2020.11.30.
4+1 "kedves" szokás, amit felejts el, ha kávézóban jársz
A kávézók baristái rengeteg embert szolgálnak ki nap mint nap, így nem csoda, hogy van néhány olyan fogyasztói szokás, ami már egy kicsit bosszantja őket.
Te szoktál kávézóba járni? Mindig kedves vagy a baristákkal, kiszolgáló személyzettel? Remélhetőleg igen, hiszen ők naponta több tucatnyi embert szolgálnak ki kávéval a legjobb tudásuk szerint. Ennek köszönhetően több olyan "kedves" vásárlói szokás is van, ami egy idő után bosszantani tudja őket. Hogy mik azok, arról maguk a kávészakértők nyilatkoztak:
1. Túl forrón kéred a kávéd
Van, aki forrón szereti a kávét, és van, aki jéggel. Giorgio Milos egy dolgot nem néz jó szemmel, ha a vendég a kávét tűzforrón kéri. Bizonyos kávéitalokat ugyanis csak meghatározott hőfokon ajánlott fogyasztani, máskülönben elveszik az ital íze. Milos felhívja a figyelmet, hogy egy latte vagy cappucino élvezeti értékén kifejezetten ront, ha tűzforró tejjel isszuk.
2. Kávézó áraira panaszkodsz
Garett Oden, az amerikaiJavaPresse Coffee baristája azt mondja, a legbosszantóbb, amit egy vendég tehet, hogy az árakat kritizálja. Szerinte néhányan a kávézóban kapható kávé árait, az élelelmiszerboltban beszerezhetőéhez hasonlítják. Húzzák a szájukat azon, hogy milyen drága a kávé, de azt nem nézik, hogy az adott esetben prémium minőségű, vagy fenntartható forrásból származó kávébabból készült.
3. Nincs azzal semmi gond, ha személyre szabott italt kérsz, csak...
...ne légy türelmetlen, és ne tartsd fel indokolatlanul sokáig a személyzetet. Becky Beach blogger szerint a baristák nem szeretik a türelmetlen vendégeket, illetve azokat, akik olyan apróságok miatt akadnak ki, hogy egy leheletnyivel több tejhabot szerettek volna a kávéjukra, és nem úgy kapták. Lehetnek extra kéréseid, de bizonyos határokat ne lépj át!
4. Nem biztos, hogy jó arra várni, hogy a presszókávéd azonnal elkészül
Sokan azt hiszik, hogy az espresso megnevezés arra utal, hogy az ital azonnal kiadható, pedig nem így van. Milos szerint, ahogy egy jó koktélra, úgy egy finom presszóra is megéri várni. Ha nagyon sietsz, akkor kérj inkább valamilyen más italt!
Kávé tonikkal
Ír kávé
Különleges csokoládés kávé
+1. Mivel bosszanthatod fel a magyar baristákat?
"Én utálom, amikor azt hiszik jobban tudják a munkám, mint én, és megmondják hogyan kell csinálni az italokat" - mondta nekünk egy magyar barista, aki az egyik nagy kávézóláncnál dolgozik. A férfi hozzátette, hogy szerencsére ilyen esetek ritkán fordulnak elő, a vendégek többsége általában jófej, és nincsenek speciális igényeik.
Ezeket olvastad már?
5 „kedves” vásárlói szokás, amit a kasszások titkon utálnak
Van néhány rossz szokás, amivel megnehezítheted a pénztárosok munkáját. Legközelebb lehet nem árt jobban odafigyelned a kasszánál!
Ez a kávézó példát mutat környezetvédelemből - Te innád így...
Évente több milliárd (!) tonna műanyagot termel az a társadalom, amit mi modernnek nevezünk. Állat -, és növényfajokat taszítunk a kihalás szélére – a jövő rajtad is múlik.
Íme a Camelccino, amely egy nagyon különleges állat tejéből készül
A Közel-keleten egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tevetej, melyet egy nem is olyan távoli országban akár mi is kipróbálhatunk.
Egy mondat, amit sose mondj egy Starbucksosnak
A világhírű kávézólánc fórumozó dolgozói mondták el, mi az, amit a leginkább utálnak hallani.
via Insider
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















