2020.11.30.
4 leghasznosabb praktika, amit a nagymamámtól tanultam, hogy jobb háziasszony legyek
A nagymamám nagyon fiatalon ment férjhez, kevés háztartási tapasztalattal. Minden, amit ma tud, egyedül tanulta. Szerencsére a praktikáit szívesen osztja meg az unokáival.
1. Alapélelmiszerek a spájzban
Az okos bevásárló listákról korábban itt írtam már, de azt még nem árultam el, hogy a nagymamámtól lestem el a trükkök javát. Mama kétféle listát vezet: az egyiken az alap élelmiszerek fogyását és pótlását követi, a másikon pedig az aktuális heti menükhöz szükséges hozzávalókat írja össze.

A nagyinál mindig tele van a spájz: liszt, cukor, és olaj mindig komolyabb mennyiségben van felhalmozva nála. Én nem használom ezeket az alapanyagokat, de törekszem rá, hogy legyenek jolly joker hozzávalók, amikből gyorsan össze tudok ütni valamit. Nálam mindig van pár konzerv (gomba, csicseriborsó, kukorica), pesto, kókusztej, bulgur, teljes kiőrlésű tészta és aszalványok.
Más konyhát viszünk mamával, de szeretem, hogy a rendszer nála több mint hatvan éve ugyanaz: tele spájz, tele bendő, biztonság.
2. Amiben lehet bízni: a fagyasztó
Soha nem tudunk annyira váratlanul érkezni a nagyihoz, hogy ne lenne mindig legalább 3 féle étel, amivel meg tud kínálni minket.
Nem számít a napszak, az évszak, az ünnepnapok, és az sem, mennyien megyünk – mindig van félkész étel a fagyasztójában, amiből pár perc alatt ízletes lakomát tud varázsolni.

Volt már olyan, hogy egy adag töltött káposzta, házi pizzatészta, máskor marhapörkölt vagy pár szelet bejgli került elő váratlanul a fagyasztó mélyéről. Ízre és állagra is olyanok voltak, mintha frissen készültek volna. A mama rendszeresen meg tud lepni valamivel, és erre tanít minket is: főzz több adagot, és ami nem fogy el azonnal, tedd be a fagyasztóba. Persze nem árt, ha ehhez van elég hely a mélyhűtőben – hűtőválasztáskor érdemes ilyesmire is gondolni.
3. Akciók nyomonkövetése
A fiataloknak nincs idejük, folyton rohannak, és azokat a dolgokat veszik meg, amik az élelmiszerboltokban szembe jönnek velük. Mama naprakész az összes környékén fellelhető akciós újság tartalmával, és bármikor fejből megmondja, mikor és hol akciós a gulyáslevesnek való marhahús a szupermarketben.
Miért ér aranyat ez az információ? Mert ilyenkor érdemes jól árasítva bevásárolni a portékából, és a marhahúsos példánál maradva főzni egy jó nagy adag vörösboros pörköltet, amiből később készülhet majd gulyásleves, de ehetjük pörkölt formában is tésztával vagy nokedlivel. Kisebb adagokban érdemes a fagyasztóba tenni, hogy aztán az alkalom és a család kívánsága szerint nyerje el végső formáját a porcelán tányérokon.
4. Pontos tervezés, pontos elszámolás
Mindig csodáltam a nagyszüleim tervszerűségét, hiszen az étkezéseiket éppen annyira alaposan tervezik meg, mint a nagyobb családi döntéseket. Mama és Papa közösen heti menüt készít bevásárlás előtt, napok szerint beosztva, hogy mi kerül az asztalra. És nem csak a tervezés, hanem kivitelezés is tűpontos, tényleg csak azok kerülnek a boltban a kosarukba, amire valóban szükségük van a heti menü megvalósításához. A boltból hazatérve pedig szigorú elszámolás van a heti kosztpénzzel, így évekre visszamenőleg meg tudják mondani, hogy mikor mit vettek és az mennyibe kerül.
Ezek közül az ételek közül válogass a hétvégére:
Toszkán göngyölt hús
Tárkonyos gombaleves Gombagasztro konyhájából
Gombás-sajtos tepsis hús újhagymával
Az impulzusvásárlás koronázatlan királynőjeként nekem a tervezés nehezen megy, de az évek múlásával egyre fegyelmezettebb vagyok, a kiadásaimat pedig de egy applikációban vezetem – ha nem felejtem el. Még nem tökéletes a saját rendszerem, de a nagyszüleim előttem álló példája annál inkább. A fegyelmet pedig tanulni kell, én pedig a még jobb úton járok.
Ezeket olvastad már?
TOP 7 nosztalgikus melegszendvics, aminek nem tudsz ellenállni
Melegszendvics - hétköznap este az egyik legjobb vacsoratipp, a gyerekek imádják, mi pedig hogy is állnánk ellen neki...Most retró változatokat hoztunk!
16 édesség a '80-as évekből, ami feltépi az emlékeidet
Mikor megláttuk ezeket a fotókat, egy emberként sírtunk fel az örömtől, az emlékektől, és a "régen minden jobb" volt érzésektől, amik feltörtek. Nosztalgiázzatok velünk!
Emlékszel még a nagymama vájlingjára?
Nagyszüleink konyhájában valószínűleg még mai napig fellelhető egy piros vagy fehér vájling. Nálunk fontos szerepe volt a retró konyhai eszköznek. Ti mire használtátok?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...
A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...
Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept


















