Életmód

2020.11.30.

5+1 "egészséges" étel, amit érdemes lecserélned - videó!

Bodon Judit dietetikus profilképe Bodon Judit dietetikus

Számos termék elérhető ma az üzletekben, amelyről azt gondoljuk, hogy egészségesek. Pedig valójában egyáltalán nem azok. Videónkban bemutatjuk, mire érdemes ezeket lecserélni.

Munkám során gyakran találkozom azzal, hogy az emberek saját bevallásuk szerint nem tízóraiznak, nem uzsonnáznak. Persze ha alaposabban megnézzük az étrendjüket, szinte mindig kiderül, hogy két főétkezés között bekapnak ezt-azt.

Én személy szerint azt tartom helyesnek, ha naponta 4-5-ször étkezünk, és a főétkezések mellett a kisétkezések is megkapják a nekik járó figyelmet - azaz a két étkezés közötti nassolás szerepéből kilépnek és rendes, értékes tápanyagokban gazdag étkezésekké válnak. Azonban ekkor sincs feltétlenül könnyű dolga azoknak, akik egészséges ételeket szeretnének enni, hiszen a - gyorsan elérhető, sütés-főzést nem igénylő - "egészségesnek" titulált bolti termékek is nagyon megtévesztőek tudnak lenni, és valójában gyakran egyáltalán nem szolgálják az egészségünket.

Olvasd el kapcsolódó cikkünket!:

200 kalória uzsonnára - nem mindegy, hogy miből!

Alábbi videónkban 5+1 lehetőséget mutatunk, hogy az egészségesnek gondolt nasit miért kell és hogyan lehet valóban egészséges ételekre cserélni.

5+1 "egészséges" étel, amit érdemes lecserélned

  1. Müzliszelet - az üzletekben megvásárolható müzliszeletek általában sok hozzáadott cukrot tartalmaznak, akad köztük csokidarabokkal szórt vagy csokiba mártott is, a gyümölcsös verziók pedig alig tartalmaznak gyümölcsöt. Ha szeretjük a müzliszeleteket és ráérünk, készítsük el otthon mi magunk a hétvégén, ha azonban nem érünk rá, akkor a müzliszelet helyett sokkal jobban járunk a (nem sózott) diófélék+aszalt gyümölcsök fogyasztásával.
  2. Gyümölcsjoghurt - a bolti gyümölcsjoghurtok általában nagyon alacsony arányban tartalmaznak gyümölcsöt, cserébe van bennük viszonylag sok hozzáadott cukor és adalékanyagok. Saját gyümölcsjoghurtunk előállítása nem igényel sok extra időt, szerezzünk be natúr joghurtot vagy natúr görög joghurtot, adjunk hozzá szezonális gyümölcsöket (közeleg a bogyós gyümölcsök ideje, amivel egészen fantasztikus változatokat készíthetünk), édesítsük mézzel vagy kevés cukorral, barna cukorral, xilittel, eritrittel, édesítővel. De ha nem vagyunk nagyon édesszájúak, akkor édesítés nélkül is fantasztikusak lesznek. Házi gyümölcsjoghurt receptjeinket itt találod!
  3. Cukormentes nápolyi - gyakran gondoljuk, hogy ha valami cukormentes, akkor az már egészséges is. Pedig ha alaposabban megnézzük a termékcsomagolásokon a tápanyaginformációt, láthatjuk, hogy a kalóriák szempontjából biztosan nem vagyunk jobb helyzetben, és általában a zsírtartalmuk is magas. Együnk inkább tízóraira, uzsonnára magas rosttartalmú kekszeket gyümölccsel vagy ha édesebb ízre vágyunk, akkor saját készítésű gyümölcsjoghurttal.
  4. Reggelizőpehely - az elmúlt évtizedekben az egészséges reggelik szimbólumává váltak a reggelizőpelyhek. Könnyű őket elkészíteni, hiszen csak egy tál tejbe kell őket reggel beleszórni, még a gyermekünk is ki tudja szolgálni magát. Azonban ebben a körben nagyon kevés olyan terméket találunk, ami ne tartalmazna (sok) hozzáadott cukrot, és az összetevőlistájuk is meglehetősen hosszú. Készítsünk helyettük reggelire valóban egészséges zabkását, 5 perc alatt elkészíthető ez az étel is és teljes mértékünkben saját ízlésünkre szabhatjuk. Reggeli zabkásaötletekhez nézzétek meg korábbi videónkat!
  5. Zöldségchipsz (bio) - Ez az a termék, amit még a nagyon egészségtudatosan étkezők is gondolkodás nélkül leemelnek a polcról. Zöldségekből van, ráadásul bio is - ennél jobb nem is kell4 Pedig, ha alaposan megnézzük a termékcímkét és esetleg összehasonlítjuk a sima burgonyachipszekkel, láthatjuk, hogy a magas zsírtartalom miatt a kalóriatartalmuk is megegyezik, ráadásul ebből is szó nélkül elfogyasztunk egy zacskóval, anélkül, hogy tudatában lennénk a felesleges kalóriáknak. Fogyasszunk helyette inkább friss zöldségeket, amelyek biztosan alacsony kalória- és zsírtartalmúak, ráadásul a magas vitamin-, ásványi anyag és élelmi rosttartalmuk is kedvező élettani hatású, natúr joghurtból készítsünk hozzájuk fűszeres mártogatóst. Tökéletes megoldás tízóraira vagy uzsonnára.
  6. Csökkentett szénhidráttartalmú édes péksütemény - Míg a múlt század végén a zsírok voltak a fő ellenségeink, mára a szénhidrátok vették át ezt a szerepet. Megnőtt a kereslet az alacsony szénhidráttartalmú termékek iránt és ezt az élelmiszeripar is észrevette, a mai gyorspékségekben mindig találhatunk csökkentett szénhidráttartalmú termékeket. Azt általában azonban kevesen tudják, hogy a csökkentett szénhidráttartalmú termékek kalória- és zsírtartalomban nem maradnak el "normál" szénhidráttartalmú társaiktól, sőt, gyakran lekörözik azokat. Ha egészségesen szeretnénk étkezni, vagy fogyni szeretnénk, felejtsük el ezeket, sokkal jobban járunk egy teljes kiőrlésű zsemléből, kifliből, kenyérből készített kis szendviccsel, amit, ha mindenképpen édes ízre vágyunk, akkor megkenhetünk pl. mézzel.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

almas-makos-kevert-suti

mákos süti

Almás-mákos kevert süti

Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept