Családbarát

2020.11.30.

450 forintba kerül az év legjobb menzaétele - a versenyt a budapestiek nyerték

Nosalty profilképe Nosalty

6. alkalommal zajlott le hétvégén a Közétkeztetési Szakácsverseny, amelyet a budapesti csapat nyert. Az alapanyagok beszerzési ára nem lehetett több 450 forintnál/fő.

Sikeresen zajlott 2018. február 9-én a szakma legnívósabb versenyének számító „Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018” országos döntője dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnöksége mellett, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) közös szervezésében, a Sirha Budapest kiállítás keretein belül.

A közétkeztetési gasztro kupa irányadó témája idén a „Tavaszváró ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” volt. A háromfordulós versenyben összesen 52 csapat indult, közülük a régiós elődöntőkön a legjobbnak bizonyult 12 páros mérhette össze tudását a február 9-i döntőben, a budapesti Sirha kiállításon.

Az ételsor elkészítéséhez az összes felhasznált alapanyag beszerzési értéke nem haladhatta meg az egy étkezőre jutó nettó 450 Ft-ot.

1. heyezett:

Az Eurest Budapest csapata

előétel: selymes csicsókaleves zöldségtatárralfőétel: spenótos harcsa savanyított zöldségekkeldesszert: eperkrémes spárgával

2. helyezett:

Az Eurest Győr párosa

előétel: melegen pácolt harcsa zöldborsómajonézzelfőétel: tanyasi csirkecomb répákkaldesszert: karalábékrémes tésztasípok eperrel

3. helyezett:

A Hungast Pécs csapata

előétel: harcsatatár salátával, marinált eperrel, zabropogóssalfőétel: gyömbéres sült csirkeszárny töltött burgonyatallérokkal, pirított mediterrán zöldségekkeldesszert: ropogós habtölcsér, zelleres fehércsokoládémousse-szal

A döntősök ételsorait neves szakértőkből álló zsűri – például Szatmári János, Gulyás Károly, Wolf András, Vomberg Frigyes és Ambrus György - értékelte. A bírálók a kötelezően előírt kritériumok mellett azt is figyelembe vették, hogy a versenyproduktumok hozzájárulnak-e a hagyományos ízek illetve ételek modernizálásához.

Ezeket olvastad már?

A 10 leggusztusosabb (és drágább) amerikai egyetemi menza - a diákok döntése alapján

Kifőzde

A 10 leggusztusosabb (és drágább) amerikai egyetemi menza - a...

Az egyetemi menzás étkeztetés nálunk sosem volt központi kérdés - nem is mindenhol van kantin. De Amerika az más. Diákokat kérdeztek, melyik a kedvencük. Meglepő adatok.

Brecz Judit

12 ország iskolai menzája - ezt eszik a gyerekek

Sulikezdés

12 ország iskolai menzája - ezt eszik a gyerekek

Mindenki szeret kukkolni, belelesni mások hétköznapi életébe - abba is, ki-mit eszik. Most 12 ország iskolai menzás fogásait nézegethetitek. Melyiket ennétek legszívesebben?

Brecz Judit

Egészséges étkezés az iskolában?

Életmód

Egészséges étkezés az iskolában?

Sokak örömére és többek bánatára megkezdődött a tanév! A sok teendő mellett fontos, hogy szánjunk időt a megfelelő tízórai és uzsonna elkészítésére. Íme tippjeink!

Nosalty

Így rakd össze az egészséges menüdet! Gyakorlati tippek!

Életmód

Így rakd össze az egészséges menüdet! Gyakorlati tippek!

"Az étrend legyen változatos, tápanyagokban kiegyensúlyozott, magas vitamin- és rosttartalmú"- halljuk nap mint nap. De hogy néz ki ez a gyakorlatban? Tényleg bonyolult?

Abonyi Orsi dietetikus

nébih

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept