2020.11.30.
7 eset, amikor a sztárok külön nasit követeltek maguknak a díjátadókon
A díjátadókon is megeshet, hogy a legnagyobb sztárok is éhesek maradnak. Azért, hogy ezt kiküszöböljék, sokszor magukat lepik meg, vagy a műsorvezetők rukkolnak elő valamivel.
Épp a díjszezon kellős közepén vagyunk, sorra jönnek a hírek a Golden Globe, a Grammy és a SAG Awards díjazottakról, most pedig mindenki arra vár, milyen izgalmakkal következik jövő héten a 92. Oscar gála.
Mi a díjazottakon kívül az ételekre vagyunk a legkíváncsibbak, a Golden Globe fogásait már kitárgyaltuk, és az Oscar is főként növényi alapú ételekkel kápráztatja majd el a jelölteket, idén ráadásul a műanyagpalackokat is betiltják.

Vannak azonban, akiknek a luxusfalatok sem elegendők, vagy egyszerűen nem jönnek be, amikor egy ilyen illusztris eseményen teszik a tiszteletüket. Kedvenc hírességeinket nem is lehet hibáztatni, hiszen ki bírná ki, hogy hosszú órákig csak tündököl a rivaldafényben, de nem jut közben valami finom nasihoz. Legutóbb Reese Witherspoon kért egy kis pezsgő utánpótlást Beyoncé és Jay-Z asztalától, magának és barátnőjének Jennifer Anistonnak.
A leleményes sztárok nem egyszer nevettették meg már a közönséget azzal, hogy valami kajával lepték meg magukat.
Íme 9 vicces eset, amikor a gyors nasi segített:
1. Ellen DeGeneres pizzaparty
Hollywood elitjének szolgáltatott a híres műsorvezető pár tucat pizzát a 2014-es Oscar ünnepségén. A Big Mama & Papa jóvoltából többek között Brad Pitt, Meryl Streep, Jennifer Lawrence is falatozott egy jót, a sokszor kritizált maratoni hosszúságú eseményen.
2. Jared Leto és a snack
Jared Leto színész állítása szerint az órákig tartó rendezvényeket kizárólag egészséges nasival lehet túlélni, ezért ilyen típusú ropogtatnivalóra nála mindig lehet számítani. Egy interjúban azt is elárulta, volt, hogy egy-egy este végére már Jennifer Garner és Matthew McConaughey is az ő táskájában turkált egy kis finomságért.
3. Chris Rock és a cserkészsütik
Chris Rock a 2016-os Oscar keretein belül hozta be cserkészlányait a show közepén, hogy eladja a híres Girl Scout cookie kekszeket, végül több, mint 65 ezer dollárt gyűjtöttek össze, és, aki adakozott, nem is maradt éhes. Michael Keaton, Morgan Freeman és Christian Bale is lelkes fogyasztók voltak.

4. Melissa McCarthy és a 40. szendvics balladája
Melissa McCarthy nem bízta a véletlenre, 40 db sonkás-sajtos szendviccsel megpakolva érkeztek a férjével a 2019-es Golden Globe-ra. A Variety magazinnak a híres színésznő elmondta, hogy az este végére mindössze két szendvics maradt nekik, és legközelebbre hotdogokat ígért. Jessica Chastain színésznő annyit fűzött hozzá az esethez, hogy igazán leleményes döntés volt, hiszen mire általában a vacsorára átérnek a hírességek, minden finom falat elfogy.
5. Lilly Singh cukorsokk
Lilly Singh műsorvezető és színésznő az idei Grammy vörösszőnyegén kápráztatta el a fotósokat, átlátszó kistáskájába ugyanis színes cukorkákat pakolt, így nem kell aggódnia, ha megéhezik, az is elég, ha egy-egy édességet bedob, és még a cukorszintje sem esik le. A Skittles-ből jutott a fotósoknak és a háttérben dolgozóknak is.

6. Jimmy Kimmel duplázása
2017-ben Jimmy Kimmel édességcunamit zúdított csapott le az Oscar-díj közönsége számára, 100 kis ejtőernyős pakk formájában, amibe cukorkákat rejtettek.Olyan csillagok, mint Taraji P. Henson, Pharrell, Michelle Williams pedig örömmel halászták le a levegőben. 2018-ban pedig szintén dobozos harapnivalókkal lepte meg a műsorvezető a sztárokat. Egészséges granola szeletek és egyéb édes falatok voltak benne.

7. Brie Larson és a hambi
A Golden Globe híres arról, hogy itt legalább lehet falatozgatni a díjátadó közben is, de úgy tűnik, van, aki így sem lakik jól. Katy Perry például rendelt a híres In-n-Out Burgers-től az asztaltársaságának egy kör sajtos hamburgert. Brie Larson úgy nyilatkozott, ez volt a kedvenc pillanata az estén. Friss és forró, mintha csak egy álomba csöppent volna, írta az Instagram oldalán.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
A LIDL svéd húsgolyója miatt igazi kommentháború dúl a magyar...
Mi történik, ha egy híres márka a Facebookon csinál viccet egy másik híres márkatermékéből? A válaszért nem kell messzire menni, csupán a Lidl Magyarország Facebook-oldalára.
Műanyagok nélkül és eddig sosem tapasztalt menüsorral jön az Oscar
Majdnem teljesen vegán lesz az idei Oscar-gála elegáns menüsora. Sőt, most először műanyag palackokkal sem találkozhatnak a sztárok a díjátadón!
Snoop Dogg egy gyorsétteremben kezdett el dolgozni – De vajon...
Az amerikai rapper a Dunkin' Donuts fánkozó és gyorsétterem pultja mögé állt, hogy a hely új, műhúsos fogását reklámozza.
Címlapkép: Getty
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















