2020.11.30.
7 élelmiszer, amit másra is használhatsz ahelyett, hogy a kukában landolna + csomó okos tipp
Mutatunk egy rakás tippet, mihez kezdj a konyhai ételmaradékokkal, hogy elmondhasd magadról, hogy te aztán mindent megtettél! (x)
Hálistennek ma már szinte divat és fontos is a környezettudatosság - a kevés hasznos trendek egyike, hiszen mindenkinek jobb lesz tőle. Egyszerűen luxus megengedni magunknak, hogy ne tudatosan vásároljunk, főzzünk, vagy gyűjtsük a hulladékot. Igaz ez a konyhai létre is - használjuk ki maximálisan az alapanyagokat, a maradékokat pedig hasznosítsuk másképp, akár egy másik étel részeként, akár tisztítószerként, akár a ház körül.
TOJÁSHÉJ
- Virágcserép: egy fél tojáshéjbaültethetsz magot, és várhatod, míg kihajt, majd ha kinőtte a kis átmeneti lakását, úgy ahogy van, héjastól átültetheted a földbe (a héj ugyanis lebomlik)
- Turmixpenge-élesítés: ha ráférne a gépre egy karbantartó élezés, dobd bele a tojáshéjat, és zúzd porig, majd jól öblítsd ki - megélesíti apengéket!
- Csigariasztó: a kártevő kerti csigák ellen szórd a földre, ez ugyanismegnehezíti közlekedésüket, éselriasztja őket!
- Kalciumforrás: ha turmixgépen porrá zúzod, és gyümölcsturmixodba vagy akár kutyák/macskák ételébekevered, pótolhatod a kalciumhiányt- előtte kérd egy szakértőtanácsát
Az Európai Hulladékcsökkentési Hétre 2017. november 18-26. között kerül sor, amelyhez hulladékkeletkezést csökkentő újrahasználatot, újrahasználatra történő előkészítést, azaz javítást bemutató akciókkal, megoldásokkal lehet csatlakozni - tudj meg róla többet itt!
Ha pedig túl sok tojást vettél, használd fel mondjuk így:
Tojáskrém suliszendvicsbe Gréti konyhájából
Tojásleves pirított kenyérkockával
Rakott krumpli serpenyőben Mártitól
KÁVÉZACC
- Arcradír: mivel a zacc szemcséi érdesek, kiválóan ledörzsölik arcunkról az elhalt hámsejteket
- Mosogatótisztító: zsíros mosogatótáladat is kitisztíthatod, ha némi mosogatólevet összekeversz forró vízzel és kávézaccal, és ezzel az eleggyel látsz neki a dörzsölésnek!
- Légfrissítő:az őrölt kávé elnyeli a kellemetlen szagokat a szobában, de a hűtődben is!
- **Virágföldre, komposztba:**magas nitrogéntartalma miatt kifejezetten értékes eleme a komposztnak. Avirágföldbe is keverheted, de ne a virágföldre szórd, hanem keverd bele, mert a levegőn megpenészedik!
SZÁRAZ KENYÉR
- Frissítsd fel:félbevágod, bespricceledegy picivízzel, és nyílt lángon megpirítod mint anno nagyi -lehet belőle bruschetta!
- Készíthetsz belőle házi zsemlemorzsát - reszeld le! Mehet a fasírtba például.
- Lehet belőle felkockázva és sütőben/serpenyőben pirítva levesbetét (kruton ) is!
- Fagyaszd le - még kiszáradás előtt, így mindig lesz friss kenyered a fagyasztóból!
- Sűríts vele- ha krémleves túl hígra sikeredik, tegyélbele egy szelet kenyeret, és turmixoldle!
Receptek száraz kenyérrel:
Paradicsomos bruschetta
Cézár saláta
KRUMPLI- és ALMAHÉJ
Az almahéjból (vagy csutkából) készíthetsz almaecetet, almateát is, a krumpli héját pedig sózva, fűszerezve némi olajjal meglocsolva tepsiben elkészítheted házi csipszként is - Jamie Oliver is így csinálja!

Így néz ki a házi krumplihéjcsipsz!
MARADÉK HÚS, FELVÁGOTT
Mehet a felvágottmaradék vagy a vasárnapi sült csirke rakottasba, salátákba, de töltheted sós falatkákba is!
Sonkás-hagymás-tojásos rakott tészta
Csirkesaláta üvegben
Sonkás falatok
CITROM, NARANCS
Akár mosogatót is tisztíthatsz a héjukkal,készíthetsz citrusos légfrissítőt, de persze mehet sütibe, levesbe, húshoz is!
Narancsos rozmaringos bébicsirke
Félig csokis kandírozott narancs
Narancsos piskótatekercs
ALAPLÉ zöldségekből, csontokból
Az alaplékészítést nem győzzük hangsúlyozni - ha csontból, (maradék) zöldségekből, sőt, akár a zöldségek kidobásra váró leveleiből főzöl egy alaplevet, szuper lesz lefagyasztva későbbi (hús)levesekhez, de a sima főtt krumplid főzővize is jó lehet zöldséglevesalapnak, a tésztád főzővize pedig a mártáshoz keverve!
Fehér zöldség alaplé
Bolognai ragu
Marha alaplé witch konyhájából
Tudj meg többet az Európai Hulladékcsökkentési Hétről itt!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




























