2020.11.30.
6+ tojáshelyettesítő – így működnek konyhai gyakorlatban
A tojás egy csoda: megemeli a sütiket, összeragasztja az alkotókat, nedvességet és teltséget ad az ételnek. Most megmutatjuk, mivel és hogyan helyettesítheted.
Van olyan, hogy az ember lányának a gyermeke azt mondja: “mától vegán vagyok”. Ennek egy részről örülünk, mert tudjuk, hogy környezetvédelmi, fenntarthatósági és állatvédelmi alapon választotta ezt az étkezési formát. A másik gondolatunk rögtön az, hogyan fogjuk megoldani a mindennapi főzéseket. Az egyik nagy kérdéskör ezzel kapcsolatban a tojás helyettesítése, hiszen a vegánoknak, és a tojásra allergiásaknak is jár a kis tyúktermék minden csodája.
Nézzük, hol és miként válthatjuk ki – a tojásonkénti mennyiségeket a cikk végén összegezve is megtaláljátok!

Gyors tojásmentes brownie-muffin - receptet itt találsz hozzá!
Tojáshelyettesítő por
Van vegán tojáshelyettesítő porom itthon, ráadásul gluténmentes, de nem vált be, mondhatni semmi sem történt a használata során a sütivel. Éppen ezért most más módszerekhez folyamodtam, nézzétek meg, mi történt a gyakorlatban, hogyan muzsikált a banán, a tofu, a növényi joghurt, a chia- és a lenmag, sőt, ezeken kívül is ajánlok még más lehetőségeket.

Vegán citromos süti, avagy keksz - receptet itt találsz hozzá!
Tofu
Olyan jó receptalapokat találtam, hogy nem bírtam a véremmel, és két sütit is összedobtam belőle: egy citromosat és egy kókuszosat. Mindkettő kekszféleség. Bíztam a tofu erejében, hiszen összepürézve olyan, akár egy sűrű mascarpone. A citromoshoz vegán margarin is kellett, az a tészta szinte teljesen olyan lett, mint egy jófajta vajas linzertészta. A másik sokkal rusztikusabb képet mutatott. Ami kisült belőlük, az viszont tényleg menő, nem mondaná meg senki, hogy vegán készítmények, a tofu tényleg működött. Aznap dobozba is zártam a sütiket, miután kihűltek, hogy lássam, mi a helyzet másnap. A margarinos fantasztikus omlós maradt, a margarin nélküli viszont kiszáradt. Vagyis a kókuszosat mindenképpen frissen fogyasszátok!
A verdikt mindezek után az, hogy mindenképpen kell egy kis növényi zsiradék a tofu mellé!

Vegán kókuszos keksz - katt ide a receptért!
Tudtad?
Tofuból készíthettek rántottát is – villával jól összetörve, hagymával, kaliforniai paprikával összesütve. Ezt megfelelő fűszerzéssel akár egy mexikói burritoba is csavarhatjátok, deshakshukához, lecsóhozis adhatjátok.
Banán
Amikor banánt használunk tojáshelyettesítőként, akkor bizton számíthatunk arra, hogy a vele készített ételnek, ha enyhén is, de banáníze lesz. Az ízérzet persze attól is függ, hogy hányféle egyéb alapanyagot használunk még, és azok mennyire aromásak. Egy enyhe kis vaníliás sütiben erősebben, míg egy csupacsokis csodában jóval kevésbé érezhetjük. Tehát, ha valaki a banánt inkább csak gyümölcsként kedveli, ne ezt a helyettesítő módszert alkalmazza. A sárga gyümölcsnek van még egy hatalmas nagy pozitívuma: használatával csökkenthetjük az alkalmazott recept cukormennyiségét!

Gyors tojásmentes brownie-muffin - receptért kattints ide!
Maga a banán a ragasztásban nagyszerű, de nem hozza a tojásfehérje habosító, süteménymegemelő hatását, tehát ½ banánonként – 1 tojásonként az eredeti receptben – tegyünk egy ½ mokkáskanálnyi sütőport a tésztához. A sütésnél pedig, arra gondolva, hogy a banán a plusz nedvességének és más textúrájának köszönhetően hő hatására nem adja olyan könnyen be a derekát, mint a tojás, süssük tovább a sütit, mint azt az eredeti, tojásos recept írja. A képen látható brownie-muffinra ez pont nem érvényes, mert ha kiszárítjuk, akkor már nem lesz olyan szuper.
Egy biztos, a banán beválik, mint tojáshelyettesítő egy kis sütőpor kíséretében, és minél érettebb, annál édesebb a sütés vele!
Chia
A chiapudingot nem mindenki kedveli, mert miközben áznak a magocskák, olyan kocsonyásak lesznek, akár a békapeték, amiből aztán az ebihal, majd a kifejlett állatka lesz. De pont ez a kocsonyás állag az, ami a tojásmentesen sütő lányok/asszonyok nagy segítsége lehet! Ha csak lisztet kapsz, az is hasonlóképpen hasznosítható: keverj egy evőkanál chialiszthez három evőkanál vizet, ameddig krémes és ragacsos nem lesz. A chiamagokat pedig ugyanebben az arányban áztasd vízbe legalább 15-20 perccel a sütés előtt. Mindkét változat tökéletes kötőanyag lesz a sütiben. A tészta ettől sem fog elrepülni, olyan könnyedséget nem hoz, mint a felvert tojás habja, de cserébe energetizál, segíti az emésztést, és egy csomó értékes tápanyagot tartalmaz.
\ Chiamagos amerikai palacsinta - recept itt!
Sütöttem már chiával sokszor, de nem a tojás helyettesítésének céljából. Van egy szuper kókuszkenyérreceptem, azt gondoltam, ezt próbálom meg tojásmentesen elkészíteni. Már régen nem csináltam, így nem emlékeztem az összetevőire, de amikor megláttam őket, két okból sem ezt sütöttem meg. Az egyik, hogy banán van benne, és most nem akartam segítséget adni a helyettesítésben a chiának. A másik, hogy hat tojás kéne hozzá, az nagyon sok lenne a magokból, az egész kenyér egy nagy chiamagbucivá válna.
A chia maximum 2-3 tojás helyettesítésére használható, ha több kellene, akkor ne ezt a módszert alkalmazzátok!
A süti közepe lötyögős marad, a sok chia elnehezíti, a tészta semennyire nem tud feljönni. A külseje elég a sütőben, mire valamennyire, de nem teljesen átsül a közepe. Ugyanakkor szuflét se próbáljatok meg sütni chiával, ahhoz meg túl nedves, kocsonyás. Megfontolva mindezt, amit most itt leírtam, az itt látható “egytojásos” amerikai palacsinta megsütése mellett tettem le a voksom. A chia nagyszerűen átvette a tojás szerepét, eszméletlen jó puffos palacsintákat sütöttem.Ilyet bármikor még egyszer csinálok, és azt javasolom, hogy ti is csapjatok le a receptre, nagyszerű! Nem ajánlom viszont, hogy kókuszliszttel csináljátok, mert az elnehezíti, és nem engedi pufisodni a chiát.
Lenmag
Ezer éve tervezem, hogy veszek egy olyan régi kávédarálót, amit a nagyim használt. Ezt be kellett dugni a konnektorba, a felső kis részébe beszórni az aktuális darálandó kávémennyiséget, rá az átlátszó fedél – ezt mindig nyomtuk ezerrel, hogy le ne repüljön – , és végül a magas készülék alján, oldalt nyomni a piros gombot, mint süket a csengőt. De legalábbis olyan sokáig, amilyen finomra szerettük volna darálni a kávét. Nos, ez a kis szerkezet most hogy kihúzott volna a slamasztikából, ezzel szépen össze tudtam volna darálni a lenmagot! Ehelyett mozsárban bénáztam. Kicsit kőkorszaki, nem is lett lisztszerű, csak darabos a lenmag. Mostanában pedig újból menőség mozsárban törni, hiszen Jamie is oly' gyakran használja!

Lencsefasírt zöldsalátával és joghurtos öntettel - receptet itt találsz!
**A lenmag,**úgy mint a chia, a kevert süteményekben működik, de csak akkor, ha 2-3 tojásnál nem kíván többet az eredeti recept. Íze kicsit diós jegyeket mutat. Kevert tésztákhoz, teljes kiőrlésű liszthez, zabpehelyhez nagyszerű. Nekem már elegem volt a sok édességből, így most egy lencsefasírtot készítettem. Az enyhén tört magokat beáztattam, majd mindent összepüréztem. Egy jó sűrű masszát kaptam, amit sütőpapírral bélelt tálcára kanalaztam, és rusztikusan megsütöttem a sütőben. Tojás nélkül is nagyon szépen egyben maradt a fasírt. Nem állítom, hogy egy nagy adag darált húsnál is működne, de a könnyű zöldségeket összefogja. Ez a fasírt a zöldsalátával és az öntettel nagyon nagy felüdülést nyújtott a családnak.
Növényi joghurt
A leggyakoribb hivatkozások mindig a növényi, görög vagy sima joghurtot említik. Ez főleg lapos, vegán sütikhez, kekszhez, gyümölcskenyérhez, gofrihoz, palacsintához nagyszerű, de ami tény, az tény, ahogyan a legtöbb helyettesítővel, ezzel sem lehet habos piskótatésztát keverni. Natúr szójajoghurtot használtam, de nem fűztem hozzá messzemenő reményeket. Az igényem annyi volt, hogy ragassza össze az alapanyagokat. Egy zabkekszre esett a választásom, viszont nem akartam, hogy olyan egysíkú legyen, ezért aranymazsolát aprítottam bele, és szórtam a tésztához egy kevés kókuszreszeléket. Szerintem még az aszalt áfonya is jó lett volna hozzá, de azt előző nap írás közben elnassoltam.

Mazsolás-kókuszos zabkeksz - receptért kattints ide!
A zabkeksz végül glutén-, tojás, sütőpor-, szódabikarbóna-mentes és vegán lett. A szójajoghurt összetartotta a tésztát, a csoda megtörtént! Tehettek bele cukor helyett édesítőt, mazsola helyett pedig más aszalt gyümölcsöt, de magokat már csak maximum kis mennyiségben, hogy biztosan ne essenek szét a kis korongok. Jó próbálkozást!
Így válts ki egy 1 db tojást:
- ½ érett banán villával összetörve
- 1 ek lenmag összetörve, 3 ek vízbe áztatva
- ¼ bögre (100g)tofu kockázva
- 4 ek szója- vagy más vegán joghurt
- 1 ek chiamag 3 ek vízbe áztatva
Ha nektek ez nem lenne elég, találtam még ötleteket.Tojásonként próbálkozhattok a következőkkel:
- 4 ek almaszósz
- 4 ek író
- ¼ csésze = 66 ml növényi olaj
- 2 ek víz + 1 ek növényi olaj + 2 tk sütőpor
- 1 ek agaragar + 1 ek víz
- 3 ek mogyoróvaj
- 1 tk szódabikarbóna + 1 ek ecet
Ezeket olvastad már?
1 káposzta 5 élete – egy fej káposztából ennyi minden...
Egy fej káposztából lehet egy nagy adag ételt készíteni, de szépen beosztva több fogáshoz is felhasználhatjuk. Mi most az utóbbit választottuk, nézd, mik készültek nálunk!
Megsütöttük kedvenc retró péksütinket, a pacsnit – gyermekkorunk íze újra...
Most kettőt-hármat is simán meg tudok enni belőle, régen egynek is úgy örültem, mintha ajándékba kaptam volna. Régi-új kedvenc: a pacsni rövid sztorija.
3 isteni répás recept húsvétra – ezekhez nem kell sok...
Mi kerülhetne még az ünnepi asztalra a sonka és a tojás mellé, ha nem répa? Próbáld ki ezeket az egyszerű, de mégis nagyon mutatós, répás húsvéti recepteket!
Süss velünk (indiai) élesztőmentes lepényt – ha kifogytál az élesztőből,...
Mit csináljon az, akinek az orra elől vitték el az élesztőt, és nincs raktáron se friss, se porélesztője? India irányából jöhet a mentőöv, lapos kenyerek formájában.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















