Gasztro

2020.11.30.

5 fontos dolog, amit a Tic Tac cukorkákról tudnod kell!

Hering András profilképe Hering András

Volt olyan időszak, amikor mindannyiunk zsebében ott ketyegett egy doboz mentolos Tic Tac. A nagy múltra visszatekintő cukorka alapvető tudnivalóit azonban kevesen ismerik!

A mentolos cukorkák egyik legfontosabb közös jellemzője amellett, hogy finomak, a hozzájuk fűződő érzelmi kötődés következtében kialakuló életstílus. Elég, ha belegondolunk, hogy mielőtt még a kilóikra ügyelő, fitt aerobic generációk megszülettek volna, már várta őket a Tic Tac. A mentolos ízű leheletfrissítő cukorka 1969-ben született édes gyermekként és az eltelt időszakban a legkeresettebb termékek között foglal helyet közel 100 ország üzleteinek polcain. Ez a siker több mint 1 milliárd doboz eladott Tic Tac-ot jelent évente világszerte.

Ő is a Ferrero édes gyermeke

Igen, az első doboz Tic Tac-ot is az az olasz cukrász készítette el először, aki a Nutella, a Kinder csoki, és a Rocher atyja is. A nemrégiben, 89 éves éves korában elhunyt Michele Ferrero apjától, Pietrótól vette át a cukrászcéget, ami hamarosan az olasz édességipar egyik példaképe lett. A cég az egész világon ismert termékekkel tarolta le a piacot: a legnépszerűbb Ferrero-termékek között van a Mon Cheri (1956), a Nutella (1964), a Kinder csokoládé (1968), a Tic Tac (1969), a Kinder-tojás (1974), a Ferrero Rocher (1982).

Eredeti neve "Frissítő Menta" volt

A meglehetősen fantáziátlan elnevezését szerencsére 1970-ben elvették, amikor a kis dobozokban csörgedező cukorkák hangja után kapta végleges nevét. Tic Tac... próbáld csak ki!

Szőlő ízű verzióját egy ijesztő ok miatt kivonták a forgalomból

Az első néhány év után az eredeti mentolos íz mellett megjelent a fahéjas, narancsos, savanyú almás, piros bogyós, mandarinos, epres, rózsaszín grapefruitos, végül a szőlő ízű kiadás is. Utóbbit 1976-ban visszahívták és kivonták a kereskedelmi forgalomból, mivel a festékanyagként használt amaranth (sötétvörös vagy lila adalékanyag, melyet élelmiszerek és kozmetikumok színezésére használtak) valószínűsíthetően rákkeltő hatású.

Olvastad már?

7 dolog, amit inkább ne nyelj le!

Bizonyos országokban kizárólag fehér Tic Tac-ot vehetsz

Számos külföldi országban egységesen fehér színűek a cukorkák, kizárólag kis műanyag dobozaik színesek csak. Hiába vennél narancsos vagy cseresznyés ízű Tic Tac-ot, a megtévesztő színes dobozkádban a cukorkád ott hófehér színű lenne.

Valaha ők voltak a "1,5 kalóriás cukorkák"

1980-ban kezdte használni a cég a "Csak 1,5 kalóriát tartalmaz!" szlogent, azonban az utóbbi években szemmel láthatóan nőtt a cukorkák nagysága, kalóriatartalmuk pedig elérte az 1,9 kalóriát. Ekkor jött a váltás és az új szlogen - amit Magyarországon is jól ismerünk -, miszerint "Csak 2 kalóriát tartalmaz!". Ma már ezt a reklámfogásként tökéletesnek tűnő szlogent is elhagyta a Tic Tac - kitudja mekkorára nőnek a cukorkáik...

Néhány ízfajtát csak Indiában kaphatsz meg

A temérdek ízesítés közül vannak amiket csak Indiában vásárolhatsz meg: ilyen a barack, a maracuja és az elaichi (kardamom) ízű Tic Tac.

Olvastad már?

21 konyhai szerkentyű, amik nélkül nincs élet!

(via DailyMeal)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept