2020.11.30.
5 fogamzásgátló(?) megoldás, amit érdemes elkerülni
Gyakran alkalmazott megoldások, amelyek hatékonysága semmiképpen nem tekinthető megbízhatónak.
Korábbi bejegyzésünkben összegyűjtöttük, mit kell tudnunk az egyes fogamzásgátlási módszerekről, milyen hatékonyak, és hogyan kell alkalmazni őket.
Most azokat a megoldásokat vesszük sorra dr. Horányi Dániel, a Rózsakert Medical Center szülész-nőgyógyásza segítségével, amiket jobb, ha elkerülünk, mivel nem elég biztonságosak.

dr. Horányi Dániel szülész-nőgyógyász
1. Megszakításos közösülés
A megszakításos közösülés, azaz a pénisz idő előtti kihúzása nem nyújt kellő védelmet, mivel már az ondó kilövellése előttspermiumok juthatnak a hüvelybe és megtermékenyítést okozhatnak.
2. Naptármódszer
Csak a termékeny napok kiszámításával, azaz az úgynevezett naptármódszerrel védekezni veszélyes, hiszen magas a teherbeesések száma, szabálytalan vagy rövid ciklusú nőknél igen kis hatékonyságú. A menstruációs ciklus ismeretében a termékeny és terméketlen napok nagyjából meghatározhatók a mensesnaptár alapján: a kevésbé termékeny napok a ciklus első 6 napjáig illetve a 21-től a menstruációig tartanak, ilyenkor ugyan "nehezebb" teherbe esni, de lehetséges.
Olvastad már?
Minden, amit a HPV-ról tudnod kell
3. Ébredési hőmérséklet mérése
A tüszőrepedés jeleként, a legalább három napig tartó, minimum 0,2 C hőmérséklet-emelkedés általában a 12-16. ciklusnapon szokott történni. Termékeny napoknak a hőmérséklet emelkedését megelőző 4 nap és az emelkedést követő 4 nap tekinthető, ez a módszer azonban még szabályos ciklusú nők esetében sem jelent biztonságos védekezési lehetőséget.
4. Öblítés
Az aktust követően a hüvely kiöblítése ugyancsak megbízhatatlan módszer: azon túl, hogy nem gátolja meg a megtermékenyülést, káros mellékhatásokkal is járhat a hüvelyi egyensúly felborítása miatt.
Olvastad már?
Minden, amit a fogamzásgátlásról tudnod kell
5. Spermaölő szerek
A spermicid szerek önmagukban használva sem elég megbízható megoldások, mellettük mindenképpen más kiegészítő módszer is javasolt. Különböző formában (krém, hab, zselé és kúp), recept nélkül kaphatóak, a krémek és zselék hatékonysága kisebb, mint a haboké, kúpoké vagy habzó tablettáké, mivel előfordulhat, hogy nem egyenletesen oszlanak el a hüvelyben.
Aktív nemi élet mellett, legyünk életünk bármelyik szakaszában is, mindenképpen szülész-nőgyógyásszal egyeztetett fogamzásgátlási módszereket alkalmazzunk. Fontos, hogy gyermekeinkkel (nem csak a lányokkal!) időben megismertessük a hatékony fogamzásgátlási (és nemi betegség elkerülési) módszereket, semmiképpen ne tekintsünk ezekre kényelmetlen témákként.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















