Gasztro

2020.11.30.

5 olcsó náthaűző leves hagymából – a létező legfinomabb variációk

Gréti profilképe Gréti

Hagyma: ha nem lenne, ki kellene találni. Méltatlanul csak úgy gondolunk rá, mint az ételek kiegészítőjére, ezért most egy egész cikkel ünnepeljük.  

A hagyma nálunk mindig magától értetődően ül a kis kosárkában a konyhában, bérelt helye van a pult alatt. Ha esetleg elfogy, soha sem értem, hogyhogy nem jutott eszembe pótolni. Szinte mindenbe teszek belőle – a hús alá, a húslevesbe, a krémlevesbe, és persze a tésztaszószba egyaránt.

Most a gyakori megfázások és a hó végi spórolás kapcsán jutott eszembe, mert egy gőzölgő, erős hagymaleves nagyon jól tud esni a gyomornak, rögtön felmelegít, és szinte nem kerül semmibe.



Háromhagymás leves - kattints a képre a receptért!

Ha már hagyma, akkor érdemes végigvenni a változatokat, mert nem csak egy legény van talpon a vidéken! Póréból, fokhagymából, medvehagymából és többféle hagyma ügyes ötvözéséből is kerülhet csodás leves az asztalra. Bizonyítékként erre az alkalomra egy háromhagymás levest készítettem nektek. A cikk első képére kattintva eléritek a receptjét, de most nézzük a egyenként a különböző típusokat.



Julia Child francia hagymalevesének receptjéért kattints a képre

Vöröshagyma

Mi magyarok a húslevesbe általában dobunk egy egész fejet, ragulevesek és gulyásleves alapjának kockára vágjuk. A franciák viszont adnak neki egy lehetőséget, hogy egyénileg is bemutatkozhasson, ezt láthatjátok a fenti receptben. A sajtos krutont le ne hagyjátok a tetejéről!



Egyszerű fokhagymakrémleves - a receptért kattints a képre!

Fokhagyma

Egy könnyű receptet választottam nektek, de ezt még bőven fel lehet javítani. Ha nem kifejezetten az olcsóságra törekszünk, akkor reszelhetünk bele parmezánt vagy tehetünk bele gorgonzolát, de a camembert-rel is nagyon passzolnak egymáshoz.



Póréhagyma krémleves 1. a receptért kattints a képre

Póréhagyma

Ehhez a variációhoz nem kell feltétlenül salottát adni, ahogy a recept írja. Nyugodtan elhagyhatjuk. Az angoloké a legegyszerűbb változat, mely csak egy kevés tejszínnel és/vagy burgonyával készül.



Medvehagyma krémleves 3. - a receptért kattints a képre!

Medvehagyma

Tavasszal ez a legmenőbb fajta. Aki olyan okos volt, és tett el belőle pesto-t, annak nem esik nehezére, hogy akár azonnal reprodukálja. Akinek nincs ilyen kincs a kamrájában, most csak a képét nézegetheti, de a szezonjában havonta többször is elkészítheti ezt a finomságot.A metélőhagymára külön nem térek ki, de ez a legszebb díszítője bármelyik krémlevesnek!



Háromhagymás leves - a receptért kattints a képre!

Vegyes levesek

Nálunk valahogy minden hagymalevest tejszínnel készítenek, pedig azzal eltompítják a zöldség valódi ízét. Igyekeztem nem a háttérbe szorítani a póré–újhagyma–vöröshagyma triumvirátusát. Az itt látható levesem krémszerűségét pár szem burgonya adja. Ha már együtt trónolnak a kosárban, segítsenek egymásnak, nem igaz? A turmixolást csak elnagyoltan végeztem, hogy a megjelenése rusztikus maradjon. Imádok ráharapni az egész darabokra. Ezért került még egy-két karika vajban párolt póréhagyma és az újhagyma legzöldebb részéből pár vékony szelet a tetejére. A hó végére ez egy nagyon klassz leves. Ha megjön a fizetésetek, tehettek pirított bacon- vagy sonkacsíkokat, sőt füstölt lazacot is a tetejére. Aki pedig nem bírja ki a krémes leveseket sajt nélkül, annak valami füstöltet ajánlok hozzá.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept