2020.11.30.
6 tipp, hogyan rendszerezd a fagyasztódat, ha jót akarsz
A fagyasztó a konyhák fekete lyuka - mindent benyel, feneketlennek látszik, de mégsem az. Egy óvatlan pillanatban rájössz, hogy muszáj előtúrnod valamit, és akkor jön a baj.
Szóval lényeg a lényeg - fagyasztót üríteni, leengedni, hótalanítani, vagy egyszerűen csak rendeltetésszerűen használni, hogy mindenről mindig tudd, micsoda, mikor tetted el, és hogy pörkölt van-e benne vagy bébispenót, az egy feladat. Ehhez a rendszerezéshez adunk most pár logikusnak tűnő tanácsot, figyelem:
1. Mi mehet a jégre?

Ezt a pakolási módot a nagy mélyhűtősök tehetik magukévá
A tejtermékek, tejszínes, habart ételek nem bírják a gyűrődést a fagyban, de a magas víztartalmú gyümölcsök és zöldségek (pl. salátafélék, dinnye) is jobban örülnek, ha kihagyod őket a fagyasztós buliból.
Olajos magvak (pl. dió, ami így nem lesz avas), bogyós gyümölcsök, alaplevek, pörkölt alapú ételek és levesek, tenger gyümölcsei, nyers húsok és halak, vagy a kenyér is mehetnek a jégre.
Ezt láttad?
De miért fagynak meg a hűtőmben az ételek kéretlenül?
2. Porciózz
Tuti, hogy jártál már úgy, hogy szépen lefagyasztottad a maradék csirkemellfilét vagy a fél kilónyi darált húst, aztán, mikor csak egy adagra való kellett volna legközelebb, szidtad magad rendesen. Szóval érdemes mindenből adagokat porciózni, mert egy tömbből nehezen tudsz majd lefaragni, és a kenyeret is szeletelve vagy kisebb darabokban eltenni.

Jól látszik, milyen praktikus a lapos porciózás
3. Laposan
Csak laposan - legyen ez a jelszavad, főleg, ha helyhiányod van. Kerüld a nagy, bumszli, dundi csomagokat és dobozokat, és ha lehet, lapítsd ki a folpackba vagy zacsiba eltett húst, halat, zöldségeket, így többet tudsz egymásra helyezni.
4. Fiókok

A fiókos-rekeszes megoldás elég korrekt
Ha elég nagy a fagyasztód, szerezz be műanyag rendszerezőket, fiókokat, hogy ne legyen minden egy kupacban: mehetnek egy helyre a zöldségek, másikba a húsok, stb. Kategóriák szerint.
5. Ne tárolj fagyit az ajóban
Ha olyan fagyasztód van, aminek ajtajában is vannak rekeszek, oda azokat a termékeket rakd, amik nem igényelnek igazán mély hűtést, hiszen az a legmelegebb részleg. Így a fagyit mondjuk ne oda tedd, mert nem tesz jót a minőségének az esetleges felolvadás-újrafagyás. Ami mehet, az mondjuk a tömény (alkohol) vagy például a dió, mogyoró.
6. A legfontosabb: címkézz!
És minél többen vagytok a családban, annál fontosabb. Annyi minden halmozódik fel idővel, hogy lövésed se lesz címke (azaz név és dátum!!!) nélkül, mi az és mikori. Szóval hacsak nem akarsz gulyáslevest felolvasztani a darált hús helyett, címkézz.
Ezeket láttad?
Ezeket olvastad már?
Így írj bevásárlólistát okosan - segítünk benne
Ahány ház, annyi szokás. Ez a mondás a bevásárlólisták készítésére is igaz. Itt az ideje, hogy rátalálj a számodra legmegfelelőbb módszerre. Nálad melyik vált be a 4 közül?
Erre is jó a szódabikarbóna!
11 hasznos tanács mindenkinek, aki szereti az egyszerű, olcsó, természetes megoldásokat, ha takarításról van szó. Főszerepben a jó öreg, de mindig megújuló szódabikarbóna.
9 újabb szemfüles konyhapraktika
Egy csokorban ismét 9 „jó, ha tudod tipp” a konyhába, a takarításhoz, a rendrakáshoz. Az élethez.
Ezt a 9 dolgot csináld a hűtőddel - hogy imádj...
A hűtő nem kevés bizonyossággal állíthatjuk, hogy legtöbbünknél a konyha szíve - imádunk belenyúlni. Na de miért ne lehetne kívülről is szebb?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















