2025.04.07.
5 forintos sütemény Budapesten? Ilyen is van, csupán egy verset kell cserébe mondani
Április 11-én, a magyar költészet napja alkalmából hirdet a maga nemében egyedülálló akciót egy budapesti és egy balatonfüredi cukrászda.
Április 11-én a budapesti Egy csipet torta és a balatonfüredi Bergmann Cukrászda és Kávéház is szuper ajánlattal várja vendégeit. A magyar költészet napja alkalmából, mondhatni ingyen adnak egy bizonyos süteményt és két gombóc fagyit - csupán verselni kell a desszertekért.

5 forintos sütemény Budapesten? Ilyen is van, csupán egy verset kell cserébe mondani
A Balatoni Turizmus Szövetség kezdeményezésére verssel is lehet majd fizetni a magyar költészet napján, két cukrászdában is. A balatonfüredi Bergmann Cukrászda és Kávéház ingyen ad két gombóc fagyit, ha a vendég elszaval egy verset:
Aki ezen a napon betér hozzánk, az két gombóc fagylaltot kap, amit verssel is kifizethetnek a turisták. A kisebbeknek sem kell izgulniuk amiatt, hogy nem tudnak még kívülről egy-egy verset, ők akár le is rajzolhatják a költeményben hallottakat, azt is elfogadjuk fizetségül. Az akció célja, hogy a költészetet közelebb vigyük az emberekhez, és egyben felhívjuk a figyelmet a kávéházi kultúra fontosságára is
– mondta el Bergmann Márta, a cukrászda vezetője.
Bergmann Márta szerint a kávéházi kultúra és a turizmus szoros összefüggésben állnak, egy-egy klasszikus cukrászdáért pedig sokan szívesen hosszabb utakat is megtesznek, hiszen ezek a helyek őrzik a helyi gasztronómiai értékeket.
Házi citromos mignon
Mignon három színben és ízben
Gyors házi citromfagyi
Budapesten is készülnek egy újragondolt desszerttel
Akinek nincs lehetősége a Balatonra utazni, annak sem kell elkeserednie, mert Budapesten az Egy csipet cukrászda is hasonlóan szuper lehetőséggel készül.
József Attila kuglerjének újragondolt változatát kaphatjuk meg 5 forintért és egy versért cserébe, illetve a gyerekek sem maradnak ki a jóból: ők, szintén a verselésért egy csésze balatoni levendulából készült teát kapnak.
Az esemény része, hogy a budapesti cukrászda környékén kincsvadászatot is szerveznek, ahol a családok balatoni múzeumokba szóló jegyeket kapahatnak, illetve belépőt a Madame Tussauds Budapest kiállításra, ahol még Petőfi Sándor viaszbábuját is meg lehet nézni.
József Attila ’De szeretnék gazdag lenni, / Egyszer libasültet enni. / Jó ruhába járni kelni, / S öt forintér kuglert venni’ sorait szinte minden gyerek ismeri, de csak kevesen tudják, mi is az a kugler
– mondta el Éskovács Péter, az esemény egyik szervezője.
Az eseménnyel szeretnék az embereket és gyerekeket kritikus gondolkodásra ösztönözni: ha valamit nem értenek, akkor annak nézzenek utána, hiszen a kugler egy ma is létező sütemény, amit mi már inkább mignonként vagy csokoládés bonbonként ismerünk. A desszertet Kugler Henrik, francia cukrász honosította meg nálunk, és sokáig az ő nevét viselte.
Hírek, érdekességek, újdonságok:
- 5 magyar étel, amit a külföldiek utálnak és a furcsállnak
- A húsvéti vásár sem olcsó a Vörösmarty téren: durva árakkal találkozhatsz
- Húsvéti sonkaszemle: ennyiért veheted az Aldiban, Sparban és Pennyben
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















