2020.11.30.
4 jel, hogy érzelmileg teljesen kimerültél
Bárkivel megtörténhet, hogy érzelmi síkon rájár a rúd és kimerül, de szerencsére lehet segíteni rajta.
Az embereket ma annyi inger éri egy nap, amennyi a korábbi generációkat hetek, hónapok alatt sem, ráadásul egyre többet dolgozunk, és növekszik a stressz is. Ezért nem csoda, hogy néha teljesen kimerülünk, testileg és érzelmileg egyaránt. Az érzelmi kimerülést gyakran összekeverik a kiégéssel, a kettő között nagyjából annyi a különbség, hogy utóbbit jellemzően a munkahelyi stressz okozza, előbbit pedig bármilyen feszült helyzet hozhatja az életünk tetszőleges területén.

Az alábbi tünetek jelzik, hogy közeledsz az érzelmi kimerüléshez, érdemes rájuk figyelni:
1. Úgy érzed, csapdába estél az életedben vagy egy adott szituációban
Mindannyian jártunk már úgy, hogy belekerültünk egy olyan szituációba, ami már nem szolgált minket: egy rossz munkába, egy káros kapcsolatba, egy véget nem érő vitába. Ha valaki érzelmileg kimerült, akkor úgy érezheti, hogy ezekből nincs is kiút, már nem lesz soha jobb, vagy egyszerűen csak nincs energiája tenni azért, hogy javítson a helyzeten. Hosszú távon ez azért is veszélyes, mert ha belefásulunk egy ilyen szituációba, akkor később komolyabb mentális problémák is jelentkezhetnek: kialakulhat depresszió, szorongás és pánikbetegség is.
Ez ellen a legjobban úgy lehet küzdeni, ha segítséget kérsz: ilyenkor ugyanis gyakran nehéz kikerülni a negatív spirálból, de valaki, aki kívülről látja a szituációt, könnyebben tud olyan tanácsot adni, ami még hasznos is lehet.
2. A motiváció teljes hiánya az élet egyes területein
Ha eddig teljesen lelkes voltál a munkád miatt, mostanában azonban még csak bemenni sincs kedved dolgozni, vagy egészen egyszerűen a kedvenc hobbijaid is nehéznek tűnnek, amit nem is akarsz elkezdeni. A folyamatos stressz még a legjobbakból is kiszívhatja a motivációt, ami azért veszélyes, mert elkezdhetsz olyan dolgokat is teherként felfogni, ami korábban örömöt hozott számodra.
Ezt a legjobban úgy lehet megoldani, ha rájössz, hogy mitől alakult ki pontosan ez az érzelmi állapot. Lehet, hogy túl sok mindent vállaltál be, és elfogyott az energiád, vagy mindenkinek meg akarsz felelni, és ezért nem tudsz nemet mondani. Ha megvan az ok, onnantól könnyebb elindulni a megoldás útján.
3. Agresszív és ingerlékeny vagy
Ha az érzelmi raktáraid kiürülnek, nehezebb kontrollálni azt, hogy mitől leszel ideges, és mikor megy fel a pumpa benned. Az érzelmi frusztráció bárhol kitörhet, nem csak ott, ahol tényleg problémád van, és mivel érzelmileg teljesen le vagy merülve, nem is igazán tudod szabályozni, hogy mit teszel és mit mondasz. Lehet, hogy olyan emberen töltöd ki a mérged, aki meg sem érdemli.
Ezen sajnos azon kívül, hogy megtanulod kezelni az indulataidat, semmit nem tudsz segíteni: mivel ilyenkor a szervezet fuss vagy menekülj ösztönei csapnak le, a megfelelő légzéstechnikával egy kicsit oldhatod a helyzetet. A lassú, mély légzés ugyanis visszaállítja a testedet a stresszes módból a nyugodtabba.

4. Folyamatos fáradtság és rossz alvás
Sok emberre hathat úgy az érzelmi kifáradás, hogy többet alszik, de ennek az ellenkezője is jelentkezhet: ha valami a testi-lelki kapcsolatból nem stimmel, a másik is kicsúszik a helyéről, és az érzelmi kimerülés okozhat kóros álmatlanságot, ezzel pedig folyamatos fáradtságot is. Ez azért ördögi kör, mert a megfelelő minőségű és mennyiségű alvásra szüksége van a szervezetednek, hogy megfelelően működjön. Könnyen észreveheted, ha az érzelmi kimerülés miatt nem tudsz aludni, ilyenkor ugyanis lefekvés előtt még mindig a napi történéseken kattogsz, és egyszerűen nem tudsz megnyugodni.
Erre a helyzetre megoldás lehet, ha kialakítasz magadnak egy nyugtató alvás előtti rutint, amitől a szervezeted egy idő után már magától is tudni fogja, hogy itt az ideje megnyugodni és előkészülni a pihenésre. Fontos, hogy ennek része legyen az is, hogy lefekvés előtt egy-két órával már nem nézed meg a telefonodat, kikapcsolod a laptopodat, és nem foglalkozol semmi olyannal, ami stresszforrás lehet.
Ezeket olvastad már?
Kiderülhetett, miért okoz korai őszülést a stressz
Tényleg beleőszülhet az ember, ha sokat bosszankodik vagy nagy trauma éri.
5+1 tipp, hogy gond nélkül leküzdd a stresszt
Nincs szükség wellness-hétvégére egy vagyonért – ezek a trükkök segíthetnek a stresszmentesítésben.
Edd stresszmentesre magad!
Ezek sem csodaszerek, de segíthetnek átvészelni egy-egy húzósabb stresszes időszakot!
Egész nap hajtasz, a stressz-szinted az egekben? 5 szuper mozgásforma,...
A mozgásnak számtalan előnye van, többek között alkalmas a felhalmozódott napi feszültség kioltására is. Edzőnk az alábbi 5 mozgásformát javasolja, ha stresszes az életed.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















