Gasztro

2020.11.30.

6 dolog, amitől sokkal rendetlenebb hatást kelt a konyhád, mint amilyet kellene

Pár apróság, és megkönnyítheted a saját dolgod a konyhában. Csak picit előre kell gondolkodni, és meg is vagy. Kupimentesen.

Biztos tudod magadról, hogy van pár rossz szokás, amit ha elhagynál, pici erőfeszítéssel is sokkal nagyobb rend (látszata) lenne a konyhádban. Mondjuk ha nem halmoznád a mosatlant. De mi van még?

1. Túl sok cuccot tartasz szem előtt a pulton

via GIPHY

Nem kell halmozni - próbálj meg még egy kisebb konyhában is elpakolni. Elég a leggyakrabban használt só-borstartó, a kávéfőző és a toaster szem előtt. Minél több apró kis tárgy kerül elő, annál nagyobb a kupi látszata, még akkor is, ha önmagában mindegyik szép és tiszta.

2. Túl kevés dolgot tartasz szem előtt a pulton

Ha viszont túl kevés a konyhai cucc a konyhapultodon, túl sok hely jut minden másnak - és egyszer csak azon kapod magad, hogy ott tartod a táskád, a leveleidet, az újságokat, a kulcsod és a gyerek játékait is. Legyen meg a helye mindennek.

3. A hűtőd ajtaja nem galéria

Nyilván az ember minden gyerekrajzot kitenne szíve szerint a hűtőre, meg a kedvenc fotókat, meg a bevásárlólistát, meg az összes, utazásból hozott mágnest, de elég durva káosz tud így képződni - a kevesebb több, a letisztultabb általában szebb.

4. Húzod az edények elpakolását

via GIPHY

Az edények, ha koszosak, ha tiszták, iszonyú dzsumbujt tudnak teremteni optikailag (is), ezért tényleg érdemes őket elpakolni mosogatás után, a mosatlant pedig értelemszerűen nem halmozni az örökkévalóságig. Fogadd meg, hogy nem fekszel le koszos edénnyel teli mosogatóval, és elmosod azt a párat inkább lefekvés előtt, vagy bekapcsolod a gépet. Nekem ez még nem sikerült, de úton vagyok.

5. Nincs kacatfiókod

Legyen egy kisebb fiók kijelölve, amibe mehet minden - tudjuk, struccpolitikának tűnik, de a konyha tényleg központi hely, mindig akad valami, ami nem oda való, főleg egy gyerekes családnál. Ha pedig van egy stabil pont, ahol minden ez-az landolhat, talán megúszod a rendetlenséget máshol.

...ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

21 fenomenális konyhai trükk - csak neked!

Gasztro

21 fenomenális konyhai trükk - csak neked!

Segítünk, hogy még profibban süss, főzz, szeletelj, takarítsd a konyhád, vagy pihentetőbben aludj. Már ha a háztartási munkák után gondjaid vannak az elalvással...

Nosalty

21 tüchtig trükk a makulátlan életért!

Gasztro

21 tüchtig trükk a makulátlan életért!

Ugye előtted van Bree Van De Kamp a Született feleségekből, aki betegesen tökéletes, és a környezetében mindennek stimmelnie kell? Valóban ő lenne a háziasszonyok mintaképe?

Hering András

Alufólia, te zseni! 5 trükk alufóliával

Grillezz!

Alufólia, te zseni! 5 trükk alufóliával

Az alufólia mindig is kedvelt használati eszköze volt a konyhánknak, nem igazán jó meglenni nélküle. Tudtad, hogy ezeket is tudja?

Brecz Judit

7 újabb butuska trükk kezdő (?) háziasszonyoknak - Te használnád valamelyiket?

Család

7 újabb butuska trükk kezdő (?) háziasszonyoknak - Te használnád...

Újabb butuska trükkökkel lett gazdagabb az internet, és így mi is...melyiket tartjátok hasznosnak? Vagy mind hülyeség? 

Brecz Judit

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Nosalty

gyümölcsök előtt ülő kislány két szedret tart a szeme elé

Otthon

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...

A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.

Nosalty

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Nosalty

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Top Receptek

sajtos-rolo

sajtos roló

Sajtos roló

A családunkban mindenki nagyon szereti. Ünnepi alkalomnak számít, ha csinálok. Ilyenkor más sütemény nem is kell, amíg ez el nem fogy, de nagyon hamar kiürül a tányér.

sultfokhagyma-kremleves-1

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

ludlabtorta-csokolade-meggy

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept