Álomalak

2020.11.30.

4+1 megoldás, kínzó nyavalyákra

rizskirály profilképe rizskirály

Bármilyen gyógyszerkészítményt vegyünk is magunkhoz, a bennük található kemikáliák nem a legjobb hatással vannak szervezetünkre. Így, ha kisebb a baj, inkább keress megoldást a konyhában!

Már számtalan kisebb-nagyobb betegséggel találkoztam, amelyet az orvosok, illetve édesanyám tanácsait megfogadva, a házipatika jól bevált módszereivel küzdöttem le. Természetesen én sem szeretek, és nem is szabad ész nélkül vajákolni, de amiről köztudott, hogy már hosszú évek óta működik, azt miért is ne alkalmaznánk? Az biztos, hogy semmiképpen nem szabad lebecsülnöd a kisebb problémákat, így, ha a házi gyógymódok rövid időn belül nem hoznak eredményt, akkor azonnal orvoshoz kell fordulnod.

Nem jön álom a szememre

Váltakozó fronthatások, munkahelyi stressz, lelki problémák, különböző betegségek.Bizony az alvászavarnak sokféle oka lehet, de természetesen erre a problémára is hatékony megoldást találhatsz. Meleg, mézes-vaníliás tej vagy házi vaníliás cukros tej.Nekem mindig bevált ez a kellemes, melengető itóka. Persze, ha bármilyen italt fogyasztasz esténként, lehetőség szerint ne közvetlenül elalvás előtt tedd ezt, mert akkor nagy esély van arra, hogy gyakran kijárkálsz majd a vécére. Remek nyugtató, alvást elősegítő hatású a levendula is, ezért naponta, az esti órákban érdemes egy pohár meleg mézes tejjel vagy levendulateával próbálkoznod.

Forró vanília

forró italok

Forró vanília

Forró kakaó pillecukorral

forró italok

Forró kakaó pillecukorral

Mesterséges édesítők – cukor helyett >>

Fáj a gyomrom, mit tehetnék?

A hirtelen jelentkező gyomorfájdalomra nagyszerű gyógyír a friss, félig érett, zöld banán.Ha tehetjük, mindig zöld banánt válasszunk a gyümölcsös pultról. Minél zöldebb egy banán, annál egészségesebb, mert még éretlenebb formában sokkal több magnéziumot, káliumot, és a bélflórát hatékonyan támogató prebiotikumot tartalmaz, valamint ilyenkor jóval kevesebb cukor található benne.

Szezámmagos rántott banán juharsziruppal

sült gyümölcs

Szezámmagos rántott banán juharsziruppal

Könnyű gyümölcs saláta

gyümölcssaláta

Könnyű gyümölcs saláta

Gyömbéres banánturmix

turmix

Gyömbéres banánturmix

Kínzó felfázás

Hölgytársaimmal beszélgetve arra jutottunk a felfázással kapcsolatban, hogy persze, miért is ne, mindig akkor jön, amikor éppen kellemes nyaralásunkat töltjük, vagy rég nem látott rokonainknál több napig vendégeskedünk, és hirtelen be kell szereznünk valamilyen gyorsan ható csodaszert. Amikor nagy utazás előtt állsz, érdemes hetekkel előtte egy tőzegáfonya italkúrát csinálnod, vagy amikor már ott állsz a problémával szemben, akkor az ajánlott bőséges folyadékfogyasztás mellett nyersen, illetve ital formájában tudod magadhoz venni a tőzegáfonyát. Ez a nagyszerű természetes gyógyszer ugyanis remekül kordában tartja a makacsságáról híres E. coli baktériumot, miközben a szokásos tüneteket is hatékonyan enyhíti.

Busa halfasírozott narancsos-vörösáfonya mártással

halfasírt

Busa halfasírozott narancsos-vörösáfonya mártással

Trüffeltorta ahogy Receptműves készíti

trüffeltorta

Trüffeltorta ahogy Receptműves készíti

Egészséges étel, egészséges élet >>

Tudtad, hogy... A jó minőségű borok mértéktartó fogyasztásával is támogatod immunrendszeredet.

Fogszuvasodás és sárgás fogak

Gondoltad volna, hogy a fogszuvasodást okozó baktériumok ellen hatékonyan léphetsz fel a szőlőlé, a cseresznyelé, illetve a tej- és sajtkészítményekkel? Bizony, ínycsiklandó táplálékaink fogyasztásával is sokat tehetünk a fogszuvasodás megelőzése érdekében, ugyanis a felsorolt élelmiszerek védik fogzománcunkat a savas italoktól, ételektől. A kávétól, bortól, cigarettától elszíneződött fogakra pedig a leghatásosabb az egyszerű szódabikarbóna. Minden fogmosásnál kúraszerűen, 1-2 héten át alaposan, de ne túl erősen, mert azzal roncsolhatod fogzománcodat, mosd meg a fogaidat.

Friss házi sajt zöldborssal és snidlinggel

sajtkrém

Friss házi sajt zöldborssal és snidlinggel

Hideg csemegéző

Egytálételek reggelire

Hideg csemegéző

Zöldfűszeres sajttekercs

sajtos tekercs

Zöldfűszeres sajttekercs

Szőlőlében párolt lilakáposzta

párolt káposzta

Szőlőlében párolt lilakáposzta

Souvenir szőlőlé

hideg italok

Souvenir szőlőlé

Lendülj formába gyümölcsökkel! >>

A rovat további cikkeit itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept