíti a képet. Fent a széleken árusítóknál talán érdemesebb keresgélni: több köztük a valóban háztájit kínáló árus. A csarnok hátsó traktusában pedig őstermelők kínálnak saját készítésű tésztákat, tojást, de nagyon jó minőségű sertés-, marha- és baromfihús is errefelé kapható. Az árak középkategóriásak.
Lehel téri piac
2012-ben nyerte el jelenlegi formáját, azóta Kofahajóként is nevezetes, bár a végeredmény erősen megosztotta a látogatókat. A piac nagyon élő és jellegzetesen hazai, őstermelők, tejesek, házi savanyúság és szuper húsáru is kapható. Mindemellett klasszikus lacipecsenyések, sütödék és borozók mellett lehet pultot támasztva enni és inni egy jót. A termelői soron középen érdemes a legjobb árut keresni eddigi tapasztalataink szerint, pénteken és szombaton pedig friss fűszernövények kínálják magukat megvételre, isteniek, lehetetlen elmenni mellettük. Szezonban nagyon jók az árak.
Hunyadi téri piac
Hozzám ez a piac esik a legközelebb, aminek a létezéséről sokáig nem is tudtam – vidékről költöztem Pestre, és valamiért ez a kincses doboz sokáig kimaradt a mindennapjaimból, pedig ha előbb tudtam volna! Nyáron, szombat délelőttönként itt valóságos Kánaán keletkezik, rengeteg kistermelő hozza ki a portékáját és árulja körben a téren. A házi kolbászok, sonkák feltétlenül megérnek egy misét, de a friss zöldségek és gyümölcsök is hibátlanok, különösen most, júliusban. Az árak barátiak, nagy különbség a másik két piachoz képest nem mutatkozik.
Az ÖkoSalty korábbi cikkeit itt olvashatod >>
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















