2022.06.28.
Ezért kerüld el 50 felett a vörös hús fogyasztását
Négy nagyon nyomós indoka is van arra a szakértőknek, miért érdemes az ötödik x után kerülni a vörös hús fogyasztását.
Szinte mindig is vita volt a szakértők között, hogy egészséges-e vörös hús fogyasztása, vagy inkább kerüljük el, ha lehetséges. 50 év felett több kockázattal is jár, ha rendszeresen fogyasztunk vörös húst.

Ezért kerüld el 50 felett a vörös hús fogyasztását
Hatással van a koleszterinszintre
Sajnos hiába nagyon finom a vörös hús, rengeteg telített zsírt tartalmaz, ami nem tesz jót a koleszterinszintnek.
A megfelelő koleszterinszintre az idő előrehaladtával fokozottabban kell figyelni. A szívkoszorúér-betegség például azért alakul ki, mert túl sok koleszterin halmozódik fel az erek falán, ami megakadályozza a vér megfelelő áramlását.
Betegségek kialakulása
Egy 2012-es kutatás szerint azoknál az embereknél, akik sok vörös húst esznek, magasabb a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata, illetve a halálozási arány is nagyobb. A tanulmány kimutatta, hogy 13%-kal növeli a mindennapi vöröshús-fogyasztás a betegség kialakulásának kockázatát.
Túl sok fehérje
A vörös húsban rengeteg fehérje található, 100 gramm darált marhahúsban például 25 gramm. Bár a megfelelő fehérjebevitel elképesztően fontos az ötödik x után is, túlzásba se szabad esni, mert megterheli a szervezetet.
Nem kizárt a vesebetegség
Idővel a vesebetegség kialakulásának kockázata is nő. Abban pedig a szakértők is egyetértenek, hogy a vesebetegeknek fel kell hagyniuk a vörös hús fogyasztásával, hiszen a benne található foszfátot nem tudja feldolgozni a veséjük.
Még több életmód:
- Tudtad, hogy a rostoknak két fajtája létezik?
- Ezért is különösen nagy baj a gyerekkori elhízás
- Ezért ne vidd túlzásba a fehérjebevitelt
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














