2020.11.30.
5 mondat, amit soha ne mondj a gyerekednek!
Próbálkoztál már valaha lekönyörögni a gyereknél „csak még egy falatot” az ebédből? Gyógyítottátok már a kisebb horzsolásokat fagyival? Nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás.
Sokszor nem egyszerű egy „rosszevő” gyerekkel, és biztos vagyok benne, hogy majd’ mindannyian mondtunk már olyat a lurkónak, amit később megbántunk. Gyakran visszahalljuk szüleink egykor nekünk mondott mondatait, pedig sokszor végig sem gondoljuk, milyen üzenetet is közvetített ez akkor nekünk, illetve most gyermekünknek.Melyek azok a tipikus mondatok, amiket kerülnünk, és melyek azok, amiket helyettük használnunk kellene? A legtipikusabbak következnek.

1. Ha elpakolod a játékokat, kapsz egy jégkrémet!
Ezzel a mondattal egy pillanat alatt elértük, hogy a jégkrémből jutalom váljon. Így a kevésbé szívesen végzett tevékenységekhez gyermekünk nem az elvégzett munkával járó elégedettség élményét, hanem a vele járó jutalmat fogja kapcsolni, ez pedig hosszú távon nem eredményez jót. Valójában a legnagyobb jutalom – hosszútávon – ha növeljük az önbizalmát, miután megírta a házi feladatot, vagy elpakolta az építőkockákat. Ezt meg is erősíthetjünk a következő mondattal: „Látod, annak ellenére, hogy nem volt kedved, ezt, vagy azt megcsinálni, mégis nagyon jól megoldottad!” Ha semmiképpen sem szeretné gyermekünk elpakolni a játékait, kérdezzünk meg, hogy most, vagy inkább tíz perccel később szeretné megcsinálni. Így választási lehetőséget adtunk neki, érezheti, hogy neki is van köze a döntéshez.
Olvastad már?
Minden, amit a HPV-ről tudnod kell
2. Elestél, megütötted a lábad? Megbántott az a kislány az oviban? Gyere, vegyünk egy fincsi csokit, attól majd jobban érzed magad.
Ebben az esetben a gyerkőc a fájdalmat vagy a megbántottság érzését az édesség finom ízével fogja kompenzálni. Helyette segítsünk neki kifejezni, kibeszélni az érzelmeit az üggyel kapcsolatban, ne maradjon benne semmi ki nem mondott. Ha csokival hallgattatjuk el, attól még az érzelmei megmaradnak, majd később, amikor az érzések újra előtörnek, újra a csoki lesz a megoldás. Nem hangzik jól, ugye? Mondjuk inkább ezt: „Mondd csak, mi történt pontosan az oviban?” vagy ”Gyere, had segítsek letörölni a kis térded, addig meséld el, hogy történt.” Így a csokoládé helyett a probléma kibeszélése lesz a megoldás.
Kókuszos burgonyakrémleves lisztmentesen
Csirkés borsós ragu Iluskától
Citromos-mákos amerikai palacsinta
3. Ezt a kis zöldséget még tessék megenni, különben nem lesz süti!
Számodra logikusnak tűnhet ez a megoldás, neki azonban a desszert egy eszköz lesz ahhoz, hogy megegyen valamit, amit igazából nem akar. Az egészséges ételek könnyen „kötelező” étellé válnak, a desszertek pedig felruházódnak egyfajta varázslatos erővel. Mit mondjunk helyette? „Szóval nem ízlik a brokkoli főzelék? Mit szólnál, ha legközelebb együtt készítenénk el egy picit másképp?” Így figyelembe vettük, mi több, tiszteletben tartjuk, hogy a kicsiknek is van egyéni ízlésük, emellett belekóstolhat az ételkészítés folyamatába is.
Olvastad már?
Anorexiás kamaszok elképesztő trükkjei
4. „Egyet a mama kedvéért…..”
Ez a mondat-klasszikus abból a feltételezésből ered, hogy a gyerek márpedig akkor éhes, amikor mi őt annak gondoljuk. A gyerekek szeretik, ha elégedettek vagyunk velük, és lehet, hogy a mama, papa, nagytesó kedvéért meg fognak enni ég egy-egy falatot. Ezzel azonban azt érjük el, hogy akkor is tovább egyenek, „felülírva” ezzel a gyomruk "utasítását", saját testük visszajelzéseit, amikor valójában már nem éhesek.
Ha tényleg nem evett semmit, akkor sem ez a kétségbeesett próbálkozás a megfelelő. Mondd inkább, azt hogy „Tudom, hogy nem érzed, hogy éhes lennél, de elég sokat szaladgáltál, és szerintem nem sokára ki fogsz fogyni az energiából. Egyél egy-két falatot, nézzük meg, jobban érzed-e magad tőle. Sajtot, vagy inkább egy kis tésztát kérsz?”
5. „Ne egyél olyan sokat, dundus leszel!”
Ennek a mondatnak az ismételgetésével az evés garantáltan valami bűnös, félelmetes cselekvéssé fog válni. A gyerekeknek néha különösen nagy étvágyuk tud lenni, máskor viszont alig esznek pár falatot. Ha megmutatjuk nekik, hogy mindenkinek más és más az igénye, és ez időszakosan is változhat, akkor könnyebben meg fogja érteni, hogy annyit kell enni egyszerre, ami pont elég, se többet, se kevesebbet. Mit mondjunk, ha sokat eszik egyszerre? „Látom, elég jó étvággyal eszel ma. Tegnap én is jó sokat ettem, ma viszont sokkal kisebb az étvágyam. Ez normális dolog.”
via BBC Goodfood
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















