2020.11.30.
6 fűszernövény a párkányodra
Fűszernövényeket nevelgetni kis balkonládákban igazi kihívás. Elmondjuk, mi mit tartunk otthon és hogyan élik túl nálunk a nyarat!
Szerencsére vannak már olyan elszántak, akik felfedezték a társasházak gangjainak, kertjeinek üres tereiben rejlő potenciált és akár a paradicsom- vagy borsótermesztéstől sem riadnak vissza. Aki ilyen messzire nem merészkedik, az is megpróbálkozhat azért pár fűszernövény elültetésével. Ilyenkor júliusban tulajdonképpen mindennek szezonja van éppen, kis törődés, válogatás, átültetés után akár egy panellakás párkányán is szép fűszereskertet alkothatunk.
Zöldborsófőzelék 1.
Fűszervajban sült csirke
Olasz zöldségleves
Az én nyári kedvencem a bazsalikom. Nincs mit tenni, szinte mindenbe (na jó, majdnem mindenbe) belefőzöm, persze csak a legvégén, hogy minél intenzívebb maradjon az íze. Nyáron amúgy is rengeteg olaszos ételt főzök, ezekbe tökéletesen passzol a bazsalikom, ami egyébként nagyon jól viseli a meleget, kivéve a tűző napot. Éppen elég, ha délután 2-3 órán át kapja a napsütést, amúgy tarthatjuk árnyékban. A rozmaring kevésbé igényes, kifejezetten hűvös helyeken is jól megél, az egyik ismerősöm teraszán csodával határos módon még a telet is átvészelte. Lehet belőle teát főzni, én első sorban a házilag sütött hamburgerek mellé sütött krumplikarikára szórom rá: a rozmaringos burgonya valami isteni, az egyik kedvenc hamburgeresemnél kínálják így, azóta nem tudom feledni és én is csak így készítem a húspogácsás szendvicseket. A petrezselymet senkinek sem kell bemutatni, a magyar konyha egyik tradicionális fűszernövénye, s ha nincs olyan szerencsénk, hogy csak ki kelljen szaladni érte a kertbe, hogy pár szálat metéljünk a borsólevesbe, akkor az a jó hír, hogy otthon is simán nevelhető.
A menta, ami nélkül nálam nyáron nincsen limonádé (szigorúan cukor nélkül, sok jéggel és citrommal) a kertek egyik kiirthatatlan vendége, képes egészen hosszú területen elszaporodni, sőt, láttam olyat is, ahol két kertet elválasztó épület repedéseibe is bevackolták magukat a kis zöld levelek. Olyannyira igénytelen, hogy sokáig bírja locsolás nélkül is, de a potya nedvességért cserébe még szebbre és nagyobbra nő. Tipikusan pakolható ablakpárkányra, jól bírja a gyűrődést.
Ami még biztos befutó, az a metélőhagyma. Szendvicsekhez, krémekhez szuper, csak odabattyogok, lenyisszantok belőle pár sornyit, és mehet a reggelibe – pár nap alatt vissza is nő az éppen elfogyasztott rész. Újabban a korianderrel kísérletezgetek – inkább kevesebb, mintsem több sikerrel. A legjobb kertészetekben beszerezni ezeket a kis cserepeseket és átültetni őket egy nagyobb kaspóba, hogy szabadon, kedvükre növekedhessenek!
Az Itt a szezon korábbi cikkeit itt olvashatod >>
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















