2020.11.30.
4+4 saját márkás natúr joghurtot teszteltünk, hogy kiderüljön, melyik a legfinomabb
4 normál zsírtartalmú és 4 félzsíros natúr joghurt közül próbáltuk megtalálni a legfinomabbat. A tesztnél ezúttal egy szakértő is a segítségünkre volt.
Natúr joghurtokat tesztelni nem egyszerű feladat, mert számos hazai és külföldi gyártó terméke is fellelhető a boltokban. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a hazai áruházláncok saját márkás termékeit hasonlítjuk össze. Az előkészületeknél kisebb fennakadást okozott, hogy a saját márkás natúr joghurtok zsírtartalma eltérő, ezért a 8 megvásárolt terméket két csoportra bontottuk: így négy félzsíros (0,5 - 3,0%) és négy normál zsírtartalmú (3,0 - 3,5%) közül kerestük a legfinomabbakat.

A tesztelésnél ezúttal segítségünkre volt Pásztorné Dr. Huszár Klára, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának docense, aki felhívta a figyelmünket arra, hogy milyennek kell lennie a natúr joghurtnak:
"A natúr joghurt akkor megfelelő minőségű, ha megjelenésre egynemű, egyenletesen csontfehér vagy sárgásfehér színű, felfölöződéstől mentes. Minimális savókiválás megengedett. Illatakellemesen savanykás, jellegzetesen aromás, az íze is picit savanykás, zamatos."
A joghurt pontos leírását a Magyar Élelmiszerkönyv is tartalmazza. A savanyú tejtermékek közé tartozik, akárcsak a kefir és az aludttej. Megfelelően előkészített és hőkezelt, meghatározott anyagokból speciális mikrobatenyészetek hozzáadásával savanyítás és alvasztás útján készül.

Pásztorné dr. Huszár Klára a Szent István Egyetem docense is segítségünkre volt a tesztelésnél
A natúr joghurtokat vakon teszteltük. Összesen hatan vettünk részt a kóstolásban, a termékeket íz és külső jegyek alapján vizsgáltuk. Ezúttal a joghurtok összetevőit is megnéztük, a fontosabb adatokat a cikk végén találjátok.
FÉLZSÍROS JOGHURTOK A TESZTELÉS SORRENDJÉBEN:
1. Pilos Natúr joghurt

- szép fehér szín, krémes állag
- sima, csomómentes állomány
- enyhén savanykás, friss íz
- savanykás, talán túlságosan is
**Ár / Tömeg:**49 Ft / 150 g
**Zsírtartalom:**1,4 %
**Gyártja:**Nádudvari Élelmiszer
2. Creamfields Yogurt Natural

- tejszínes íz, krémes állag
- tejfölszerűen sűrű, szinte megáll benne a kanál
- édeskés ízvilág, karcosan savanyú
- nem elég savanykás íz, savókiválás nincs, jellegtelen illat
**Ár / Tömeg:**85 Ft / 150 g
**Zsírtartalom:**1 %
**Gyártja:**Szlovákia
3. CBA Joghurt

- kicsit csomós állomány, kellemesen savanykás, jellegzetes íz
- állagra nem elég homogén
- darabosabb, világos, kicsit kefires állag
- ízre kissé semleges, de finom
**Ár / Tömeg:**65 Ft / 150 g
**Zsírtartalom:**1,4 %
**Gyártja:**Sole-Mizo Szeged
4. Milfina Natúr zsírszegény joghurt

- kissé darabos az állaga, és kesernyés az íze
- grízes állag
- megfelelő, csontfehér szín, enyhén csomós állomány
- kicsit tompa íz, nem elég aromás
**Ár / Tömeg:**55 Ft / 175 g
**Zsírtartalom:**1,5 %
**Gyártja:**Friss Élelmiszer
A félzsíros joghurtok közül a Lidl és a CBA saját márkás terméke ízlett nekünk a legjobban, de a másik két termékkel sem volt ízprobléma.
NORMÁL ZSÍRTARTALMÚ JOGHURTOK A TESZTELÉS SORRENDJÉBEN:
1. Spar Natúr Joghurt

- megfelelően savanykás illat és íz, csontfehér szín
- az íze megnyerő, tiszta retró
- savanykás, tejfölízű
- inkább már kefires ízvilág
**Ár / Tömeg:**79 Ft / 150 g
**Zsírtartalom:**3,5 %
**Gyártja:**Tolnatej
2. S-Budget Natúr Joghurt

- szép, teljesen fehér szín
- kicsit túl híg, de finom
- savanykás, de nem tolakodóan
- kellemesen savanykás, de kissé üres íz, jellegtelen illat
**Ár / Tömeg:**49 Ft / 150 g
**Zsírtartalom:**3 %
**Gyártja:**Nádudvari Élelmiszer
3. Tesco Yogurt Natural

- sűrűn folyó állomány, jellegzetes illat
- krémes jelleg, kellemesen savanykás
- ennek a legszebb az állaga, fényes, krémes, homogén
- krémes, kissé savanykás ízű, söt
**Ár / Tömeg:**49 Ft / 150 g
**Zsírtartalom:**3,5 g
**Gyártja:**Csehország
4. Sissy Natúr Joghurt

- finom, lágy íz, nagyon szép állag
- kellemesen savanykás, de kissé jellegtelen íz
- sima, hígabban folyó állomány, csontfehér szín
- édeskés illat és íz, selymes állag
**Ár / Tömeg:**55 Ft / 175 g
**Zsírtartalom:**3 %
**Gyártja:**Nádudvari Élelmiszer
A négy joghurt közül a Tesco natúr joghurtja lett az abszolút nyertes krémes állaga, és kellemesen savanykás íze miatt.
ÖSSZESÍTETT LISTA:
NévHol vettük?Ár / TömegKilónkénti árZsírtartalomFehérjetartalom 100 grammbanGyártóPilos Natúr joghurtLIDL49 Ft / 150 g326,7Ft1,4 %3,5 gNádudvari ÉlelmiszerCreamfields Yogurt NaturalTESCO85 Ft / 150 g566,7 Ft1%4,5 gSzlovákiaCBA JoghurtCBA65 Ft / 150 g433,3 Ft1,4 %3,4 gSole-Mizo SzegedSpar Natúr JoghurtSPAR79 Ft / 150 g526,7 Ft3,5 %3 gTolnatejMilfina Natúr joghurtALDI55 Ft / 175 g314,3 Ft1,5 %2,7 gFriss ÉlelmiszerS-Budget Natúr JoghurtSPAR49 Ft / 150 g326,7Ft3 %3,2 gNádudvari ÉlelmiszerTesco Yogurt NaturalTESCO49 Ft / 150 g326,7 Ft3,5 %3,5 gCsehországSissy Natúr JoghurtPENNY55 Ft / 175 g314,3 Ft3 %3,2 gNádudvari Élelmiszer
Ezeket olvastad már?
Kiderítettük, melyik bolti csokifagyi a legjobb - 6-ot teszteltünk le...
Bolti csokifagylaltokat kóstolt a tesztcsapatunk, hogy kiderüljön, melyik termék éri meg az árát. Nagy ízprobléma nem volt egyik termékkel sem.
Saját márkás tejfölöket kóstoltunk - A savanykás vagy az édeskés...
Vakon teszteltük a nagy áruházláncok saját márkás tejföleit. Összesen hét, 20 százalékos zsírtartalmú terméket válogattunk össze. Mutatjuk az eredményt!
9-féle sóletkonzervet teszteltünk - és nagyon nem a legdrágább lett...
A legfinomabb konzerves egytálételt teszteltük - sóletet. Összeszedtünk kilencfélét, hogy eldöntsük, mi melyiket vinnénk magunkkal nyaralásra, kempingezésre, kirándulásra.
11féle tonhalkonzervet teszteltünk - a végeredmény minket is meglepett
A tonhalkonzerv hatalmas találmány - praktikus, többnyire elérhető árú, és hipp-hopp megvan belőle bármilyen étel. Na de melyiket vegyük? Teszteltünk párat!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















