2020.11.30.
7 étel, aminek állítólag jobb az íze, ha a hűtőben tartod
Vannak ételek és alapanyagok, amiknek jót tesz egy kis hűtés. Ki-ki eldöntheti, kipróbálhatja, valóban ízletesebb fogásokhoz jut vagy sem. Pizza, chips, liszt...irány a hűtő!
Néha megmarad egy kis lasagne vagy pizza, amit már biztosan észrevettünk, hogy másnap "frissen" a hűtőből jobban esik az íze. Más esetekben állítólag jobb textúrát kapunk azáltal, hogy a hűtőszekrényből vesszük elő őket. Igazából mindezt az ízlésünk dönti el, nincsenek írott szabályok. Nézzük, a séfek szerint mit tarthatnánk hűvösebb helyen a mindennapokban.
1. Pizza

Gombás-rukkolás pizza
1adag
Idő
35p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
806
Kalória
42.2g
Fehérje
91.2g
Szénhidrát
30.2g
Zsír
Most nyugodtan bevallhatja mindenki, hogy legalább egyszer életében evett már pizzát vagy másnaposságra, vagy egyszerűen csak mert nem akarta kidobni a másnapos ételt. Természetesen nem veheti fel a versenyt a sütőből vagy kemencéből forrón kikerülő változattal, de annyira jól tud esni a paradicsomos szósz és a sajt másnap is. Ha erre adjuk a fejünket, legalább a hűtőbe tegyük be a szeleteket, amikre még rájárnánk.
2. Csokoládé

Snickers szelet
1adag
Idő
45p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
969
Kalória
21.7g
Fehérje
108.1g
Szénhidrát
53g
Zsír
Ezt talán nem is kell magyarázni. Ki ne vágyna rá, hogy egy kis nassolás tovább tartson? A hűtött, darabolt csokoládét, legyen az bármilyen márka vagy házi készítésű csoki, sokáig eltarthatjuk a hűtőnkben. Ha pedig csak pár szemet veszünk ki belőle, lassabban is fogyasztjuk őket, az élmény is tovább tart, és még csokoládé túladagolásunk sem lesz tőle.
3. Rizs

Zöld rizs
1adag
Idő
30p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
296
Kalória
5.7g
Fehérje
58.1g
Szénhidrát
3.6g
Zsír
Egy finom köret egyenesen a hűtőből? A fehér rizs állítólag sokkal ízletesebb, ha fogyasztás előtt a hűtőszekrény egyik kevéssé hideg részén, polcán tároljuk. Bár akad némi kétségünk, hogy a hideg rizs lenne az első gondolatunk, ha megéhezünk rá, de egy próbát megér.
4. Száraz alapanyagok

A lisztet és a gabonaféléket egyes séfek szerint vétek lenne nem hűtve tárolnunk, így ugyanis az egyes fogások is jobban sikerülnek majd. Ráadásul azok az alapanyagok, amiket ritkábban használunk, kevésbé lesznek "állott" állapotban, amikor arra kerül a sor, hogy főzzünk vagy süssünk valami finomat.
5. Chips

Chips a sütőből
1adag
Idő
25p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
187
Kalória
3.1g
Fehérje
26.4g
Szénhidrát
8.1g
Zsír
Ez talán az egyik legszokatlanabb, mégis sokan esküsznek rá. A házi készítésű változatai a chipsnek jobb, ha hűtésre kerülnek, mert a vékony krumpliszeletek ropogósak maradnak. Amennyiben a már megnyitott zacskó chips áll egy kicsit szobahőmérsékleten, elveszítheti ruganyosságát, és megpuhulhat a burgonya. Sőt, fagyasztani is lehet, hogy az esti sorozathoz meglegyen a roppanós élmény.
6. Mogyoróvaj

Mogyoróvaj házilag
1adag
Idő
10p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
307
Kalória
12.9g
Fehérje
9.5g
Szénhidrát
26.6g
Zsír
Ugyan a mogyoróvajat, kesuvajat és társait nem mindig tesszük ki a hidegnek, mégis erősen ajánlott, ha jobb állagot szeretnénk elérni. Szilárdan kikanalazni is jobban tudjuk a kívánt mennyiséget, és még az adagokra is jobban tudunk figyelni. Egy kis éjféli bűnözéshez is megfelelőbb választás, mint egy nagy adag fagyi.
7. Lasagne

Paradicsomos-túrós lasagne
1adag
Idő
125p
Költség
megfizethető
Nehézség
közepes
1486
Kalória
76.9g
Fehérje
113.3g
Szénhidrát
79.4g
Zsír
A tészta kissé megszilárdul, a mozzarella már kevéssé ropogós ugyan, de a hűtött verzió egészen új tésztaélménnyel kecsegtet. Ha napközben elkészítjük, estére pedig betesszük a hűtőbe, másnapra az ízek is jobban összeérnek, csak ne feledjük el letakarni, vagy zárt edénybe tenni a lasagnét.
Te milyen furcsaságokat tárolsz a hűtődben?
Ezeket olvastad már?
Ezért NE tedd a hűtő ajtajába a tejet!
Egyáltalán nem mindegy, hogy melyik polcra milyen étel kerül a hűtőben. Ha legközelebb rendszerezünk, a következő tanácsokat tartsuk szem előtt!
De miért fagynak meg a hűtőmben az ételek kéretlenül?
Mindannyian találkoztunk már a problémával, hogy a hűtőszekrénybe tett dolgok rejtélyes módon megfagytak. De miért történik ez, és hogyan lehet elkerülni?
9 fini sütés nélküli édesség - nem kell ide sütő,...
Most azoknak kedvezünk, akiknek nincs sütőjük...csak hűtőjük! Lehet, hogy némelyikhez türelem kell majd, de megéri!
Ez a fotós belesett mások hűtőjébe, és amit ott talált,...
Olivier Degorce francia fotós a kukkolásnak egy szokatlan formáját választotta - idegen emberek hűtőjébe lesett be.
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















