2020.12.22.
5 konyhai eszköz dédanyáink korából, amikor még a készételek a kanyarban sem voltak
Ma már elég bemenni a boltba, és a polcról leemelni az ételeket, régen azonban, amit csak tudtak otthon készítettek az asszonyok. Tagadhatatlanul gazdagabb ízekkel főztek.
Csigatészta készítő, kávépörkölő és derelyevágó – a mostani generáció számára már jóformán ismeretlen fogalmak, és lássuk be, a 30-as, 40-es korosztály nagy része is maximum a nagyanyjánál láthatta.
Kávépörkölő
A kávépörkölő még a közértes kávédarálóknál is retróbb élmény. Régen nem volt arra lehetőség, hogy a boltokban megvegyék a pörköltkávét, helyette az emberek saját maguk készítették elő a reggeli feketéhez a kávészemeket. A kis nyeles lábasra emlékeztető kávépörkölőkbe beletették a még zöld kávébab szemeket, és a kart tekerve forgatták az edény lapátját, hogy a pörkölés egyenletes legyen.Így készült otthon a kávé a sparhelten, miközben finom illattal töltötte be a konyhát.
Persze, a műveletnek itt még nem volt vége: ezt követte a kézi kávédaráló, ami ma már inkább egy szép dísz, régen azonban napi használatban lévő konyhai tárgy volt. Lassabban őrölt, és nem is olyan finomra, mint akár a későbbi évtizedek egyik favoritja, a Kedvenc kávédaráló, de tagadhatatlanul hangulatos eszköz.

Csigatészta készítő
A csigatésztát régen nem a közértekből szerezték be az asszonyok, hanem saját maguk készítették el. A művelethez külön eszközük is volt: egy több vájattal rendelkező kis fadeszka, ami a tészta mintázatát adta, és egy pálcika: lecsippentettek a tésztából egy kis darabot, rátekerték a pálcikára, majd a fadeszkán meghengerelték.
A**csigatésztáhozgyakorlott kezek kellettek,** de mivel akkoriban nem sajnálták sem az időt, sem az energiát, amit a főzésre, valamint az előkészületekre szántak, már a fiatal asszonyok is ügyes tésztakészítők voltak.

Rosta, szita
A vintage divathullámnak köszönhetően talán a te konyhád falán is lóg egy szita, amit régen a kamrában tároltak a stelázsi fölé fellógatva. Anno nem dekorelemként szolgáltak: többféle méretben készültek, és a lyukak nagysága is változott, aszerint, hogy mire voltak hivatottak használni. Ezeken keresztül szitálták a lisztet és a porcukrot.

Diós süti
Barátfüle és nudli burgonyás tésztából
Citromhabos máktorta
Mozsár
Ha a nagyszüleid padlásán, konyhájában rátalálsz egy régi mozsárra, még véletlen se menj el mellette. Nem csak a konyhád éke lehet, de a mai napig jó hasznát veheted. A cutlerek és a különböző aprítógépek előtti világban a mákot, a diót, a cukrot mozsárban törték össze. Sok házban volt rézmozsár, de kőből és fából is készült őrlőedény. Rendszerint azonban nem csak a funkcionalitásra figyeltek, ugyanis számos rézmozsár szépen díszített, ügyes mester munkáját dicséri.
Derelyekészítő
Talán a derelyekészítő az, ami akár kakukktojás is lehetne, hiszen lehet, a te konyhádban is megtalálható. A régi, fanyeles derelyeszaggatók gyakorta előkerültek a dédi konyhafiókjából, ha tésztát, süteményt sütött, minket, gyerekeket pedig lenyűgöztek a szép, cakkos szélek. A mintázatnak volt funkciója is: jobban egymáshoz tapadtak a tésztalapok, így a töltelék könnyebben bent maradt a süteményekben sülés közben.
Ezeket olvastad már?
Kotyolás, gombócfőzés és cukorszopogatás férjszerzés reményében - így készültünk anno...
Régen az advent nem a black friday-ról, az akciókról, és az ajándékért egymást eltaposó emberekről, hanem a csendes befelé fordulásról szólt. Nyugodtabb világ volt.
A haspók költő, aki az ügyvédi palástot bablevesre és malacpörköltre...
Jókai Mór eredetileg ügyvédnek készült, azonban egy perben, amiben ételről és italról mondtak ítéletet, eldőlt: a talár helyett a pennát és a terített asztalt választotta.
Fokhagyma, a magyar ember vágyfokozója, betegségűzője és legszeretettebb fűszere
A legtöbb magyar ember ereiben nem egyszerűen vér, hanem fokhagymás vér csörgedezik. A fokhagyma szeretete eldőlt már a születésünk pillanatában.
Nyögvenyelő, szuszogó, cicedli, ördöglángos - nagyanyáink ételeit ma is örömmel...
Régen úgy járta a mondás, hogy ha a hátadhoz vágják, ott marad, mint a teve púpja – de inkább a gyomrunkban landolt, széles mosollyal kísérve. A dödölle és a tócsni története.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept























