Család

2020.11.30.

6 konyhai eszköz, amivel sokkal mostohábban bánunk, mint megérdemelné

Brecz Judit profilképe Brecz Judit

Csomó eszközünk van a konyhában, amit elég mostohán kezelünk - nem figyelünk rá, nem úgy bánunk vele, ahogy kéne, aztán meg csodálkozunk, ha idő előtt beadja a kulcsot. 

Mutatjuk, mely konyhai eszközeink azok, amelyeket előszeretettel hanyagolunk el, ami a gondozást, bánásmódot, ápolást illeti.

1. Tapadásmentes (teflon) serpenyő

Dobáljuk, karcoljuk, nem vigyázunk rá, maximumig hevítjük alatta a lángot, holott inkább a közepes / kis lángot bírja, és fém evőeszközzel karistoljuk. Tudjuk, hogy ma már nem nagy összeg egy új, de vigyázzunk a meglevőre inkább. Főleg, hogy egészségünk érdeke is épen tartani a felületét!

Öntöttvas serpenyő

2. Öntöttvas serpenyő

A profik csak erre esküsznek, mert ez mindenféle tüzet, forróságot kibír, és a sütőbe is rakhatjuk, az meg szinte biztos, hogy évtizedekig társunk lesz. Sőt, van aki szerint annál jobb, minél öregebb! Na de a víz az ellensége, szóval ne hagyjuk sokat vízben állni, mert berozsdásodik! Inkább töröljük tisztára papírszalvétával vagy szappanos vízzel használat után, de utána rögtön szárítsuk is meg!

Ez is kapcsolódik:

Egyszerű trükköt mutatunk, hogy vasserpenyőd hónapokkal tovább húzza

3. Kések

Nem győzzük eleget mondani, hogy aki rendszeresen süt-főz, annak bizony kelleni fog pár jó kés. Éles kés! Az ujjlevágós balesetek legtöbbször ugyanis az életlen kések miatt történnek, nem az élesek miatt. Ha beruháztál rájuk, tartsd őket féltve, külön tárolóban, ne a fiókba gyömöszölve, csorbulásnak kitéve. És néha éleztesd meg egy profival! Ja, meg töröld szárazra használat és mosogatás után - és ne a mosogatógépben tisztítsd!

4. Vágódeszka

Tudjuk jól, hogy necces pont a konyhában, mert a fa, de még a műanyag is magába szívhatja, nyelheti a szennyeződéseket - de akkor mi a megoldás?

A fa esetén érdemes néha olajozni a deszkát- sokan az ásványi olajra esküsznek, ami megtalálható bármely gyógyszertárban fillérekért. (Ezt a színtelen kencét egyébként a hidratálókban és babaolajokban is fellelhetjük). De a citrom és a szódabikarbóna is segíthet, így:

Plusz tipp: használjunk külön deszkát a húsokhoz illetve a zöldség/gyümölcshöz + és sose áztassuk a fa deszkát sokáig vízben, így mosogatógépben se mossuk!

5. Mikró

via GIPHY

Hányszor mostad ki az utóbbi évben? Őszintén. Igen, aki használja, az bizony sűrűn elfelejti, hogy sokszor tele van pörköltpöttyökkel, kicsapódó zsírral vagy paradicsomfolttal a mikró belseje. Szóval háláld meg neki a melegítést egy alapos mosással, mondjuk egy pohár citromos vízzel, így!

6. Robotgép

via GIPHY

A mostani gyönyörű, design robotgépeket sokan már a konyhapulton tárolják, mert annyira szépek. De az egyéb kiegészítőit se vágd be a többi edény meg fém eszköz közé, tedd vissza mondjuk saját dobozába, hogy ne ütődjön össze-vissza.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

Gordon Ramsay szerint CSAK ez a 11 konyhai eszköz kell a konyhádba!

Gasztro

Gordon Ramsay szerint CSAK ez a 11 konyhai eszköz kell...

Ha gondban vagy, mi az, ami tényleg fontos egy jól felszerelt profi konyhában, de a pénztárca és a hely is szűkös, jó hírünk van - és Gordon Ramsaynek is.

Brecz Judit

Ezért ne folyasd SOHA a csapvizet a forró serpenyőre!

Karácsony

Ezért ne folyasd SOHA a csapvizet a forró serpenyőre!

Azok közé tartozol, akik a forró serpenyőt rögtön a mosogatóba teszik, és nem várják meg, amíg kihűl a tűzhelyen? Ezentúl jobb, ha ezt elfelejted!

Fenes Gábriel

Nektek melyik a 3 kedvenc konyhai eszközötök, amiket a leggyakrabban használtok?

Gasztro

Nektek melyik a 3 kedvenc konyhai eszközötök, amiket a leggyakrabban...

Minden háztartás más, de az mindenkire igaz, hogy vannak kedvenc konyhai eszközei, amik gyakran előkerülnek a szekrényből vagy a fiókból. Mutatjuk, nálunk mik ezek.

Nosalty

Ez a 12 alapvető KONYHAI ESZKÖZ kell a konyhádba

Otthon

Ez a 12 alapvető KONYHAI ESZKÖZ kell a konyhádba

Ha költözöl, vagy most kezdesz főzni/sütni, szerintünk ezekre az alap eszközökre tuti biztosan szükséged lesz a konyhában.

Brecz Judit

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept