Karácsony

2020.11.30.

4 nagymama jó tanácsa, hogy boldogabban teljenek az ünnepek

Fenes Gábriel profilképe Fenes Gábriel

Régen nem az ajándékoké, hanem tényleg a családé volt a főszerep. Ahol a pénztárca engedte, ott finom ételek is kerültek az asztalra. Nagyikat kérdeztünk a karácsonyról.

Manapság a karácsony sokkal inkább szól az ajándékokról, mint az együtt töltött családi időtöltésről. A technológia fejlődésének köszönhetően egyre kevesebb időt szánunk egymásra karácsonykor is. Régen ez nem így volt.

Négy nagymamát kérdeztünk, hogyan teltek régen az ünnepek, és milyen jó tanácsokkal látnák el az olvasókat.

Edit

Tiszasas, 51 éves

„Mióta megszülettek az unokáim, a karácsonyi kapkodásban még fontosabbnak érzem a hagyományok öregbítését, illetve azok átadását a fiatalabb generációnak” - magyarázza nekünk Edit, akinek nagyobbik fiától már két unokája van. Az 51 éves hölgy a hagyományok ápolása mellett a családi receptek megőrzését is fontosnak tartja.

„A régi receptek összehozzák a rokonságot, a nosztalgikus ízek kicsit kiszakítják az embereket a hétköznapokból, és nyugodtabb légkört teremtenek egy kellemes beszélgetéshez a rég nem látott családtagokkal.”

Edit a klasszikus karácsonyi ételek, mint a halászlé vagy rántott ponty mellett szereti a sütiket is. Régen többfélét is készített, de miután két fia kirepült a családi fészekből, az unokáknak már nem süt annyit.

„Most egy grízes-mézes recept a kedvenc. Ez az ünnepi asztal nélkülözhetetlen desszertje már sok-sok éve” - mondja Edit, aki azt is elárulja, hogy ennek a sütinek a receptjét a Nosalty oldaláról leste el.

Grízes-mézes süti

Grízes-mézes süti

1adag

Idő

30p

Költség

olcsó

Nehézség

közepes

883

Kalória

12.4g

Fehérje

128.1g

Szénhidrát

35.6g

Zsír

Még több mézes krémes

Edit szerint a családoknak több időt kellene együtt tölteniük az ünnepekkor.

„Azt szeretném tanácsolni az ifjabbaknak, hogy ne sajnálják az időt a nagyszülőktől, nem lehet tudni, meddig tudják még fogni a kezüket. Kérjük el azt a receptet, igenis süssék meg együtt, hogy a tudást majd ők is továbbadhassák a saját gyermekeiknek” - mondja.

Eta

Dabas, 68 éves

Eta néni imádja az ünnepeket. Minden évben óriási fényáradatban úszik a háza, unokái és a látogatók legnagyobb örömére. Idén, amikor elmentünk hozzá, elárulta nekünk, hogy mit főz a népes családnak:

„A család minden évben hozzám jön szenteste. Halászlevet,rántott halat és mákos gubát készítek, aminek már készen kell lennie, mire megjönnek a gyerekek és az unokák. Én 10 kifliből készítem” - mondja Eta néni, aki, míg élt a férje, addig sokkal többet főzött.

Szaftos mákos guba

Szaftos mákos guba

1adag

Idő

40p

Költség

megfizethető

Nehézség

könnyű

586

Kalória

23g

Fehérje

65.9g

Szénhidrát

25.1g

Zsír

Még több mákos guba

Eta nem panaszkodhat, hiszen a lányaival mindenben támogatják egymást. Dabas mellett van egy családi tanyájuk, ahol szinte mindenki besegít. A nagymama ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az ünnepek a pihenésről és a családi szeretetről szóljanak, a veszekedések és gondok helyett.

Ilona

Komárom, 85 éves

„Nálunk általában szegényes volt a karácsony, nem volt például szaloncukor, helyette kockacukrokat csomagoltunk be és aggattuk a fára. A díszek általában krepp papírból készültek” - meséli nekünk Ilona, aki 85 évesen 7 unokával és 8 dédunokával büszkélkedhet. Ma már egész máshogy telnek a karácsonyai, mint régen, több mindenre telik.

*„Ajándékra sem volt pénzünk. Egymásnak örültünk, és annak, hogy ha tudtunk venni narancsot vagy banánt a boltban. Ha jutott is valami ajándékra, az maximum egy kesztyű vagy sál volt, de annak is nagyon örültünk” -*mondja a dédnagymama, aki szerint ma már szinte elképzelhetetlen, hogy az egész család egyszerre egy asztalhoz üljön, és beleadjon a karácsonyi menübe. Amikor fiatal volt, a rokonok összeadták, amijük van, és úgy készültek az ételek:

„Tradicionális ételeket készítettünk régen is, de egész máshogy szereztük be a hozzávalókat. Ha nekünk például volt diónk, a szomszédnak pedig krumplija, cseréltünk. Boltban szinte csak halat vásároltuk” - emlékszik vissza Ilona, majd hozzáteszi, hogy régen az sem volt divat náluk, hogy az ünnepi asztalra többfajta desszert került. Általában csak diós vagy mákos kalácsot sütöttek, és annak örültek az emberek, hogy együtt lehet a nagy család.

Kelt mákos kalács

Kelt mákos kalács

1adag

Idő

85p

Költség

olcsó

Nehézség

közepes

1014

Kalória

23.5g

Fehérje

135.1g

Szénhidrát

43.9g

Zsír

Még több kalács

Katalin

Győr, 56 éves

„A zserbó soha nem hiányozhat az asztalról, a fiam, a keresztfiaim és az unokám is nagyon szeretik” - meséli Katalin, aki karácsonykor a tradicionális ételek híve. Az ünnepi asztalra szenteste halászlé vagy lencseleves kerül, utána rántott ponty majonézes krumplisalátával. A bejgli sem hiányozhat soha a menüből.

Tökéletes zserbó

Tökéletes zserbó

1adag

Idő

70p

Költség

megfizethető

Nehézség

közepes

1328

Kalória

17.1g

Fehérje

151.5g

Szénhidrát

74.8g

Zsír

Még több zserbó

Katalin a hagyományokat hiányolja az ünnepekből: „Régen, mielőtt a gyerekek felbontották az ajándékokat, karácsonyi dalokat énekeltünk, és éjfélkor elmentünk a szentmisére. Most, hogy a gyerekek felnőttek, ezek a hagyományok eltűntek” - magyarázza a nagymama, aki annak viszont örül, hogy a családja hosszú évek elteltével is együtt tölti a karácsonyt. Szerinte ez bármilyen ajándéknál többet ér.

Ezeket olvastad már?

5 kedves konyhai ajándék, amivel meglepheted a nagyid

Karácsony

5 kedves konyhai ajándék, amivel meglepheted a nagyid

Ó, azok az édes nagymamák! Szívünknek olyan kedvesek, ráadásul kiteszik a lelküket értünk...a konyhában is. Könnyítsük meg a dolgukat ezekkel az ötletes ajándékokkal!

Macsuga Viktória

Nagymama elfeledett süteményei, amiket gyerekkorunkban imádtunk

Család

Nagymama elfeledett süteményei, amiket gyerekkorunkban imádtunk

Gyerekkorunk nosztalgikus ízei között a ropogós csöröge fánk, a hájas tészta barack lekvárral és a birsalmasajt, biztos a dobogósok között kap helyet. Neked volt kedvenced?

Petrás Gabriella

Ezt a nagymamát már 260 ezren követik cuki főzős videói miatt

Gasztro

Ezt a nagymamát már 260 ezren követik cuki főzős videói...

A mexikói Angela nagymamaként igazán különös és divatos hobbit talált magának: Youtube csatornát indított, és kamera előtt kezdett el főzni mexikói ínyencségeket. 

Masszi- Rigó Csilla

Címlapkép: iStock

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept