2020.11.30.
6,5 milliárd forintnyi élelmiszer menekült meg a kidobástól
Sokkoló adat, hogy csak Magyarországon évente kb. 1,8 millió tonna élelmiszert dobnak ki. Az Élelmiszerbank becslése szerint ebből 80-100 ezer tonnányi megmenthető lenne.
2018-ban minden eddiginél eredményesebb évet zárt az Élelmiszerbank: 6,5 milliárd forint értékben több mint 11 ezer tonnányi élelmiszer-felesleget mentettek meg a megsemmisítéstől, és juttattak el a rászorulókhoz – ez 20 százalékkal haladja meg az előző év eredményét. A begyűjtött élelmiszerek azonban nem csak a nélkülözőknek jelentenek segítséget. Talán nem gondolunk rá, de megmentésükkel bolygónkat is mentesítjük a megsemmisítésük okozta környezeti terheléstől.

Az Élelmiszerbank partnereivel együtt azon munkálkodik, hogy az évente keletkező közel 2 tonnányi élelmiszerfeleslegből egyre többet tudjon begyűjteni. Az egyesület jelenleg négy nagy élelmiszerlánccal és több mint 70 élelmiszeripari gyártóval dolgozik az élelmiszerek megmentésén, s ezzel 180 ezer ember – gyermekek, családok, idősek, fogyatékkal élők, hajléktalanok – rendszeres ellátását, illetve további közel 120 ezer rászoruló negyedéves támogatását biztosítja.
Ez is érdekelhet!
Mostantól így kéne étkezned, hogy neked, a gyermekeidnek és a Földnek is jó legyen
A megmentett élelmiszerek nagyon változatos képet mutatnak: pékáru, zöldség-gyümölcs, tejtermékek, húsáru, konzervek, édességek és egyéb hosszú lejáratú élelmiszerek egyaránt vannak az adományként összeállított csomagokban.
Maradékmentő fogások:
Strata, a maradékmentő olasz kenyérrakottas
Gyors maradékmentő csirkehúskrém
Mindent bele pogácsa
„Sokat dolgozunk azon, hogy újabb és újabb ezer tonnákkal tudjuk növelni a mentett élelmiszerek mennyiségét. Idén ez sikerült, azonban sokszor találkozunk anyagi és emberi erőforráshiánnyal, ami nem csak minket, de a partnerszervezeteinket is érinti, és határt szab a növekedésnek. Hiszünk abban, hogy ezek a hiányok megszüntethetők, és abban is, hogy csak összefogással tudunk tovább fejlődni. Szerencsére vannak pozitív példák. 2018-ban indítottuk el az első helyi Élelmiszerbankot Hajdú-Bihar megyében, ahol az önkormányzat, a vállalati és a civil szféra példaértékű összefogása valósult meg. Ezúton is köszönjük nekik és valamennyi partnerünknek, támogatónknak, önkéntesünknek a segítséget” – nyilatkozta Cseh Balázs, az Egyesület elnöke.
LEGYEN TE IS ÉLELMISZERMENTŐ! Támogasd a magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját!
Ezeket olvastad már?
Mostantól így kéne étkezned, hogy neked, a gyermekeidnek és a...
2019-ben az egyik legfontosabb téma a Föld fenntarthatóságának kérdése lesz. Sokat tehetünk mi magunk is azért, hogy minél jobb legyen a bolygónknak - pl. a táplálkozásunkkal.
209 ezer milliárd forintnyi étel végzi a szemétben évente, pedig...
A legkönnyebben úgy tehetsz a pazarlás ellen, ha újrahasznosítod a megmaradt ételeket.
50 ezer forintot dobhatnak a szemétbe évente a családok anélkül,...
Egy átlagos magyar fogyasztó évente 33 kilogramm élelmiszert dob ki csak azért, mert a nem megfelelő tárolás miatt megromlott, vagy csak mert feleslegesen vásárolta meg.
Így tárold a zöldségeidet és gyümölcseidet, hogy ne a szemetes...
Nyáron egy csomó zöldség és gyümölcs érik be. Helyes tárolásukra fontos odafigyelni. A tudatosság növelésével sokkal több élelmiszer kerülhet az asztalra a kuka helyett.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















